Mégse

A kajak-kenu is ott lesz a Lupa Beach-en

Több mint negyven sportág 2500 versenyzőjének részvételével rendezik meg június 20. és 23. között a nyár legnagyobb magyarországi sportfesztiválját a Lupa Beach-en. Az esemény célja, hogy a strandolókat is rávegyék az aktív sportolásra. A kajak-kenu sportág olimpiai- és világbajnokai pedig a Séra Miklós Jégkorong Emléktornához hasonlóan ismét „összecsaphatnak” a hokisokkal, ezúttal egy sárkányhajó futamban.

Hír

A Beach Sports Festival 2019 szerdai sajtótájékoztatóján a szervezők elmondták: a strandsportágak országos, regionális bajnokságait, valamint a hagyományosan zárt terekhez kötött sportok ez alkalomra kiírt versenyeit rendezik meg, emellett bemutatkoznak a jövő sportjai is.

Bóné Zoltán versenyigazgató hangsúlyozta: a strandolókat és a kísérőket is szeretnék aktív sportolásra rábírni. Kifejtette, jelentős szerepet kapnak olyan hagyományos teremsportok, mint a harcművészetek és a küzdősportok, továbbá a szellemi sportok, amelyek ezúttal a szabadban, strandkörnyezetben űzhetők.

A multisport-fesztiválon egyebek mellett lesz strandröplabda, strandfoci, vízikosárlabda, búvárúszás, wakeboard, kajakpóló, szumó, karate, kempo, darts, sporthorgászat, valamint E-sportok és számos technikai sportág, bemutatóként pedig aerobik és pétanque is.

A szervezők kiemelték: a programsorozatot a kolumbiai nagykövetség által támogatott salsa est színesíti, továbbá olimpiai és világbajnok kajak-kenusok, illetve válogatott férfi és női jégkorongozók küzdenek meg sárkányhajóba ülve egymással..

„Mi csak kergettük a korongot a jégen februárban, amikor a szaporói hősök ellen játszottunk a Séra Miklós Emléktornán, most fordul a kocka. Ráadásul külön öröm, hogy a sárkányhajó futamban nemcsak a hokis aranygeneráció tagjai, hanem a jelen legjobb jégkorongozói is elrajtolnak a mieinkkel szemben – mondta az eseményen ifj. Foltán László, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szabadidő-szakágvezetője. – A fesztiválon az érdeklődök nemcsak a sárkányhajózást, hanem a szörfkajakot, a kajakpolót és SUP-okat is kipróbálhatják majd.”

Elkezdődött a vébé a kajak-kenu bölcsőjében, Szegeden

A hivatalos megnyitóval kedden este elkezdődött az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. Az első érmeket már szerdán kiosztják Szegeden.

Hír

A megnyitó előtt Schmidt Gábor köszöntette egy nyílt sajtóeseményen a válogatott tagjait. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondott néhány hasznos információt a versenyzőknek és az edzőknek, majd így fejezte be rövid beszédét: „Mindannyian elkezdtétek írni a történeteteket, amely holnap reggel folytatódik, és reméljük, hogy mindegyik egy sikersztori lesz.”

Hüttner Csaba szövetségi kapitány vette át a szót, és elmondta, hogy egy-két versenyző kivételével, akiknek később rendezik csak a futamát, szinte mindenki itt van Szegeden.

„Csak jó hírekkel tudok szolgálni, a hangárunkban van egy konditerem, ami csak a miénk, a mórahalmi hotelben dietetikus segíti az étkezésünket, mindenki egészséges, a csapat erős, az edzők mindent megtettek, hogy a legjobban felkészítsék a versenyzőket.

Meggyőződésem, hogy ki fogjuk szolgálni a közönséget”

– mondta Hüttner Csaba.

Weisz Róbert, a paraválogatott szövetségi kapitánya is szólt néhány szót a megnyitó előtt: „Számunkra is minden tökéletes, jó a szállás, kiváló az étkezés, ugyanabban a bánásmódban részesülünk, mint az épek. A paraversenyek egyik legkritikusabb részén, a klasszifikáción túlvagyunk, a várakozásoknak megfelelő besorolást kapta mindenki. Szerdán akár már magyar döntősnek is szurkolhatunk, szóval várunk mindenkit a Maty-érre!”

A sajtóeseményt követően megtartották az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság megnyitóját. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azzal kezdte beszédét, hogy talán sokan emlékeznek arra, milyen izgalommal készült az ország, a város és a magyar szövetség két évtizede arra, hogy az egyik legsikeresebb magyar sportág világbajnokságát méltó körülmények között, a lehető legjobban sikerüljön megszervezni.

„Alighanem végképp meggyőzte a sportág képviselőit, vezetőit:

Szegeden minden feltétel garantált egy igazán sikeres csúcsesemény lebonyolításához.

Ennek jegyében tér vissza időről időre a világbajnokság ide, hogy a legrangosabbnak számító, olimpiai kvalifikációs verseny házigazdái legyünk. Magyarországon több mindent említhetünk, ami nem változik, ami világszínvonalú volt és marad: ezek közül természetesen a honi szurkolók sport iránti feltétlen szeretete a legfontosabb. Szintén állandónak mondható a magyar szervezők elkötelezettsége, hogy mindig, mindenben a lehető legmagasabb színvonalat kívánják nyújtani – és ebben a kormányzat is partnerük, hiszen úgy gondoljuk: a sikeresen megrendezett eseményekből számtalan területen profitálhat Magyarország, a rendező város és a magyar sport” – mondta Szabó Tünde.

Már negyedik alkalommal válik Szeged a kajak-kenu sport központjává a világon, Botka László polgármester így köszöntötte a résztvevőket: „Idén rekordot is döntöttünk, ez eddigi legnagyobb számban érkeztek versenyzők ide, akik a világ több mint 100 országát képviselik. A város élete összeforrt a Tiszával és a csónakokkal, itt talán mindenki tud bánni az evezőkkel is. A tehetség apáról fiúra száll, így nevelt Szeged kiemelkedő sportolókat a vízi sportok területén. Természetes tehát, hogy a kajak-kenu sport ennyire népszerű itt, szegedi gyermekek százai választják ezt a sportágat. Így vagyunk mi a Vizek Városa, a Bajnokok Városa,

a kajak-kenu sportnak pedig magyarországi fővárosa.

A világbajnokság nem csak egy komoly, magasrangú sportesemény, hanem egyúttal egy igazi fesztivál is. Az egész város izgalomban és lázban ég, és ez nagyszerű dolog.”

Botka László ebből a különleges alkalomból átadta a város kulcsát a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnökének, Jose Perurenának.

„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy visszatérhettünk Magyarországra és ismét itt lehetünk Szegeden a 2019-es esztendő legfontosabb gyorsasági versenyén – kezdte beszédét Jose Perurena. – Szeged tökéletes helyszíne ennek a fontos eseménynek.

Sokan a gyorsasági szakág bölcsőjének tartják ezt a csodálatos pályát,

és semmi kétségem afelől, hogy a magyar szurkolók ezúttal is megmutatják, hogy miért van ez így. Legutóbbi látogatásunk óta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Szeged városa nem kevés időt és pénzt fektetett abba, hogy ezt az eddig is világszínvonalú versenyhelyszínt tovább fejlessze a versenyzők, a nézők és a világbajnokság minden hivatalos résztvevőjének örömére egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy világszerte fantasztikus élmény lesz akár a televízión keresztül, akár online követni, ahogy a legjobb kajakosok és kenusok küzdenek álmaik eléréséért.”

A világbajnokság honlapján már szerda reggel 9 órától élő streamen lehet követni az eseményeket.

(Friss képekkel még frissítjük cikkünket.)

Szegeden lehet a trónfosztás a király számban

Nem mondhatjuk, hogy 2019 eddig Fernando Pimenta éve lenne. A K1 1000 méteren világbajnoki címvédő portugál versenyzőt az idén többször is legyőzték, például Kopasz Bálint is. Mi várható a férfiak király számában a szegedi vébén?

Hír

Talán mindenkinek megvan a kép, amikor egy jetskin állva ünnepli győzelmét Fernando Pimenta a hazai közönség előtt tavaly a portugáliai világbajnokságon a férfiak király száma, a K1 1000 méter döntője után. Pimenta előtte zsinórban háromszor lett Európa-bajnok, a világ tetejére tavaly állhatott fel először, ám tavaly ilyenkor nem fért ahhoz kétség, hogy ennek a számnak ő a legjobb versenyzője. Az idén azonban újabb fordulatot vett a történet, erről is ír világbajnoki beharangozójában a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF).

A 2019-es év jóval nehezebb Pimenta számára. Egyrészt a duisburgi Világkupán időtlen idők óta először lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen végzett, majd az Európa Játékokon sem tudott nyerni, ugyanis legyőzte őt mind 1000, mind 5000 méteren egy bizonyos Kopasz Bálint.

„A világbajnoki címért hatalmas harc lesz közte és a hazai közönség előtt versenyző Kopasz Bálint között. A magyar kajakos 2017-ben az ötödik lett a vébén, tavaly a harmadik, az idén már megnyerte az Európa Játékokat, a fejlődése teljesen egyértelműen látszik. Méltó kihívója lesz Pimentának” – írja az ICF.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány is bízik Kopaszban. „Azt gondolom, hogy a magyar férfi kajakosok az egyéni teljesítmények alapján jelen pillanatban a világ élvonalába tartoznak, ezt megmutatta például Kopasz Bálint is az idén az Európa Játékokon és a Világkupán is. Bálintnak ráadásul ez dupla hazai pálya lesz, hiszen Szegeden töltötte élete nagy részét, szóval sokat várunk tőle.”

„Előnnyel fogok itt indulni a vébén – erősítette meg a szövetségi kapitány szavait Kopasz Bálint.

Anyukám főztjeit fogom enni, amit dietetikus tervez meg,

és hazai versenyen egyébként is mindig jobban tudtam teljesíteni. Nagyon sokat fog számítani a szurkolók biztatása.”

Az ICF beharangozó cikkében megjegyzi, hogy beleszólhat a versengésbe a cseh Josef Dostal, aki a riói olimpián ezüstérmes volt, a legutóbbi két vébén egyaránt bronzérmet nyert ebben a számban, és világeseményen egyébként sem szokása lemaradni a dobogóról.

Az esélyesek között tartják még számon a veterán dán Rene Poulsent, a szlovák Peter Gellét, a spanyol Roi Rodriguezt és a francia Etienne Hubert-t, de nem lepődnénk meg, ha Kopasz, Pimenta és Dostal végezne az első háromban. Ezzel a sorrenddel mondjuk ki is egyeznénk.