Férfi négyesünk és Balogh Gergely is minden idők legjobb idejével kezdte az Európa-bajnokságot

Hét egységünk is már biztos döntős a montemori Európa-bajnokságon! A nyitónapon ráadásul a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor alkotta kajaknégyes, valamint a kajak egyes kétszáz méteren induló Balogh Gergely is minden idők legjobb idejét evezte. A hétvégi fináléra készülhet már Kopasz Bálint, Lucz Anna, Paragi Petra, Hodován Dávid és a női kajaknégyes is.

21 fok, napsütés és enyhe hátszél fogadta a mezőnyt. Ilyen időjárási körülmények között rajtolt el csütörtök délelőtt a kontinensviadal Montemorban. A déli órákra elértük a 30 fokot is és a szél is erősödött, ami több versenyzőnknek is kedvezett ahhoz, hogy jól szerepeljenek és kimagasló időeredményeket érjenek el.

Gyorsasági és para kajak-kenu szakágban is egyaránt az előfutamoké a teljes nap, a délelőtt folyamán tíz magyar érdekeltségű szám előcsatározásait tartották meg.

A mieink szereplését Juhász István kezdte meg. Az Atomerőmű SE 21 éves tehetsége az első három hely valamelyikére pályázott C-1 1000 méteren, az ugyanis már biztos döntős részvételt jelentett. Az olimpiai bajnok Martin Fuksa nevével fémjelezett futamban Pisti egy erős kezdést követően a táv második felében hátrébb csúszott, végül a hatodik helyen ért célba. Folytatás a holnapi középfutamban, illetve ma délután még ötszáz egyesben is láthatjuk.

Futamgyőzelemre volt szüksége a közvetlen döntőbe jutáshoz Kopasz Bálintnak K-1 1000 méteren és olimpiai bajnokunk teljesítette is ezt a feladatot. Bálint egy roppant kiegyensúlyozott pályával kezdte meg Európa-bajnoki szereplését. A táv nagy részében a második helyen haladt, az utolsó kétszáz méteren azonban simán megelőzte az addig vezető szerb Bojan Zdelart is, így már a szombati döntőre hangolhat.

"Az volt a célom, hogy ne kelljen középfutamoznom. Jól ment a pálya, ennek örülök, bár még nem sikerült teljesen átállnom a repülés óta” – fogalmazott a győriek klasszisa utalva a keddi utazásra és az egyórás időeltolódásra. – „Szombatra ennél jobb pályát remélek, maradt még bennem, úgyhogy bizakodó vagyok. A célom az, hogy az első három között végezzek."

Női K-1 1000 méteren is az első hely kellett volna Kőhalmi Emesének, végül szoros küzdelemben a belga Hermien Peters mögött másodikként ért célba. Mesi a szám 2022-es Európa-bajnoka, holnap a középfutamban harcolhatja ki a döntőbe jutást.

C-1 200 méteren mind a férfi, mind a női vonalon már biztos a döntős szereplés. A férfiaknál a paksi Hodován Dávid spanyol és orosz ellenfele mögött magabiztos teljesítménnyel lett harmadik. A nőknél pedig remekül sikerült Paragi Petra Európa-bajnoki bemutatkozása! A 18 éves szegedi kenus mindössze öt századdal végzett olasz Olympia Della Giustina mögött, amivel ő maga is roppant elégedett volt.

"Nagyon örülök, ezzel az eredménnyel valószínűleg jó pályára is kerülök majd a döntőben, amelyben az lesz a célom, hogy mindent kiadjak magamból és úgy érezzem, mindent megtettem” – nyilatkozott Petra, aki elárulta, egészen a rajt napjáig nem izgult, most azonban nagyon. – „Szerencsére úgy tűnik, ez jól jött, bár nem igazán éreztem, hogy jó pályát jöttem. Remélem, a fináléban jobb lesz. Próbálom élvezni, hogy itt lehetek és minden pillanatot megélni."

A program ezt követően kissé megcsúszott a rajtgép meghibásodása miatt, azonban sem ez, sem az első visszalőtt start nem zökkentette ki a K-1 200 méteren induló Lucz Annát. A szám regnáló, kétszeres Európa-bajnoka magabiztos futamgyőzelemmel kezdte szereplését, aminek köszönhetően legközelebb már a fináléban találkozunk vele. A férfiaknál ugyanebben a számban nemhogy beszáguldott a döntőbe Balogh Gergely, mindezt minden idők legjobb időeredményével abszolválta. A Vasas versenyzője egy igazán erős futamban repesztett egy 33.378-as időt, ami két ezreddel jobb, mint a brit klasszis, Liam Heath 2017-es eddigi rekordja.

„Így, hogy világcsúcs nem mondhatom, hogy nem volt tökéletes pálya, viszont érzésre nem volt több jó. Kettővel előttünk Annáék legalább 10-20 percet vártak az indításra és addig én is folyton újramelegítettem, majd kihűltem. Továbbra is nagyon fáj ez a táv és az edzések se fekszenek mindig, de az biztos, hogy innentől másképp tekintek erre a számra. Ha egy tisztább bemelegítéssel kicsit összeszedettebb tudok lenni a döntőben, akkor még jobb pályára lehetek képes.” – fogalmazott Balogh Gergely.

A gyorsasági számokat tekintve a kajaknégyesek zárták a délelőtti programot. A férfiaknál a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor alkotta kvartett szintén minden idők legjobb idejével ért be a közvetlenül döntőt érő első helyen. A srácok végig maguk mögött tartották a címvédő portugálokat, végül 1:17.253-as idővel zártak, átadva a múltnak a németek 2017-es 1:17.734-es idejét.

"Puha vízen, hátszélben kifejezetten jól működik az egységünk, Szegeden is hátszélben tudtunk nyerni. Úgy szálltunk vízre, hogy maximális pályát megyünk, hiszen gondoltuk, hogy a világ- és Európa-bajnok portugálok nem veszik félvállról hazai pályán az előfutamot. Kiadtunk magunkból mindent. Pici korrigálás kell még, a kormányon is állítottunk. Holnap még kicsúszunk, és bízunk benne, hogy szombaton minden adott lesz ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudjuk leadni. A legnagyobb ellenfelünk szerintem az saját magunk, de a németek is mindig hoznak valamit a döntőre, a portugálok hazai pályán vannak, de mi is itt vagyunk." - fogalmazott Nádas Bence.

Fiatal női egységünk is futamgyőzelemmel biztosította helyét a szombati fináléban. Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina és Mészáros Anna egysége remekül kapta el a rajtot és sikerült végig maguk mögött tartaniuk a lengyeleket, így ők is magabiztosan várhatják már a szombati döntőt.

"Nagyon jól éreztük magunkat a lányokkal, bár kicsit féltünk, hogy túlvállaljuk az elejét" - mondta Kiskó Réka, az egység vezérevezőse. - "A hátszél miatt erősen kellett jönnünk a közepén, ami sikerült is. Boldogok vagyunk, de nem dőlhetünk hátra. Próbálunk ezzel a lendülettel menni tovább egészen a döntőig. Örültünk a világkupákon elért negyedik helyeknek, de most éremmel szeretnénk hazamenni."

A délelőtt egyetlen magyar érdekeltségű parafutamában, VL2 200 méteren Suba Róbert negyedik lett, amivel a középfutamba kvalifikálta magát.

A kenu egyes masters versenyzők között Takács Máté képviselte hazánkat ötszáz méteren, és harmadik helyen ért célba a döntőbe.

A montemori Európa-bajnokság 17 órától az ötszáz méteres gyorsasági számok előfutamaival folytatódik, de paraversenyzőink közül is többen vízre szállnak. A futamokat a Planet Canoe előfizetéses YouTube csatornán lehet élőben követni.

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók