Mégse

Aki számít, ott van a maraton világbajnokságon

A magyar csapat első turnusa megérkezett Portugáliába, az ifjúsági, U23-as és felnőtt maraton világbajnokság helyszínére.

Hír

„Kedden este érkeztünk meg, egyből mentünk a szállásra, amely egyszerű és tiszta – kezdte Weisz Róbert a felnőtt válogatott vezetőedzője. – A vacsorával akadtak kisebb problémák, nem volt túl bőséges és változatos a versenyzőknek, de ígéretet kaptunk, hogy ezen változtatnak. Ma reggel már ki is jöttünk a pályára, mindenki szereli és állítgatja a hajóját, aki pedig kész van vele, már vízre is szállt, próbálgatja a pályát.”

Weisz Róbert szerint szép környezetben vannak, a víz tiszta, a pályával nincs gond, csak hirtelen mélyül a víz, a futószakaszoknál erre figyelni. Kedd éjszaka és szerda reggel esett az eső, de napközben már kisütött a nap, és végig jó időt jósolnak a meteorológusok Prado Vila Verdében a világbajnokság idejére.

„Komoly a mezőny, aki számít a maraton szakágban, az itt van,

egyedül az ifjúsági fiú kenu párosoknál érkezett kevés nevezés, ezért azt nem rendezik meg. A válogatottból néhányan vírusos megbetegedéssel küzdöttek még otthon, de egy-két napnál többet nem nagyon kellett kihagynia senkinek. Az érmeket tekintve jósolni nem szeretnék, mert maratonban bármi megtörténhet, hajótörés, büntetés stb., de azért remélem, hogy a hagyományokhoz hűen minél több érmet, és minél több aranyat fogunk nyerni a héten” – mondta Weisz Róbert.

Az utánpótlásnak csütörtökön és pénteken, a felnőtteknek szombaton és vasárnap rendezik a versenyeit.

 

 

Meglepetéssel rajtolt a maraton-ob

A férfi kajakosok egyesében meglepetésre Mészáros Márton legyőzte Boros Adriánt a Győrben zajló maraton országos bajnokság nyitónapján.

Hír

A 30 kilométeres finálé végén csupán egy másodperc döntött a két versenyző között. „Sokáig négyen mentek az élen, de az utolsó futószakaszhoz már csak hárman érkeztek: Mészáros Márton, Boros Adrián és Aranyosi Gábor – kezdte a beszámolót Weisz Róbert szövetségi kapitány. – A célegyenesbe együtt fordultak be, ketten meg tudtak lépni, az utolsó 150 méteren indított egy nagy hajrát Marci, Adrián tudott vele menni, de amit a hajrá indításakor megszerzett fél métert, azt a végéig meg tudta tartani az éllovas.

Egy nagyon színvonalas verseny volt.”

A bronzérmet Aranyosi nyakába akasztották.

Nem volt alacsonyabb a nívó a női kajak egyesek 26 kilométeres döntőjében sem, ahol az első három helyezett nagyon gyorsan ellépett a mezőnytől. Czéllai-Vörös Zsófia, Kiszli Vanda és Csay Renáta hajójában megszámlálhatatlan világbajnoki cím pihent, ez meg is látszott a versenyen.

„Az utolsó futószakaszig ők együtt mentek, ekkor a vízreszállásnál egy hosszú, 500 méteres hajrát indított Zsófi, az itt kialakult néhány méteres különbség pedig a célig megmaradt” – kommentálta Weisz Róbert a Czéllai-Vörös, Kiszli, Csay sorrendet.

Czéllai-Vörös Zsófia boldogan adott interjút a győzelem után

A kenu egyeseknél két, a kajakosokéhoz képest sima győzelem született. A férfiaknál a táv feléig együtt ment Laczó Dániel és Nagy Gergely Balázs, a negyedik futásnál szakította le Laczó ellenfelét, és ért be elsőként a célba, a harmadik itt Török Aurél lett.

A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy a tavalyi vb-dobogós Dóczé Ádám, valamint Kövér Márton nem indult el egyesben, ők szombaton párosban állnak majd rajthoz, de Laczó és Nagy Gergely is elindul párosban is.

Laczó Dániel magabiztosan nyert

A női kenusoknál nagyon gyorsan szétszóródott a mezőny, az ifjúsági korú Horányi Dóra több mint két és fél perc előnnyel nyert Bonyai Regina előtt, míg a harmadik Sztolyka Rita lett.

Elindult a visszaszámlálás a szegedi vébére

Az NKM olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság előtt 100 nappal sajtótájékoztatót tartottak a szervezők a vébének otthont adó városban, Szegeden. A belvárosban el is indult a visszaszámlálást jelző óra. Az eseményen részt vett három szegedi versenyző, Kárász Anna, Birkás Balázs és Kiss Tamás is, akik egyaránt éremesélyekkel indulhatnak az augusztusi világbajnokságon.

Hír

A sajtótájékoztatót Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke azzal nyitotta meg, hogy egy rendkívül fontos verseny előtt állunk, hiszen a tokiói kvóták 80 százalékát Szegeden osztják ki.

„Magunknak tettük magasra a lécet, hiszen 2011-ben egy nagyon jól sikerült világbajnokságot rendeztünk a kiváló szegedi szurkolóknak köszönhetően ugyanezen a pályán, és természetesen mindent megteszünk azért, hogy ezt a bizonyos lécet idén se verjük le.

Ráadásul a pálya és környezete megújul közel 5 milliárd forintból.

A televíziós közvetítés az osztószigetre kerül, így hangulatosabb lesz a közvetítés tévénézők millióinak világszerte, a helyszínre kilátogatóknak nagyszabású sportprezentációval és megújult lelátóval, több hellyel, parkolókkal és új utakkal igyekszünk kedvezni.”

Az elnök hozzátette, hogy a szlogen szerény, de ugyanakkor rendkívül ambíciózus is, a sikerstory kifejezi a kajak-kenu sportág elmúlt 80 évét Magyarországon, benne az eddigi hazai rendezésű gyorsasági versenyek sikerével, a rengeteg olimpiai és világbajnoki címmel, valamint azzal, hogy hitük szerint a kajak-kenu egy életre szóló siker, hiszen aki ezt a sportágat megszereti egyszer, az valószínűleg szinte élete végéig járja majd a vizeket, és nem marad közömbös a kajakozás, kenuzás iránt.

A kampányban jelentős szerepet vállal Kárász Anna, Birkás Balázs és Kiss Tamás is, mindhárman a szegedi klub versenyzői, Schmidt Gábor hozzátette: reméli, hogy szerencsét hoz nekik a hazai pálya.

„A hazai pályán mindig komoly pluszt ad, nem is tudom soha megfogalmazni azt az érzést, amit az utolsó 200 méteren érzünk, amikor Szegeden versenyzünk” – mondta Kárász Anna, aki tavaly Kozák Danutával 500 párosban világbajnok lett Portugáliában, és ugyanez lesz az idén is a fő száma.

A Szegedre igazolt kenus, Kiss Tamás a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 1000 egyes annyira jól sikerült neki a múlt hétvégi rangsorolón, hogy most úgy érzi, ezt a számot kell preferálnia. „Kicsit belefásultam a munkába, amit csináltunk, ezért úgy éreztem, hogy váltanom kell, klubot és edzőt is, és

most úgy tűnik, ez a váltás bevált”

– árulta el a jó idénykezdet titkát az olimpiai bronzérmes kenus.

Birkás Balázs már világbajnokként indul majd a vébén, ő a 2011-es szegedi világbajnokságon is részt vett, igaz, egy teljesen más szerepkörben. „A rajtlistát vittem ki és tűztem ki a versenyzőknek – kezdte a tavaly és tavalyelőtt 200 párosban Balaska Márkkal vb-aranyat nyert Birkás.

Abszolút látok esélyt a második címvédésre,

de a válogatón több célra is lövünk, és még nem tudjuk, hogy milyen számokban fogunk indulni. Készülünk a 200 egyesre és párosra, valamint az 500 négyesre is. Majd a válogatókon derül ki, hogy ezek közül mi jön össze.”

A sajtótájékoztatón Szentgyörgyi Pál, Szeged alpolgármestere is örömét fejezte ki, hogy a város ismét ilyen rangos eseménynek adhat otthont.

„Szeged városa a helyi klubnak és a Maty-éren rendezett versenyeknek is évek óta komoly támogatója. Ami a pályát illeti, megnéztük, hogy a város építési szabályzatában milyen pontokat kell módosítani ahhoz, hogy a fejlesztések időben elkészülhessenek, ezeket a lépéseket megtettük. A vébé egyébként egy időpontba esett a szokásos Szegedi Ifjúsági Napokkal, amelyet természetesen egy héttel eltoltuk azért, hogy csak a világbajnokságra koncentrálhassunk. Nagyon szurkolunk a szegedi versenyzőknek és a válogatott többi tagjának is a vébén!”

A város is mindent megtesz azért, hogy az esemény sikeres legyen, de természetesen az üzleti szektor támogatására is nagy szükség van. A szervező bizottság az esemény lebonyolításának a Nemzeti Közművek energiájával áll neki.

„Az NKM nem először vállal szerepet a kajak-kenu támogatásában, a Nemzeti Közművek Zrt. jogelődje több mint 15 évvel ezelőtt kötelezte el magát a vízisportágak támogatása mellett – kezdte Hiezl Gábor, az NKM vezérigazgatója. – A cég történetében azonban most először lehetük egy világbajnokság névadó szponzorai. A magyar kajak-kenu a világ élvonalába tartozik, hatalmas az elvárás a versenyzőink felé, mindig a legjobbnak kell lenniük, nekünk pedig ugyanez a célunk az ügyfelek ellátásában.”

A versenyzők túl vannak a téli, szárazföldi alapozáson és a tavasz edzőtáborokon, jelenleg gőzerővel készülnek a válogatókra, jövő héten már a világbajnoki indulás lesz a tét a szolnoki versenyen – erről Hüttner Csaba szövetségi kapitány beszélt a sajtótájékoztatón.

„A fókuszban idén, mint minden olimpiát megelőző évben, most sem az éremhalmozás áll, hanem a minél több ötkarikás kvóta megszerzése. Hiszem, hogy mind a négy szakágban esélyünk lehet megszerezni a kvóták nagy részét, hiszen ettől a céltól a tavalyi világbajnokságon csak a férfi kenus szakág állt messze, ott viszont fontos változásokat vezettünk be a felkészülésbe, tulajdonképpen az egész különítmény több mint fél éve együtt készül Vécsi Viktor vezetésével, akinek többek között az olimpiai bajnok Vajda Attila is tanítványa volt. Ennek köszönhető, hogy új párosok alakultak az elmúlt hetekben és egyes kenuban is történt előrelépés, többek között a friss szegedi igazolás, Kiss Tamás is kiváló formában van. Erős csapattal várjuk az idei szezont,

a válogatott koronaékszere természetesen a női kajak szakág.

Ne felejtsük, hogy ebből a szakágból kiemelkedve lett az év sportolója Kozák Danuta, aki tavaly három aranyérmet nyert a vébén, és idén is kiváló formában szállt vízre, így számíthatunk a jó eredményekre.”

A vébé 100 nap múlva kezdődik, ebből az alkalomból szerdán elindították Szeged belvárosában a visszaszámláló órát, amely a rajtig hátralévő időt mutatja.

A jegyértékesítés már zajlik a világbajnokságra, aki jó helyre akar ülni, az legyen szemfüles és vásárolja meg a belépőjét a www.szeged2019.hu oldalon.