Válogató a világkupa jegyében

Mostantól Szegedre összpontosul a figyelem. Még a jövő heti világkupa előtt közvetlenül ezen a hétvégén a Maty-éren találkozik a hazai gyorsasági elit. U23-as korosztályban, illetve felnőtt férfi kajakban és a teljes kenu szakágban válogató, női kajakban, valamint ifjúsági korosztályban pedig tájékoztató verseny lesz. A tét a világkupán való indulás, Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány kemény küzdelmeket vár a csapatba kerülésért. A döntőket élőben közvetítjük YouTube csatornánkon.

Idén először végre a gyorsasági szakág kiválóságai is megmutathatják magukat. Péntektől vasárnapig három korosztályban is lesznek versenyek, hogy aztán május 11. és 14. között már a nemzetközi mezőnyt köszönthessük az újabb maty-éri világkupán. Maradjunk azonban egyelőre ennél a hétvégénél, hiszen a jövő heti magyar válogatott összeállítása e három nap során dől el.

„Az olimpiai számok nagy részében, kivéve női kajakban a mostani verseny válogat a világkupára.

 – kezdte Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány. – Férfi kajak, illetve a teljes kenu szakágban a versenyszámok első két helyezettjei állnak rajthoz egy hét múlva is. A világkupa remek lehetőség lesz arra, hogy a nemzetközi mezőnyben is tesztelhessük a versenyzőinket és ezáltal lássuk azt is, hogy milyen teljesítménnyel lehet majd nyáron kvótát szerezni.”

Válogató a világkupa jegyében
Hüttner Csaba

Merthogy az idei év legfontosabb célkitűzése, hogy a duisburgi világbajnokságról minél több kvótával térjünk haza. Nem a szegedi lesz egyébként az egyetlen világkupaverseny, két hétre rá Poznanban is rendeznek egyet. A kapitány azonban hangsúlyozta, lehet változás a csapatban a két esemény között.

„Nem törvényszerű, hogy ugyanazok mennek majd Poznanba, mint akik Szegeden is rajthoz állnak. Ha lesz olyan teljesítmény, ami nem hozza a várt eredményt, vagy mondjuk látunk például egy olyan párost, akik jobb eséllyel szerezhetnek adott esetben majd kvótát, akkor Poznanba őket szeretném kipróbálni. Természetesen, aki jó teljesítményt nyújt Szegeden, az megy tovább a második világkupára is. Folyamatosan figyelnünk kell minden számban, nehogy a világbajnokságon szembesüljünk problémákkal.”

Visszatérve a most hétvégi versenyre, női kajakban ugyan csak tájékoztató lesz, ennek ellenére K-1 500 méteren a szakág legjobbjai mind szerepelnek versenyműsorban, így például a két visszatérő tokiói olimpiai bajnok, Csipes Tamara és Hadvina Dóra is.

Válogató a világkupa jegyében
Csipes Tamara

„Tami és Dóri ugye tavaly nem versenyeztek, ez pedig most számukra is egy tét nélküli esemény. Mellettük a tavalyi világversenyeken is jól szereplő fiatal mag is ott van a rajtlistán. Jó lenne, ha látnánk egy képet arról, hogy hogy állunk most, és kinek miben kell még fejlődnie. Azt gondolom, hogy 

a két olimpiai bajnok jó formában van, de ugyanez elmondható Rendessy Eszterről, Gazsó Dorkáról, Pupp Noémiről, Fojt Sáráról, Lucz Annáról, Kiss Blankáról és Csikós Zsókáról is.

Szerintem nagyon jó csata lesz.” – fogalmazott Hüttner Csaba, aki megjegyezte még, hogy K-2 500 méteren kíváncsi lesz a Hadvina, Rendessy párosra is, akik a felkészülés során többször is összeültek.

Válogató a világkupa jegyében
Hadvina Dóra

Férfi kajakban K-1 1000 méteren az olimpiai bajnok Kopasz Bálintnak és az olimpiai ezüstérmes Varga Ádámnak a helye már biztos a világkupán. Előbbi ennek ellenére ott van a királyszám most hétvégi indulói között, míg Varga ezúttal K-2 500 méteren Noé Bálinttal ül össze.

„Bálintnak ez egy tét nélküli verseny lesz, a világkupa előtt még kipróbálhatja magát. Ádám esetében örülnék, ha a párosuk jól működne és később olyan eredményre lennének képesek, amellyel kvótát tudnának szerezni.”

Válogató a világkupa jegyében
Kopasz Bálint

A négyest illetően a világkupán biztosan ott lesz a Kuli István, Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor alkotta kvartett. A másik magyar egység a válogató győztese lesz. A mezőnyben ott lesz a tavalyi ifjúsági világbajnok Ozsgyáni Bence, Hidvégi Hunor, Hidvégi Zalán, Keller Gergő fémjelezte hajó, illetve az U23-asokból álló Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Szendy Maximilián alkotta négyes is komoly reményekkel várhatja a péntek délelőtti döntőt.

A kenusokra rátérve női C-2 500 méteren ott lesz a mezőnyben a szám tavalyi világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes párosa, Bragato Giada és Nagy Bianka. Legnagyobb kihívójuk az olimpiai ötödik Balla Virág, Takács Kincső kettős, illetve a korábbi ifjúsági világbajnok Gönczöl Laura, Opavszky Réka duó lehet.

Válogató a világkupa jegyében
Bragato Giada, Nagy Bianka

„Giadáék tavaly nagyon jól szerepeltek, és úgy gondolom erre az évre tovább is tudtak fejlődni. Természetesen Virágék is nagyon készülnek, illetve Réka is visszatért, bennük is komoly potenciál van Laurával. Kiélezett csatát várok, 

bármelyik két egység jön be az első két helyen, nem lesz meglepetés.”

 – mondta Hüttner Csaba, aki hasonló izgalmakat vár egyesben is 200 méteren, ahol a fent említett nevek mellett ismét ott lesz Horányi Dóra is a mezőnyben.

A férfiaknál ezer egyesben Adolf Balázs a legesélyesebb, de ott lesz a mezőnyben Fejes Dániel, illetve a kapitány reméli, hogy a fiatalabbak közül is lesz valaki, aki kiugró teljesítményt nyújt. 

Válogató a világkupa jegyében
Adolf Balázs

Ötszáz párosban a legnagyobb hiányzó Hajdu Jonatán lesz, aki betegsége után még nincs olyan edzettségi állapotban, hogy rajthoz tudjon állni. Társa, Fekete Ádám így Korisánszky Dáviddal térdel össze. 

„Jonatán már jól van és az edzéseket is végzi, de a hosszú kihagyása végett egyeztetve az orvosokkal és az edzőkkel most még nem indul. De természetesen a jövőben rá is számítunk, mert a kvótaszerzés kapcsán egy fontos szereplője lehet az évnek.” – fogalmazott Hüttner Csaba.

A háromnapos verseny döntőit YouTube csatornánkon élőben fogjuk közvetíteni. Az előzetes versenyműsor itt érhető el.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók