Mégse

Azért az megérint, hogy Egerszegivel vagyok egy lapon

A 32 éves Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok, és még vannak céljai a kajakozásban. Nem ébred minden nap terminátorként, teljesebb az élete, mióta gyereke van. Milyen volt kiscsikónak, mi esett rosszul neki, és mekkora nyomás, hogy mindig a csúcson legyen? Az Index készített vele interjút.

Hír

Úgy indult ez az év, hogy megkapta azt az elismerést, amit eddig még egyszer sem, noha ötszörös olimpiai bajnok. Az év legjobb női sportolójának választották. Fontos ez a díj önnek?

Örültem neki, szép díj, jó volt a kezembe venni, lesz helye a vitrinben. Ettől még vannak fenntartásaim, ahogy sokan másoknak is, hiszen almát és körtét kellene valamilyen racionális szempont szerint összevetni. Nem könnyű helyzet, mert nem könnyű összehasonlítani teljesítményeket, és valakik mindig hiányoznak, akiknek ott kellett volna lenniük, ott lett volna a helyük. Kicsit mindig keserű szájízzel hagyom el a helyszínt. A sportolók mindig a legjobbra törekednek egy évben, és újságírók szavaznak róluk, akik abban a versenyben nem vesznek részt, ahol a sportoló megméretteti magát.

Egy sportoló nem szépségversenyt szeretne nyerni.

A 2018-as teljesítményével kis különbséggel Hosszú Katinkát előzte meg, így került fel a neve a legjobbak közé.

Azon kevesek közé tartozom, akik a pályán jobban szeretnek átmenni elsőnek a célvonalon, mint egy szavazáson. Most jelképesen én szakítottam át először a célszalagot. A célom és a motivációm ettől még az marad, hogy a pályán legyek a legjobb. Hogy milyen díjakat kapok, annak tíz vagy húsz év múlva lesz jelentősége, ha lesz egyáltalán. Addig könnyebb a küzdéssel azonosulni.

Igen különleges éve volt a tavalyi, mert először nyert világbajnokságot édesanyaként. Egyesben, párosban és négyesben, amiben rajthoz állt, első lett. Megütötte a fülemet egy mondata. Jobban edzeni. Hogy kell ezt értelmezni? Hiszen nyilván eddig is keményen edzett, olimpiai aranyakat nem lehet véletlenül, szerencsével szerezni, ötöt különösen nem.

Azt éreztem magamon, hogy ki tudtam feszíteni a határaimat. Előzetesen azt gondoltam, hogy most már jobban nem lehet feszíteni, nem lehet jobban edzeni, most mégis sikerült egy szinttel feljebb emelni ezt az állapotot. Mindig fontos volt az edzés, de most annak az x időnek, amit a pályán töltök, azt szeretném, ha az első pillanattól az utolsóig legyen értelme. Ha már a gyerekemtől veszem el az időt, akkor ne legyen egy pillanatnyi felesleg sem benne. Minden másodpercet kihasználni. Ezt jelenti a jobban edzeni. Mondhattam volna azt is: máshogy. Ezzel persze nem degradálni szeretném a Zora megszületése előtti időszakot, csak ez a válasz a kérdésre.

Milyen nyomás az, hogy minden évben a csúcson akar lenni?

Tavaly ez alól felmentettem magam. Tavaly játszottam, nem vártam el sok mindent magamtól. Meg is lepődtem olykor, milyen jól ment. Idén már egész más a helyzet. Ha ezt sikerül kizárni, akkor át tudom lépni a határokat. Félnem nem kell már senkitől, sok mindent elvehetetlenül elértem már.

Épp ezért már csak önmagamért csinálom.

Élvezem, szeretem a kajakozást. Beleteszek mindent, amennyit csak tudok. A legtöbbet beleadni, ez az érzés nem változhat. Ha már nem így lesz, akkor érdemes elgondolkodni azon, mennyire szeretek még kajakozni.

A már említett három arannyal magasra tette a lécet. Mert ha akkor meg tudta csinálni, ha a szülés után nem okozott gondot a világelit legyőzése, akkor idén miért ne tudna ismételni? Jól gondoljuk?

Hallom én is, ha Danuta jó, akkor az három arany. Mintha nem is lenne verseny, mintha mások nem akarnák ugyanazt az aranyat megnyerni. Holott még itthon is hatalmas konkurencia van, amilyen a világban egyetlen más országban sincs. Érzem én is, hogy rám teszik ezt a dolgot. Mivel tavaly pihenőévből jöttem vissza, ha nem nyerek semmit, akkor sem lehet egy rossz szava sem senkinek. Így, hogy nyertem, megértem, hogy természetesnek látszik az idei sikeresség is.

Önmagára is szokott egy kis nyomást helyezni?

Olyan típusú ember vagyok, hogy nem érdekel a sajtó, még kiscsikó koromban, ha érdekelt is, az már a múlt, most befelé fordulok inkább. Tudatosan teszem, nem szoktam interjúkra jelentkezni, nem posztolok, merre járok.

32 éves lett idén januárban. Mit gondol, több kell öntől, hogy idén is a legjobb legyen?

Több, mert idősebb lettem egy évvel. Jönnek a fiatalok, és az idősebbek is oda fogják tenni magukat, nem akar senki lemaradni a szegedi vb-hangulatról. Ott vannak még az új-zélandiak is, egyre közelebb érnek hozzánk, többet kell beletenni, hogy megmaradjon a távolság. Tavaly a párosban olyan közel voltak, hogy azt hittem, ők nyerték. A négyest biztosabbnak éreztem.

Miben kíván még többet ez az év?

Elsősorban a regenerációra kell jobban figyelni. Tavaly többet fel kellett kelnem, ha Zora éjjel még nem aludta át az éjszakát, vagy éppen beteg volt. Ahogy idősödünk, a regenerációnak mindig nagyobb és nagyobb jelentősége lesz, és azzal sokat is lehet nyerni.

Szegeden idén világbajnokságot rendeznek. Mire gondol, ha ezt most, hónapokkal korábban meghallja?

Remélem, jó sok szurkoló kijön. Miattuk edzünk nap mint nap, szeretem a hangulatos versenyeket. 2011-ben, a legutóbbi hazai vb-n szerepelhettem először egyesben. Nagyon szerettem volna bizonyítani, de második lettem ötszázon a rossz rajt miatt. Nagyon csalódott voltam, nagyon rosszul esett, hogy az ezüst jutott nekem. Utána fel kellett még pörögnöm, ami sikerült is, mert Kovács Katival a kétszázat megnyertük.

Úgy érzem, hogy jó volt az a pofon, jókor jött, London előtt.

Sőt, ha jobban belegondolok, az olimpia előtti években pofonokat szoktam kapni, Rio előtt is volt egy, akkor egyéniben nem is jutottam ki a vb-re. Ha tanulsz valamiből, az csak jó. De most azért az lenne a terv, hogy jó élménnyel közelítsek az olimpia felé.

Érzi még ugyanazt az örömöt, mint mikor elkezdte a sportolást?

A hazai válogató első helyének nagyon tudtam örülni tavaly. A nemzetközi versenyen, különösen a vb-n hiányzott az eufória a győzelmeim után. Inkább amolyan megnyugvás volt. Ahogy célba értem, az volt az első gondolatom, hogy rendben van, megcsináltam, túl vagyunk rajta, de most már menjünk haza Zorához, mert vár engem. Ha nem nyertem volna, az persze piszkálta volna a csőrömet. Mert oké, rendben, mehetek a családhoz, anyuka lehetek, de nincs meg az arany, azt más vihette haza.

És az öröm?

Nem akartam megkerülni a választ, nem jellemző rám. Hullámzóak az érzéseim. Néha nehéz. De ez is változik. Nehéz volt az idei télen egy-két időszakon átevickélni, de ebben ez az új környezetben, Dél-Afrikában minden feloldódott.

Nem mondom, hogy minden napomat úgy kezdem, mint egy terminátor.

Mert valamikor nehéz felkelni, elfáradok én is. Ha viszont kipihenem magam, és tiszta fejjel végiggondolom, hogy ebben vagyok tehetséges, és van mit keresnem még a világban, akkor persze hogy szeretném megmutatni, ahányszor csak tudom.

Láttam itt mosolyogni itt az egyik edzés után, ahogy kiszedte a hajóját, ahogy utána gondosan törölgette. Lehet, hogy annak örült, hogy vége volt az aznapi penzumnak, de inkább úgy tűnt, hogy tényleg élvezte.

Van olyan edzés, hogy egy hétig nem szeretnék kajakozásra gondolni. Akkor viszont jön egy finom ebéd után, egy kis pihenő, és minden megváltozik.

Otthon folyamatos beszédtéma a kajak?

Ha akarnánk, sem tudjuk kikerülni, bármennyire szeretnénk. Ha össze kell szorítani a fogaimat egy edzésen, azt észreveszi a férjem délután is, amikor már együtt a család. Ettől még igyekszünk kiiktatni, amennyire csak lehet.

Amikor az ön egyedi stílusáról beszélünk, azt szokták mondani, hogy törzsből evez. Hogy lehet hétköznapivá tenni ezt a jellegzetes stílust?

Nem könnyű feladat. Sokan törzsből eveznek, hogy én jobban használom a törzsem, az adottság is, de jó alapokat is kaptam. De hozzáteszem gyorsan, nekem se megy könnyen mindegyik edzésen. Nem mondom, hogy kiabálnak velem, de erőteljesen a tudtomra adja Bécó, hogy mit kellene csinálnom. Van, hogy nem annyira dinamikus az evezésem, amennyire ő szeretné. Gyerekkorom óta ezt csinálom, de mindig lehet finomítani és technikázni. Kell is.

Mindkét modellt kipróbálta, lett olimpiai bajnok úgy is, hogy csoportban készült, ahol a falkaszellem összes pozitív hatása érződött, és lett úgy is, hogy az edzője csak önre figyelt. Melyik tetszik jobban?

Most már egyértelműen a jelenlegi felállás. Az elején féltem egy kicsit. Fazekas Kriszta is egy per egyben készül a férjével, most Szabó Gabi Tóth Lászlóval, nem annyira ritka ez.

Számomra a férjem a legjobb edző.

Azt gondolom, hogy mással is sikeres lenne, nem csak velem.

Csatlakozhatna valaki önökhöz?

Megbeszélnénk, és tisztáznánk, milyen érvek, valamint ellenérvek vannak. Nem utasítanám el azonnal, ez biztos.

Mióta a férje Somogyi Béla? Lemaradtunk valamiről?

Márciusban ünnepeltük, hogy 14 éve vagyunk együtt. 2017 tavaszán hivatalosan is összeházasodtunk. Addig kevesebb volt az időnk, amikor kiszabadultunk az olimpia után, rögtön bepótoltuk, és már úgy született meg Zora, hogy férjhez mentem.

Somogyi Béla (balra) az Év edzője lett

Melyik volt a legboldogabb éve?

Rio a tavalyi felett van, vagyis 2016. Akkor nem egy pillanatra, hanem hosszabb távon nem érdekelt, hogy mi lesz jövőre, azokat a sikereket át tudtam sokkal jobban élni.

Le tudtunk nyugodni, nem a kajak volt az első.

Tavaly máshogy jöttem le a vízről. Megnyugvással, de azzal a távlati tudattal, hogy az olimpia előtt lesz még egy vb, ahol szintén jól szeretnék menni.

Ötszörös olimpiai bajnok, mit jelent önnek? Tudom, hogy nem szokta olvasgatni az újságokat, nem szokta böngészni a statisztikákat. Be szokott villanni ez a kivételes teljesítmény?

Be szokott villanni, és jó érzés, nem árulok el ezzel nagy titkot. Remélem, nem ciki ezt bevallani. Nem mondom, hogy egyre gyakrabban, de olykor találkozom ezzel az adattal. Nem napi téma, nincs a névjegykártyámon, hogy mit értem el eddig, még csak öt karika sem.

Ön a harmadik magyar nő, akinek sikerült ez a bravúr.

Jó érzés ott lenni egy olyan társaságban, ahol Keleti Ágnes és Egerszegi Krisztina van. Gyerekként is felnéztem rájuk, nem változott ez az érzés, és akárhogy is alakul a pályám, felnézek rájuk ma is. Nem azért kezdtem el sportolni, hogy akár csak egy aranyam is legyen. Olykor azt érzem a parton, hogy

ugyanaz a kislány vagyok, aki elkezdett kajakozni a KSI-ben,

bár az is be szokott villanni egy-egy képre, mennyi minden történt azóta. Az ősszel jött hozzánk egy autogramgyűjtő. Eszméletlen mennyiségű köteget hozott, amiket aláírtam. Akkor volt szerencsém egy olyan lapot aláírni, amin a mi hármunk arcképe volt. Azt sem tudtam, hogy van ilyen. Megérintett a pillanat. Kevésszer éreztem olyan bizsergést. Csináltam róla magamnak is egy fotót.

Szeretne kikerülni ebből a társaságból?

Mint sportoló csak célok vannak előttem, és valahogy mindig olimpiai ciklusban gondolkodunk. Lehet, hogy tudok még nyerni, attól viszont a Keleti és Egerszegi iránti tiszteletem nem változik.

A német Birgit Fischer nyolc olimpiai arannyal fejezte be. Mennyire reális cél, hogy őt behozza?

Célokat könnyű kitűzni. Kimondani is könnyű, hiszen ezek csak szavak. Vannak 10 éves kislányok, akik egy álommal mennek a vízitelepre, olimpiai bajnokok szeretnének lenni. Én nem így mentem le. Ezért is furcsa kimondani, hogy milyen hátborzongató távlatok vannak még, Furcsa, hogy Fischerről beszélünk, aki egy legenda. Végiggondoltam már, hogy utolérhetem. Előtte azonban még a hat a cél, és még utána is ott van Gerevich Aladár héttel. Ám mindezek előtt van még, hogy először is edzeni kell, később ráérünk büszkének lenni.

Mekkora szava van a négyeshajónál vagy a párosban? Vezérnek tekintik?

Szeretném azt hinni, hogy csak egy vagyok a négyből. Ám amikor az edzők megkérdezik, na, hogy éreztétek a pályát, akkor először rám néznek.

Lehet, hogy ez logikus, de én is csak egy fogaskerék vagyok.

Ha elsőnek én is beszélek, mindenki másnak is el kell mondania az érzéseit, a véleményét, nemcsak egy főnöknek tekintett valakinek, mert mindig az a jó, ha négy ember mondja el a meglátásait, mert csak együtt juthatunk valamire. Nem olyan nehéz négyest evezni, alkalmazkodni, eleve gyorsabb a víz a második beülőben, az én dinamikám, a lassúbb, de erőteljesebb mozgásom ott érvényesül a legjobban. Le is tudom követni a többiek mozgását. Én is azért teperek, hogy bekerüljek a négyesbe. Egy hajóban evezünk, hogy mást ne mondjak (nevet).

Sikeres Eb-t zártak paraversenyzőink

Egy arany- és egy bronzéremmel zárta a magyar válogatott a para kajak-kenu Európa-bajnokságot Poznanban.

Hír

A mindössze 16 éves Kiss Péter keddi  bravúraranyérme után szerdán Varga Katalin KL2-ben bronzérmet nyert.

„Ez nagyon jó eredmény, előrelépés az elmúlt évhez képest, hiszen a világbajnokságon negyedik lett, és most is itt voltak azok a versenyzők, akiktől akkor kikapott, de ezúttal sikerült megelőznie az ukrán lányt. Katán látszik, hogy nagyon tudatosan készül a tavalyi év befejezése után, azt vette célba, hogy egyet előre kell lépnie az idén, az Eb-n ezt teljesítette” – mondta Weisz Róbert szövetségi kapitány, utalva Varga Katalin korábbi nyilatkozatára, amelyet még márciusban adott honlapunknak.

„A tavalyi vb után azt beszéltük meg Sík Mártonnal, a Szeged szakmai igazgatójával, hogy két év múlva az aranyérem a cél, ami egy kicsit teher is, hiszen az a paralimpia éve, de mindent megteszek érte. Egy jó felkészüléssel reális lehet a dobogó bármelyik foka az idei világbajnokságon” – mondta a versenyszezon előtt Varga Katalin.

Az Eb zárónapján VL2-ben Suba Róbert hetedik, Juhász Tamás pedig nyolcadik lett, míg Fehér Annamária KL3-ban a döntőig menetelt, ott pedig a kilencedik helyen végzett. „Robi és Tomi várakozáson alul szerepelt, nagyon remélem, hogy ez az eredmény egy újabb lökést ad nekik, hogy még keményebben és még céltudatosabban készüljenek. Az azonban örömteli, hogy Fehér Annamária is eljutott a döntőig.

Összességében elégedett vagyok, hogy szereztünk két érmet,

ebből az egyik arany, ez mindenképp előremutató, és aláírtam volna ezt az Eb előtt. Szeretném kiemelni, hogy nagyon egységes, jó hangulatú csapatunk van, kiváló a kapcsolat a versenyzők, valamint az edzők és a versenyzők között is, mindenki mindenkinek szurkolt a futamok alatt.”

A parások következő versenye a második felnőtt válogató keretein belül megrendezett első para vb-válogató lesz, majd a masters magyar bajnokság alatt rendezik a második vb-válogatót a parások számára.

„Az Eb-n elért eredmények nem számítanak bele a világbajnokságra kialakított keretbe.

A válogatókon mindenki tiszta lappal indul”

– tette hozzá Weisz Róbert.

Rokonlelkek, lapát nélkül

Ha valahol, hát a Latorca utcában gyakran megesik, hogy feltűnik egy-egy „legenda”: hajdani bajnokok, akik nagyságán és egyediségén nem fog az idő. Arra viszont már ritkábban adódik alkalom, hogy két olyan sportember látogasson el együtt az MKKSZ székházába, akik különböző nemzet csúcsversenyzőjeként küzdöttek egymással a világelsőségért, évtizedeken át. Wichmann Tamás és Ivan Patzaichin kettőse mindemellett mégsem az örökös versengésről szól, hanem a barátságról…

Hír

Az újságírók már helyet foglaltak, a vendégek a teraszon kapaszkodnak össze egy kihagyhatatlan fotó kedvéért – stílszerű dunai látvánnyal a hátuk mögött. Ivan – a maga hetven évével és az elmaradhatatlan hosszú copfjával – továbbra is egy éles szemű, fürge indián benyomását kelti, Tamás pedig a sokat tapasztalt emberek jellegzetes tekintetével és tekintélyével hitelesen alakítja mellette a törzs bölcsét. Néhány perccel később hangsúlyozza is: – „tartalmas életút van mögöttünk”… 

A házigazda szerepét betöltő Vaskuti István személyes emlékekkel indítja a beszélgetést, hiszen tizenéves kenusként kortársaival egyetemben – ahogyan ő maga fogalmaz – „szent áhítattal„ nézett fel a két ikonra. A mindössze egy év korkülönbséggel bíró példaképek akkoriban már javában vívták világraszóló csatáikat, melyeknek következményeképpen idővel nemcsak közismertté, hanem kiemelten közkedveltté is váltak a hazájukban.  Ivan-t beválasztották a többek közt művészeket, tudósokat, pop-sztárokat is felvonultató „minden idők 100 legnagyobb román személyisége” közé, Wichmannt pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által 1991-ben kezdeményezett szavazáson sorolták a legnépszerűbb magyar sportolók közé.  A minden idők legeredményesebb kenusaként tisztelt román Patzaichin versenyzőként öt olimpián vett részt, melyekről összesen négy arannyal és három ezüsttel tért haza. Wichmann Tamás két olimpiai ezüst-, egy bronz-, valamint kilenc világbajnoki aranyérem és nem utolsósorban egy UNESCO Fair Play-díj birtokosaként vált igazi legendává.

Hogy mi a titka a legendaságnak? Részben természetesen az elért eredmények, ez kétségtelen. De nem csupán azok. Ahhoz, hogy valaki valódi, őszinte közszeretetnek örvendhessen, a nagy dobás nem elegendő. Több kell annál. Valami, ami minden bizonnyal az adott sportoló személyiségével áll összefüggésben, sokszor meg sem magyarázható, csak érzékelhető módon.

– Érdekes kérdés, hogy ki lesz népszerű – fejtegeti Tamás is, aki nem titkolja, számára fontos, hogy szeressék. – Manapság sokan dolgoznak azon, hogy bizonyos emberek népszerűségét növelni tudják. Ivan nem foglalkozott ezzel, csak célokat tűzött ki maga elé és azt csinálta, amit fontosnak tartott. Nekem pedig a sport mellett egy-egy tévészereplés illetve a szakácstudományom is hozzájárulhatott ahhoz, hogy valamilyen szinten belophattam magam a közönség szívébe.

Ivan szerint az olyan nyilvános elismerés, mint egy nemzet száz „legnagyobbja” közt lenni, óriási megtiszteltetés ugyan, de hatalmas felelősség is. – Egyébként én igazából sosem szerettem magamról beszélni. Mindig mások beszéltek rólam – teszi hozzá nevetve.                                                                                                               

Ezúttal viszont szerencsére nem marad szűkszavú. Közvetlen hangon mesél, ha nem is annyira önmagáról, inkább az egykori élményekről.  Arról, hogy az első edzője milyen sokat emlegette a magyar csapatot, hangsúlyozva, hogy a magyaroknak csapatuk van! De megtudjuk azt is, hogy a hetvenes években nagy valószínűséggel az az ezüstszínű, vörös kárpitos Ford Taunus volt a leggyönyörűbb autó Bukarestben (de az ő számára egészen biztosan), amit az akkori viszonyok közt kalandos úton, a nagy német rivális, Detlef Lewe közreműködésével tudott megvásárolni. Természetesen, a vízen való legemlékezetesebb összecsapások felelevenítése sem maradt ki a délután programjából. Patzaichin – akiről úgy tartják, hogy előbb tudott kenuzni, mint járni – a müncheni olimpián való szereplést idézi fel, ahol az előfutamban az első csapások után eltört a lapátja. Mivel a jelzése ellenére nem fújták vissza a rajtot, jobb híján a lapátcsonkkal teljesítette végig a távot.  – Amikor beért, a többiek már lezuhanyoztak – kommentálja a történteket Tamás, aki akkor rövid ideig úgy érezhette, a fináléban már csak a német favorit legyőzésére kell koncentrálnia. A döntőben azonban a reményfutamból továbbjutva újra ott volt mellette Ivan, aki ráadásul hasonló taktikát tartogatott a táv második felére.

– Úgy gondoltam, 500-nál megindítom a hajót és hajtok, mint az őrült… de arra nem számítottam, hogy ő is akkor indul el. Az ő hajója akkor sokkal gyorsabb volt, mint az enyém, és végül az ő nyakába akasztották az aranyérmet, nekem pedig be kellett érnem a második hellyel. Lewe lett a harmadik – meséli Wichmann. 

Amikor a sportág jelenlegi történései felé fordul a diskurzus, Ivan gratulációját fejezi ki az augusztusi, kvalifikációs világbajnokság rendezési jogának megszerzéséért. Mint mondja, ez a legegyértelműbb elismerése a magyar szövetség munkájának.  Meggyőződése, hogy különleges Vb-t fognak szervezni a szegedi pályán, ahol a versenyek hangulata is mindig nagyszerű.

A nemzetközi színtéren való küzdelmek ideje számukra ugyan lejárt, a két kenus kapcsolata viszont nem ért véget. Sőt. Az utóbbi években a vendéglátásban jeleskedő egykori bajnok és a divatszakmában tevékenykedő hajdani ellenfele egyre gyakrabban kereste egymás társaságát.  A tisztelet egymás iránt mindig is megvolt, mondják, annak idején sem ellenségként, hanem kollégaként tekintettek egymásra, de a sporttársi viszony az idő múlásával valódi barátsággá formálódott.  A kérdésre, hogy a kenuzáson kívül mi is a közös kettőjükben, Tamás már a hivatalos program után válaszol: – nézd meg a tekintetünket…van benne némi rokonság… Természetesen, arra is kíváncsi vagyok, vajon megtanított-e legalább egy, igazi, autentikus magyar kenus nótát a román kajak-kenu hősének. No és persze, mi volt Ivan reakciója? – Hát persze hogy daloltam neki… Jókat nevetett a szövegen…-hangzik a válasz.

A mostani látogatásnak egyébként még egy sajátos apropója is van: a Wichmann Tamás életéről készülő film forgatása, amelyben kihagyhatatlanul feltűnik Patzaichin is.  Dokumentumfilm lévén ezúttal mindketten önmagukat alakítják: a legeredményesebb, illetve a legnagyobb szívű kenust…