Mégse

A Művészetek Palotájában díjazták a tehetségeket

Idén harmadik alkalommal köszönthették Érd kiemelkedő diákjait és a kajak-kenu sport ifjú tehetségeit a MÜPA Üvegtermében. Akárcsak az előző években, a KIAJO kuratóriuma február 12-én adta át az ösztöndíjakat egy színvonalas ünnepség keretein belül 37 fiatalnak.

Hír

A 2016-ban létrehozott Kovács István alapítvány fő célkitűzése, hogy egyrészt az Érd Megyei Jogú Város általános és középikoláiban tanuló, kiemelkedő tanulmányi-, sport-, művészeti- és közösségi munkát végző diákokat támogassa, illetve, hogy a magyar sikersportnak jegyzett kajak-kenu sportág utánpótlás versenyzőit jutalmazza.

Az elbírálás során idén is szigorú feltételeket szabtak. Az érdi diákok tekintetében a pályázónak be kellett töltenie a 13. életévét és Érd valamelyik középiskolájába kell járnia, előnyt jelentett a kiemelkedő közösségi munka és a hiteles ajánlólevél. Az utánpótlás kajakosok kapcsán továbbra is 23 év alatti versenyzők jelentkezését várták, akik közül többen, fiatalságuk ellenére komoly felnőtt eredménysorral rendelkeznek. Egy fő maximum 120.000 Ft támogatásért pályázhatott, így az alapítvány összesen 3.6 millió forintot osztott szét a kiválasztottak között.

Holló Márta konferálásában Csemer Boglárka ’Boggie’ nyitotta a rendezvényt a világszerte ismert Parfüm című dalával, majd, mint egy keretbe foglalva az eseményt, Antal Gábor zongorista kíséretével zárta az estét. A három díjátadó blokk között Kellner Viktória és Nagy Dániel zongoraelőadásában gyönyörködhettek a résztvevő diákok, sportolók és hozzátartozóik.

Kovács Zoltán alapító köszöntötte elsőként a díjazottakat, megható beszédében felidézte a névadó nagypapájának emlékét, aki rendkívül energikus, határozott, magas munkabírással és kitartással rendelkező személyiség volt; egy igazi vezető típus, akire felnéztek Érd városában. Kiemelkedő tudásvággyal rendelkezett, és gyakran ismételgette az alábbi idézetet:

„Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz”.

Ezt követően Kovács Anita, a Kuratórium elnöke szavait hallhattuk, aki kiemelte azon 15 fiatal nevét, akik már tavaly is támogatásban részesültek, majd hatalmas taps után elkezdődött a díjak átadása. Dr. Szűcs Balázs Kuratóriumi tag is képviselte az alapítványt, a díjak átadásánál pedig Szilasné Mészáros Judit igazgatónő, valamint Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakos segédkezett.

Az érdi és a kajak-kenu tehetségek további 100.000 Ft támogatásban részesülhetnek a #kiajochallenge verseny által, amelynek lényege, hogy bármilyen érdekes, figyelemfelkeltő, vagy motiváló eseményen készítsenek egy fotót (majd osszák meg a közösségi médiában), ami inspirálja az ismerőseiket és segíti a díjazottakat is céljaik elérésében. Az összeget tanulmányi jellegű vagy edzőtáborozást/felkészülést elősegítő célokra használhatják fel.

Simon: Nehezebb a vb-csapatba kerülni, mint kvótát szerezni

Két és fél éve tért haza Angliából Simon Miklós, aki most a világ- és Európa-bajnok Kárász Anna felkészülését irányítja. A szigetországban szerzett tapasztalatairól, tanítványáról, az idei évről és a dél-afrikai edzőtáborról mesélt, valamint szóba került a tokiói olimpia is.

Hír

Egy évtizeden át Nagy-Britanniában edzősködött. Miben más ott, mint Magyarországon?

Ha röviden akarnám összefoglalni: itthon jobb. Magyarországon összehasonlíthatatlanul nagyobb kultúrája van, magasabb szintűek az edzések, sokkal profibb a sportág felépítettsége. Kint nagyon nagy az amatőr háttér, mondhatni, szinte véletlenszerűen kerül ki a rendszerből egy-egy tehetség, aki aztán központi felkészítést kap Nottinghamben, ahova ki kell költöznie.

A válogatottnál milyen a szakmai munka?

Ahogy tapasztaltam, nem megfelelő az edzőkiválasztás, gyakran tapasztalat nélkül, a sportolói múltra való tekintettel nevezik ki a szakmai munkát vezető szakembereket. Én próbáltam kint a magyar edzésmódszerekkel dolgozni, azokat átadni, ami sokáig jól is működött, de aztán a jó eredmények ellenére valamiért ezt nem nézték jó szemmel, és 2011 után szisztematikusan szétrombolták a csapatomat. Úgy éreztem, nem látják át a rendszert, az utánpótlás pedig gyakorlatilag nem is létezik.

Pedig az evezős sportban nagyok a hagyományok a szigetországban.

Ott nincs is gond a profi felépítéssel, a tradíció kint nagyon fontos dolog. De a kajak-kenu esetében egyáltalán nem működik ugyanez.

Egyfajta partizánharcot kellett vívnom, ami egy idő után sok volt.

Ezért jött haza 2016 év végén?

Egyrészt igen, de itthon is pozitív változások történtek a sportágban, egyre több edző kapott lehetőséget, én pedig annak idején éppen ennek a hiánya miatt próbáltam máshol szerencsét. Úgy érzem, most jó irányba haladunk, véghez tudom vinni, amit szeretnék. Hagynak minket, edzőket dolgozni, és a munkánkat az eredményeink alapján ítélik meg, ami kint, Angliában nem volt jellemző.

Az idei évvel eddig elégedett?

Kicsit felemásak az érzéseim, bár alapvetően tanítványom, a világ- és Európa-bajnok Kárász Anna jó és kiegyensúlyozott felkészülésen van túl. Itthon most hihetetlenül erős a női kajak mezőnye, hat helyre tíz, tizenkét versenyző is van, akik két másodpercen belül vannak egymáshoz képest. Nem akarok túlozni, de tényleg úgy érzem, ez talán minden idők legjobb női kajakmezőnye itthon.

Vannak még más, reményteljes tanítványai is?

A szintén világ- és Európa-bajnok Vad Ninetta egy sérülés miatt felfüggesztette a pályafutását, így az ő esetében várakozó állásponton vagyunk, a legfontosabb az egészsége. Van még egy U23-as tehetséges lány, Sólyom Dóra, aki szintén szép eredményekre lehet képes a felnőtt mezőnyben is.

Nemrég jöttek vissza a dél-afrikai edzőtábor? Hogyan sikerült?

Remekül. Egy ilyen edzőtábor úgy épül fel, hogy van egy alapelképzelésem, de a napi programban mindig rugalmasnak kell lenni, mert az sok mindentől függhet, például magától a versenyzőtől vagy az időjárástól. De kilencven százalékban általában el tudom végezni és végeztetni azt, amit terveztem, ami jó arány. A lényeg, hogy a fő cél nem sérüljön. Azt szoktam mondani, hogy

sok út vezet Rómába, és nyugalom, mi is oda fogunk érni.

Kárász Annától mit vár az olimpiai kvalifikációs időszakban?

Jó a magyar válogatási stratégia, és Annának nagyon jó esélye van a felnőtt csapatba kerülésre. Jövő héten lesz a válogató Szolnokon, egyesben legyen ott a hatos döntőben, és ott minél előrébb, párosban pedig idén is a győzelem a cél! A világbajnoki csapatba nehezebb bekerülni, mint maga a kvótaszerzés, így az a furcsa helyzet alakult ki az erős mezőny miatt női kajakban, hogy csapatba kerülésben, és nem kvótában gondolkozunk. Szeretnénk megismételni a tavalyi sikeres évet, az A-tervünk, hogy Anna Kozák Danutával alkosson párost, a B-terv, hogy bekerüljön a női kajaknégyesbe.

Hogy fog kinézni a 2019-es, olimpia előtt év?

Júniusban Európa-játékok lesz Minszkben, majd hét-nyolc hét felkészülés idő következik, jön a világbajnokság, majd utána lesz még egy előolimpia, bár át kell gondolni, az hogyan fog beleférni a felkészülésbe. 2020 májusára pedig, az olimpiai válogatókra kell csúcsformában lenni, mert az olimpia előtt minél korábban ki kell alakítani a csapatokat.

(forrás: Magyaredzo.hu)

Információk a világbajnokságról

Alábbiakban az augusztus 21. és 25. közötti, szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnoksággal kapcsolatosan közlünk információkat. Kérünk mindenkit, hogy közös érdekünkben a lentiek alapján járjanak el!

Hír

Tisztelt Érdeklődők!

A világbajnokság jegyeinek értékesítése még februárban megkezdődött. Sajnos, a hivatalos jegyeladó portál mellett más internetes felületen is hozzá lehet jutni a belépőkhöz. Ilyen például a viagogo weboldala. Ezeken a site-okon jóval magasabb áron értékesítik a jegyeket, melyek valódiságáért sem vállaljuk a felelősséget! Kérünk mindenkit, hogy a szeged2019.hu weboldalon vegye meg a belépőt.

Emellett tisztelettel kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint e-mailben érdeklődjenek a világbajnoksággal kapcsolatos részletekről. Alábbiakban közreadjuk a megfelelő területek elérhetőségét, minden kérdésre választ adunk ezeken a felületeken keresztül. Köszönjük!

info@mkksz.hu (minden általános információ)

kajakkenu@hbmp.hu (jegyvásárlással kapcsolatos információk)

press@szeged2019.com (sajtó munkatársaival való kapcsolattartás)

accommodation@szeged2019.com (szállással kapcsolatos kommunikáció)