Mégse

Az Országos vízitúra konferencia letölthető anyagai

Letölthető öt előadó, az első Országos Víziturisztikai Konferencián bemutatott előadása pdf formátuman.

Hír
Aros Janos Víziturisztikai Konferencia 2017 10 13
Irmi István Lacza Gyöngyvér Víziturisztikai Konferencia 2017 10 13
Princzinger Péter Vízituriztikai Konferencia 2017 10 13
Schmidt Gábor Víziturisztikai Konferencia 2017 10 13
Szoboszlai Sándor Víziturisztikai Konferencia 2017 10 13

Kiváló magyar kezdés az utánpótlás Eb-n

Különösebb meglepetés nélkül, a magyar versenyzők remek teljesítményével elkezdődött az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság a csehországi Racicében.

Hír

Az 1000 méteres versenyekkel rajtolt a program csütörtökön délelőtt. A magyarok közül egyből a döntőbe jutott az ifiknél Csikós Zsóka (K1), a Majoros Mátyás, Nyerges Áron (K2) és a Kollár Kristóf, Hodován Dávid (C2) páros, valamint az U23-as korosztályban Béke Kornél (K1), a Koleszár Mátyás, Németh Viktor (K2) és a Lelovics Dávid, Bakó Tamás (C2) duó.

Ezen a távon a középdöntőben folytatja Szegvári Benedek (ifi K1), Békési Boldizsár (ifi C1), Fejes Dániel (U23 C1) és Posta Réka (U23 K1).

Az 500 méteres előfutamokat is megrendezték csütörtökön. Az ifiknél egyből döntős Máró Anna (K1), Majoros Mátyás (K1), a Mányi Zsófia, Boldis Csenge (K2), a Molnár Csenge, Csorba Zsófia (C2) és a Potoniec, Rugasi, Kulcsár, Csikós (NK4) egység.

Az U23-asoknál ugyancsak azonnal a fináléba jutott az előfutamból a Bíben Karina, Bakó Olga (K2) és a Bíben, Sólyom, Malcsiner, Katrinecz (NK4) hajó.

A középdöntőben bizonyíthat az ifiknél Molnár Csenge (C1), a Kiss, Balogh, Takács, Nyerges (K4) és a Kőszegi, Nagy, Békési, Palla (C4) négyes, az U23-asoknál pedig Katrinecz Rita (K1), Molnár Rebeka (C1), a Slihoczki Ádám, Kosics Ádám (C2), a Bónyai Regina, Kulcsár Dorina (C2) és a Szendy, Radics, Erős, Törköly (K4) egység.

Drága Anikó!

Bevallom, én gondolatban már akkor elkezdtem írni ezt a levelet, amikor először osztottad meg a közösségi oldaladon, hogy „most már ne keressetek”… Tiszteletben akartam tartani a kérésedet, ugyanakkor szólni is szerettem volna Hozzád, legalább így, egyoldalúan. Persze úgy képzeltem, hogy valamiképpen mégiscsak Veled vagyok abban a székekkel telirakott szobában, ahová már csak a laptopodat, az emlékeidet és a mindig megcsodált emberi méltóságodat vitted magaddal.

Hír

Aznap még arról is írtál, hogy nyugodtak lehetünk, már megtaláltad az utódodat, aki máris sok mindent megtanult tőled és a Te elhivatottságod szellemében gondozza tovább a sportág egykori hőseinek emlékét. Biztos voltam benne, hogy ezt nem bízod a véletlenre. Ahogyan afelől sincs kétségem, hogy sokunknak tanítottál fontos dolgokat az életről, annak utolsó cseppig való öröméről és élvezetéről, az elfogadásról, az elmúlásról és az emberi kapcsolatok értékéről. Arról, hogy valaki nem csak azáltal lehet kiemelkedő, hogy önmaga nagyságát propagálja fennhangon, hanem azáltal is,  hogy mások nagyszerűségére emlékeztet. Mégpedig végtelen lelkesedéssel. Emlékszem, milyen boldog voltál, ha elkészült egy-egy tabló, valamelyik pályatársad fotóival… Valami egészen romlatlan gyermeki tisztasággal és vidámsággal tudtál rámosolyogni a világra és annak dolgaira, mindvégig. Nem tudom, hogy sikerült ezt megőrizned, hiszen ez a szemlélet könnyen elveszthető út közben….

Talán ez volt az egyik áldás, amit a Sors utalt ki részedre méltányosságból, mindazért, amit példa értékű tartással viseltél életed során. Sosem keseregtél se múlt, se jelen, se jövő felett. Noha tisztában voltál mindig mindennel, láttad a dolgokat a maguk nyers valóságában is, minden kozmetikázás nélkül.

Itt cseng a fülemben, milyen természetességgel beszéltél a szerepedről, amikor először invitáltunk kamera elé az egykori bajnokokat megszólaltató sorozatunkban. „Tisztában vagyok vele, hogy én nem azért ülök itt, mert olyan jelentős bajnok lettem volna, de végtelenül megtisztelő számomra”. És emlékszem arra is, ahogyan az egykori csupa kéz, csupa láb kislányról meséltél, aki korgó gyomorral is virgoncan szaladt a Tímár utcai vízi telepre. Aki féltékenységtől mentes lelkesedéssel tudta csodálni Bánfalvi Klárát, amint nőies idomaival, elegáns pörgős szoknyáival belibbent a úszóház kabinjába. Tisztelettel néztél fel rá – ahogy mindenki másra is – és bocsánatot kértél tőle, amikor először legyőzted…

Húsz évesen lettél válogatott kerettag, legendás idők legendás szereplői közt… El sem hiszed, mennyire előttem van az a jelenet, amikor Urányiról meséltél nagy szeretettel. Akinek „gyönyörű indián arca volt” és aki Macinak hívott Téged a dörmögő hangján… „Tüdőrákja volt, pedig sohasem dohányzott… nekem is az van…” – tetted hozzá, de csak egyetlen pillanatra lett fátyolosabb a hangod. A következő pillanatban már kacagva meséltél a mátrai edzőtáborokról, az általatok kreált, formabontó tornagyakorlatokról, arról, amikor Kemecsey magnójának jóvoltából twistelni tanult a társaság, egészen addig, amíg Granek fel nem fedezte a „botrányos” táncórát…

Beszéltél a lányokról, akikkel az idők során egy hajóban eveztél és arról, hogy sohasem ugrottál ki a rajtnál, mivel hosszabb távon voltál jobb mindig. „Esetleg én is érhettem volna el nagyobb sikereket” – mondtad még minden szomorúság nélkül, puszta múltbéli alternatívaként. Tudod, úgy gondolom, a Te igazi sikered  tényleg hosszabb távon mutatkozott meg, akkor, amikor a többiek már régen elfáradtak… Te még javában túráztál a tengeri kajakoddal, gyönyörködtél a természet, az emberi létezés csodáiban és  pályatársak tucatjainak gondoztad az emlékét.  TE AZ ÉLET FINISÉBEN VOLTÁL A LEGNAGYOBB BAJNOK.

Hálás vagyok azért, hogy ismerhettelek, hogy olvashattam a verseidet, hogy együtt dolgozhatunk egy közös ügyért. Amennyire tőlem telik, én is igyekszem majd továbbvinni valamit mindabból, amit Tőled tanultam.

Kevés olyan embert ismerek, aki tényleg szerelmes tud lenni. Te ilyen voltál. Szerelmes az életbe, a kajakozásba, a Duna kátrányos illatába, a barátságba, az érzésbe, amit a fiaid léte jelentett.

Tudom, hogy most is mosolyogva fogadod az új élményeket ott az égi vizeken; ott, ahol újra viszontláthatod a régi jó barátokat. A Mészáros-fiúkat, Tímár Pistát, a csupaszív „Öreg”-et, meg a többieket.

Egy ilyen levél végére – a szokásoknak megfelelően – talán azt kellene írnom: „nem felejtünk el Téged!”. Amiben persze valóban biztos is lehetsz.

De talán még inkább Hozzád méltó, ha azt írom:

tudjuk, hogy nem felejtesz el bennünket…

Ég Veled, Anikó!

Még találkozunk!

Pápay Eszter