Erősebb csapattal indulunk az Eb-n

A héten a csehországi Racicében rendezik meg csütörtöktől vasárnapig az ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságot.

A tavalyi Európa-bajnokságon főleg azok kaptak szerepet, akik inkább a második-harmadik vonalba tartoznak, hogy ők is szerezzenek nemzetközi rutint. Volt olyan szám, amelyben a válogatók harmadik-negyedik helyezettjei indultak el a kontinenstornán, ezen azonban most változtatott Makrai Csaba.

„Ha nem is teljesen ugyanaz az Eb és a vb-keret, de jóval nagyobb az átfedés köztük, mint tavaly volt, éppen ezért

több érmet remélek az idei Eb-n.

Nagyon bízom a jó szereplésben, az egyéni teljesítmények alapján összeállított idei Eb-csapatban több potenciált látok, mint a tavalyiban. Azt tudni kell, hogy a magyarok és a németek az Eb-ken általában a B csapattal indulnak, míg a többi ország a legjobbjaival. Ezzel együtt az idén is az lesz a cél, hogy minél több nemzetközi rutint szerezzenek a fiatalok, ugyanis mindig a távolabbi célt kell nézni, azaz, hogy minél többen oda tudjanak majd érni a felnőttek között is a világ élvonalába” – mondta Makrai Csaba szövetségi kapitány.

A múlt heti felnőtt szétlövés után két változás történt az előzetesen tervezett kerethez képest. Miután Nagy Bianka legyőzte Lakatos Zsanetett, és biztossá vált, hogy ő került a világbajnoki csapatba 200 kenu egyesben, Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány azt javasolta neki, hogy induljon el az U23-as Eb-n is, így ebben az olimpiai számban ő áll rajthoz Racicében.

Erdőssy Csaba K4 1000 méteren jutott ki a vébére a múlt hétvégén, ő eredetileg utazott volna a mostani korosztályos kontinenstornára, de így kikerült a csapatból, és inkább a négyessel készül itthon a minél jobb szegedi szereplés reményében.

Az U23-as Eb-keret:
K1 200 m: Nikodém Patrik
K1 500 m: Varga Dominik
K1 1000 m: Béke Kornél
K2 1000 m: Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté
K4 500 m: Szendy Márk, Erős Patrik, Radics Krisztián, Törköly Zoltán

C1 200 m: Némedi Kornél
C1 1000 m: Fejes Dániel
C2 500 m: Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám
C2 1000 m: Lelovics Dávid, Bakó Tamás

NK1 200 m: Orosz Adrienn
NK1 500 m: Katrinecz Rita
NK1 1000 m: Posta Réka
NK2 500 m: Bíben Karina, Bakó Olga
NK4 500 m: Sólyom Dóra, Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter, Bíben Karina

NC1 200 m: Nagy Bianka
NC1 500 m: Molnár Rebeka
NC2 200 m: Molnár Rebeka, Sáling Laura
NC2 500 m: Bónyai Regina, Kulcsár Dorina

Az ifjúsági Eb-keret:
K1 200 m: Vigassy Barnabás
K1 500 m: Majoros Mátyás
K1 1000 m: Szegvári Benedek
K2 1000 m: Majoros Mátyás, Nyerges Áron
K4 500 m: Takács Zsigmond, Kiss Ádám, Balogh Gergely, Mikó Áron

C1 200 m: Kőszegi Milán
C1 1000 m: Békési Boldizsár
C2 1000 m: Kollár Kristóf, Hodován Dávid
C4 500m: Kőszegi Milán, Békési Boldizsár, Nagy Olivér, Pálla Balázs

NK1 200 m: Máró Anna
NK1 500 m: Máró Anna
NK1 1000 m: Csikós Zsóka
NK2 500 m: Mányi Zsófia, Boldis Csenge
NK4 500 m: Potoniec Zsófia, Kulcsár Csenge, Rugási Csilla, Csikós Zsóka

NC1 200 m: Molnár Csenge
NC1 500 m: Molnár Csenge
NC2 200 m: Horányi Dóra, Mile Sára
NC2 500 m: Molnár Csenge, Csorba Zsófia

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók