Mégse

Balla Virág: Már elhisszük, hogy bárki verhető

Balla Virág szerint nagyon jól jött neki és Devecseriné Takács Kincsőnek, hogy a duisburgi Világkupán legyőzték a két éve verhetetlen kanadai párost, hiszen így maximális önbizalommal állhatnak majd rajthoz a szegedi világbajnokságon.

Hír

Két aranyat és egy bronzérmet nyert a múlt heti, duisburgi Világkupán Balla Virág. A Győr Európa-bajnok, vb-ezüstérmes kenusa Devecseriné Takács Kincsővel olimpiai számban, 500 párosban nagy meglepetésre legyőzte a Laurence Vincent-Lapointe, Katie Vincent kanadai kettőst. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség hírlevelében úgy fogalmazott, hogy sokkoló vereséget szenvedett a két éve veretlen kanadai páros.

„Nagyon elégedett vagyok, nem gondoltam, hogy ilyen jól fog sikerülni a Világkupa, hiszen előtte való hétvégén is versenyeztünk a hazai válogatón, arra sem pihentünk rá, és erre a Világkupára sem – kezdte az Info Rádió Víztükör című adásában Balla Virág. – Éreztem, hogy kicsit fáradt vagyok, de sikerült teljes erőbedobással, maximális koncentrációval odafigyelni a pályákra. A legjobbak közül csak a fehéroroszok hiányoztak párosban.

Attól tartottunk Kincsővel, hogy nem fogunk tudni saját magunkra koncentrálni,

mert a hazai versenyeken az első 100 méteren kiugrunk a mezőnyből, most viszont a befutóig ott voltak mellettünk a kanadaiak. Nem is láttuk, hogy ki van elől, ők vagy mi, de nem volt könnyű úgy odatenni magunkat, hogy tudtuk, hogy ők is ott vannak mellettünk.”

Nem lehet elégszer megnézni a futamot:

Balla Virág szerint nagyon hasznos volt a Világkupa, hiszen kiderült, hogy a kanadai páros sem verhetetlen, és ez önbizalmat ad nekik, valamint egy jó visszajelzés, hogy jó úton haladnak.

„Nagyon kellett ez nekünk, hogy a világbajnokságon teljes önbizalommal tudjunk odaállni,

és el tudjuk hinni, hogy bárki verhető.

Nagyon jó viszonyban vagyunk mindegyik versenyzővel, így a kanadaiakkal is. Mindig jönnek, mosolyognak, gratulálnak, most is így volt. Lehet, hogy nekik ez a vereség jelent majd pluszt, hogy a vébén még jobban odategyék magukat.”

A duisburgi dobogósok:

Ezen a héten nagyon kemény edzései voltak Balla Virágnak és Devecseriné Takács Kincsőnek, a pünkösdi hétvégét meg is kapják pihenőnek, de azt követően ismét folytatják a munkát, és a második válogatóra se pihennek rá, hanem az Európa Játékokra időzítik a formát.

„Az Európa Játékok egy nagyon jó előkészítője lesz a világbajnokságnak, hiszen csak a kanadai páros fog hiányozni a világelitből” – nyilatkozta Balla Virág.

A második válogatót június 18. és 20. között rendezik Szolnokon, a következő héten pedig már az Európa Játékokra utaznak a legjobb magyar versenyzők.

Átadták a megújult, impozáns szegedi pályát

Csütörtökön délelőtt ünnepélyes keretek között átadták a teljesen felújított szegedi kajak-kenu pályát a Maty-éren. Az eseményen részt vett Schmidt Gábor és Sárfalvi Péter is.

Hír

„Az eddig megérkezett országok versenyzőinek leesett az álla, és folyamatosan kapjuk a pozitív visszajelzéseket – kezdte a sajtóeseményt Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, aki egyben a szervezőbizottság vezetője. – Mielőtt azonban rátérnénk a világbajnokságra, fontos megemlítenem, hogy olyan létesítményfejlesztés történt a Maty-éren, amely nemcsak öncélúan a világbajnokságot és a kajak-kenut szolgálja, hanem más sportágakat is. A fejlesztés során ezt mindig szem előtt tartottunk, hogy aki Szeged környékén sportolni szeretne, az megtehesse itt, a megújult Maty-éren.”

Schmidt Gábor igyekezett megköszönni mindenkinek, aki bármilyen minőségben segített a fejlesztésben, külön köszönetet mondott a Nemzeti Sportközpontnak és a Beruházási Ügynökségnek, hogy csapattagként tekintettek rájuk, és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség minden kérését figyelembe vették a fejlesztések során. Az MKKSZ elnöke emlékplakettet adott át a partnereknek.

„Az egész sportág számára hatalmas megtiszteltetés, hogy a magyar kormány magáénak érezte ezt a projektet is, és a verseny méltó megszervezésének támogatása mellett áldozott arra, hogy a pálya történetének legnagyobb szabású beruházását is fontosnak érezte annak érdekében, hogy az eddiginél is komfortosabb körülmények fogadják azokat, akik az olimpiai és paralimpiai kvalifikációs világbajnokságra érkeznek, akár a nemzeti csapatokról, akár a nézőkről, akár az újságírókról van szó. A 2011-es szegedi vébén 88 ország vett részt, ez azóta is rekord, most azonban a nevező rendszerben 101 ország neve szerepel. Kijelenthetjük, hogy

soha még annyi versenyző nem állt rajthoz egyetlen kajak-kenu versenyen sem,

minden eddiginél több jegy kelt el elővételben. Több mint 300 akkreditált újságíró, illetve televíziós dolgozik majd itt a világbajnokság napjai alatt” – zárta beszédét Schmidt Gábor.

„Sok kedves emlék fűz ehhez a szegedi pályához – kezdte Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrás Minisztériuma sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. – Mostanra kijelenthetjük, hogy a Maty-ér ezzel a fejlesztéssel világviszonylatban is az egyik legszebb és legkorszerűbb kajak-kenu létesítmény lett. Hazánk kiemelkedően sikeres kajak-kenuban, az idei világbajnokság pedig különösen fontos lesz, hiszen az olimpiai kvóták 80 százalékát lehet itt megszerezni. A jövő héttől újra egy emberként szoríthatunk a magyar sportolóknak, és

megmutathatjuk az egész világnak, hogy milyen csodálatos hely Magyarország.”

Az esemény végén ünnepélyes keretek között átvágták a nemzeti színű szalagot, ezzel átadták a maty-éri pályát.

A fejlesztések

Talán a legszembetűnöbb változás, hogy megújult és teljes fedést kapott a főlelátó, ami igazán impozáns látványt nyújt, új az eredményhirdetés helyszíne, megújult az az épület, amelyikben most vagyunk a VIP, VVIP épülete. A beruházásnak köszönhetően megvalósult egy régi álom, a pálya belakja az osztószigetet is, amelyre híd vezet át, így át tudnak költözni a nemzetközi televíziós közvetítés kamerái és a közvetítőállások is.

Megújult a pálya infrastruktúrája is, ez magában foglalja az időmérő és indító berendezéseket is, valamint a bójázást és a pálya jelzéseit, valamint a partvédelmet is, ami azt szolgálja, hogy minél kevésbé legyen hullámos a víz. És ami legalább ilyen fontos, bővült a létesítmény területe is, nagyobb parkolók, tágasabb versenyzői és szurkolói zónák, új utak alakultak, a szervezők és a nemzetközi sportdiplomaták új, vagy felújított irodákat kaptak.

Szerdától várunk szeretettel mindenkit a kajak-kenu világbajnokságra. Minden a világbajnokságról az esemény hivatalos honlapján.

Elkezdődött a vébé a kajak-kenu bölcsőjében, Szegeden

A hivatalos megnyitóval kedden este elkezdődött az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. Az első érmeket már szerdán kiosztják Szegeden.

Hír

A megnyitó előtt Schmidt Gábor köszöntette egy nyílt sajtóeseményen a válogatott tagjait. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondott néhány hasznos információt a versenyzőknek és az edzőknek, majd így fejezte be rövid beszédét: „Mindannyian elkezdtétek írni a történeteteket, amely holnap reggel folytatódik, és reméljük, hogy mindegyik egy sikersztori lesz.”

Hüttner Csaba szövetségi kapitány vette át a szót, és elmondta, hogy egy-két versenyző kivételével, akiknek később rendezik csak a futamát, szinte mindenki itt van Szegeden.

„Csak jó hírekkel tudok szolgálni, a hangárunkban van egy konditerem, ami csak a miénk, a mórahalmi hotelben dietetikus segíti az étkezésünket, mindenki egészséges, a csapat erős, az edzők mindent megtettek, hogy a legjobban felkészítsék a versenyzőket.

Meggyőződésem, hogy ki fogjuk szolgálni a közönséget”

– mondta Hüttner Csaba.

Weisz Róbert, a paraválogatott szövetségi kapitánya is szólt néhány szót a megnyitó előtt: „Számunkra is minden tökéletes, jó a szállás, kiváló az étkezés, ugyanabban a bánásmódban részesülünk, mint az épek. A paraversenyek egyik legkritikusabb részén, a klasszifikáción túlvagyunk, a várakozásoknak megfelelő besorolást kapta mindenki. Szerdán akár már magyar döntősnek is szurkolhatunk, szóval várunk mindenkit a Maty-érre!”

A sajtóeseményt követően megtartották az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság megnyitóját. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azzal kezdte beszédét, hogy talán sokan emlékeznek arra, milyen izgalommal készült az ország, a város és a magyar szövetség két évtizede arra, hogy az egyik legsikeresebb magyar sportág világbajnokságát méltó körülmények között, a lehető legjobban sikerüljön megszervezni.

„Alighanem végképp meggyőzte a sportág képviselőit, vezetőit:

Szegeden minden feltétel garantált egy igazán sikeres csúcsesemény lebonyolításához.

Ennek jegyében tér vissza időről időre a világbajnokság ide, hogy a legrangosabbnak számító, olimpiai kvalifikációs verseny házigazdái legyünk. Magyarországon több mindent említhetünk, ami nem változik, ami világszínvonalú volt és marad: ezek közül természetesen a honi szurkolók sport iránti feltétlen szeretete a legfontosabb. Szintén állandónak mondható a magyar szervezők elkötelezettsége, hogy mindig, mindenben a lehető legmagasabb színvonalat kívánják nyújtani – és ebben a kormányzat is partnerük, hiszen úgy gondoljuk: a sikeresen megrendezett eseményekből számtalan területen profitálhat Magyarország, a rendező város és a magyar sport” – mondta Szabó Tünde.

Már negyedik alkalommal válik Szeged a kajak-kenu sport központjává a világon, Botka László polgármester így köszöntötte a résztvevőket: „Idén rekordot is döntöttünk, ez eddigi legnagyobb számban érkeztek versenyzők ide, akik a világ több mint 100 országát képviselik. A város élete összeforrt a Tiszával és a csónakokkal, itt talán mindenki tud bánni az evezőkkel is. A tehetség apáról fiúra száll, így nevelt Szeged kiemelkedő sportolókat a vízi sportok területén. Természetes tehát, hogy a kajak-kenu sport ennyire népszerű itt, szegedi gyermekek százai választják ezt a sportágat. Így vagyunk mi a Vizek Városa, a Bajnokok Városa,

a kajak-kenu sportnak pedig magyarországi fővárosa.

A világbajnokság nem csak egy komoly, magasrangú sportesemény, hanem egyúttal egy igazi fesztivál is. Az egész város izgalomban és lázban ég, és ez nagyszerű dolog.”

Botka László ebből a különleges alkalomból átadta a város kulcsát a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnökének, Jose Perurenának.

„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy visszatérhettünk Magyarországra és ismét itt lehetünk Szegeden a 2019-es esztendő legfontosabb gyorsasági versenyén – kezdte beszédét Jose Perurena. – Szeged tökéletes helyszíne ennek a fontos eseménynek.

Sokan a gyorsasági szakág bölcsőjének tartják ezt a csodálatos pályát,

és semmi kétségem afelől, hogy a magyar szurkolók ezúttal is megmutatják, hogy miért van ez így. Legutóbbi látogatásunk óta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Szeged városa nem kevés időt és pénzt fektetett abba, hogy ezt az eddig is világszínvonalú versenyhelyszínt tovább fejlessze a versenyzők, a nézők és a világbajnokság minden hivatalos résztvevőjének örömére egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy világszerte fantasztikus élmény lesz akár a televízión keresztül, akár online követni, ahogy a legjobb kajakosok és kenusok küzdenek álmaik eléréséért.”

A világbajnokság honlapján már szerda reggel 9 órától élő streamen lehet követni az eseményeket.

(Friss képekkel még frissítjük cikkünket.)