Vajda Attila és a Tótka, Molnár páros is talpra állt

Férfi K-1 1000 méteren Dombvári Bence második győzelmét is bezsebelte a Szegeden zajló második olimpiai válogatón, ám három számban férfi C-1 1000 méteren, C-1 200 méteren és K-2 200 méteren lesz szétlövés a riói indulás jogáért. Javított a pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila, valamint a K-2 200 méter világbajnoki címvédői, Tótka Sándor és Molnár Péter. C-1 200 méteren pedig hárman, Hajdu Jonatán, Nagy Péter és Lantos Ádám csapnak össze az ötkarikás részvételért. Női K-1 500 méteren Csipes Tamara utcahosszal nyert, ő és a második helyen záró Kárász Anna valószínűleg biztosította a helyét a női csapathajóban.

Előttem az utódom – így pózolt a fotósoknak a K-1 1000 méteren diadalmaskodó Dombvári Bence és a negyedik helyezett Kammerer Zoltán a szám fináléját követően a stégen. A pillanatfelvételről hiányzott még egy generáció, a mindössze 19 esztendős Kopasz Bálint, aki néhány perccel korábban a második helyen futott be Dombvári mögött. A BHSE legjobbja a májusi győzelmét követően másodszor is a leggyorsabbnak bizonyult ezen a távon. Ráadásul fantasztikus időt (3:23.554) lapátolt, ami köszönhető volt a tavalyi Héraklész-díjas Kopasznak is, aki kamikaze-taktikával rukkolt elő, s így Dombvárinak minden erejére szüksége volt ehhez a győzelemhez.

„Már a középfutam alapján láttam, hogy ez nem lesz egy lassú döntő, ügyelni kell majd arra, hogy jól osszam be az erőmet. Bálint nagyon felnőttes versenyzéssel vágott neki a távnak, olyan első ötszáz métert ment, amire reméltem, hogy tudok reagálni majd a második ötszázon. Még mindig meg vagyok lepődve azon, hogy ment ilyen gyorsan, de örülök neki, hogy jönnek a fiatalok, mert egy ilyen csata mindenképpen a javunkra válik” – vélekedett Dombvári Bence.

A férfi C-1 1000 méter fináléja is hihetetlen izgalmakat hozott. A csepeli Kiss Tamás viszonylag gyorsan ellépett a mezőnytől, s több mint egy hajónyi előnyre tett szert, ám a hajrá Vajda Attila és Vasbányai Henrik külön csatáját hozta. A szegediek olimpiai bajnoka pedig régi énjét idézve nagyot varázsolt az utolsó 250 méteren.

„Amit Henrikkel a végén csináltunk, nos ez az a szint, amellyel érdemes kimenni az olimpiára – mondta Vajda Attila, aki az első válogatón betegsége miatt haloványan teljesített. – A májusi válogatón nem voltam a legjobb állapotban, árnyéka voltam önmagamnak. Az elmúlt időszakban sokat dolgoztunk azon, hogy ilyen formába kerüljek, dietetikus, orvosi stáb foglalkozott velem, technikailag és erőnlétileg is sikerült előbbre lépnem és meg is lett az eredménye.

De nem csak Vajda Attila és Vasbányai Henrik készülődhet szétlövésre, a férfi K-2 200 méter indulási joga sem dőlt még el. A világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter párosnak ugyanis sikerült revánsot venni Horváth Bencén és Szomolányi Mátén az első válogatón elszenvedett vereségért. Míg előbbiek remekül kapták el a rajtot, a győri páros pont abban hibázott, ám ettől függetlenül rettentően gyorsak voltak Horváthék, s majdnem sikerült megcsípniük Hüvös Viktor tanítványait.

„Szarvas hibát követtünk el a rajtnál Mátéval, talán az elmúlt hét évben nem hibáztunk ekkorát. Vagyis pontosabban magamra haragszom, mert kifordult a lapát a kezemből és csak a víz felszínét kapirgáltam. Ettől függetlenül azt mondom, hogy aki látta a futamot tudhatja, nincs még lejátszva ez a verseny, hiszen ilyen hiba után, fél hajó hátrányból sikerült feljönni. Úgy érzem, a szétlövésben nekünk áll a zászló” – mondta Horváth Bence a finálét követően.

Hogy férfi C-1 200 méteren kinek áll majd?

Nagy kérdés. Ráadásul három versenyző sorakozik majd fel a rajtnál. Az első válogatót nyerő Hajdu Jonatán a délelőtt során hiába nyerte meg az előfutamát, mivel a hajója könnyebb volt, így kizárták a versenyből. Elmaradt tehát az ütközet a győri versenyzőkkel, Nagy Péterrel és Lantos Ádámmal, akik azonban ezredre pontosan ugyanazzal az idővel (38.228) értek célba.

Női K-1 500 méteren (amely számban az olimpiai címvédő Kozák Danuta már korábban kvalifikálta magát) utcahosszal nyert Csipes Tamara, míg a második helyért nagyot küzdött Kárász Anna a fiatal Homonnai Lucával. A szegediek versenyzőjének sikerült megcsípni a második helyet, s ez nagy valószínűséggel Csipes mellett neki is négyes részvételt jelenthet. Olimpiai bajnokaink közül Fazekas-Zur Krisztina a negyedik, Szabó Gabriella az ötödik, Kovács Katalin a nyolcadik helyen zárt.

„Úgy érzem, most jobban izgultam, mint az első válogatón. Talán azért, mert tudtam, hogy ez az utolsó lehetőség és féltem, hogy nem megyek majd úgy, mint az első felvonáson. De szerencsére még jobban is sikerült ez a verseny – vélekedett Csipes Tamara, aki arra a kérdésre is válaszolt, megbánta-e, hogy nem állt rajthoz Duisburgban Kozák Danuta ellen.

„Az 1:47-es álomhatárt még nem léptem át, így nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Valahol megbántam, de Dana biztosan tud már 1:47-en belüli időt menni, így talán még nem tudtam volna legyőzni, de remélem ennek is eljön az ideje.”

Csipes Tamarára még egy összecsapás vár szombaton, Kárász Annával kísérlik meg legyőzni az első válogatót nyerő világbajnoki címvédő Szabó Gabriella, Kozák Danuta párost.

A moszkvai Európa-bajnokság szempontjából még egy számban eldőlt az indulás joga: C-1 200 méteren Lakatos Zsanett ugyanis a második válogatót is megnyerte.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók