Két középfutamban volt reggel érdekelt a magyar csapat a poznani gyorsasági és parakenu Európa-bajnokságon, és sajnos egyik sem alakult a várakozásainknak megfelelően. Férfi K-4 500 méteren a Kuli István, Molnár Péter, Nádas Bence, Tótka Sándor összeállítású csapathajó a jelek szerint nem heverte ki, hogy az elmúlt egy hónapban vezérevezőse sérüléssel küzdött. A mieink csak ötödikek lettek, így nem jutottak döntőbe, ezzel pedig biztossá vált, hogy az olimpián már egy másik magyar egységnek kell rajthoz állnia.
Szintén a középfutamban búcsúzott Takács Kincső C-1 200 méteren az Európa-bajnokságon. Világbajnoknőnk csak egy hajszállal maradt le a továbbjutást érő harmadik helyről.
Magyar szempontból ugyanakkor a döntők - a pénteki versenynaphoz hasonlóan - szombaton is nagyon jól kezdődtek. A női négyessel 2019-ben felnőtt világbajnoki címet szerző Gazsó Alida Dóra ezúttal K-1 1000 méteren indult. Versenyzőnk egy erős rajt után a mezőny előtt kicsivel utazta végig a távot, majd 200 méterrel a cél előtt állva hagyott mindenkit, és több mint két hajóval nyerte meg a magyar csapat harmadik aranyérmét.
![ÚJRA KOPASZ BÁLINT A KIRÁLYSZÁM EURÓPA-BAJNOKA](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/06/cikk_gazso-1200x.jpg?_iid=7a9dd15b-57fc-4d4c-acee-7c01a9a5306e)
“Úgy találtuk ki az egészet az edzőmmel, hogy megyek egy nagyon erős rajtot, aztán haladok a többiekkel, a végén pedig emelek. Fél hajón belül tudtam őket tartani 600-ig, aztán elindultam, és tudtam, hogy az utolsó kétszázat nem fogják kibírni, én meg igen, így pont az történt, amit terveztünk.” - mondta Gazsó Dorka, aki utoljára hat évvel ezelőtt, még serdülőként versenyzett K-1 1000 méteren.
Elképesztően rajtolt K-1 1000 méteren Kopasz Bálint is az ötös pályán. Neki balra nagy riválisa, a portugál Fernando Pimenta, jobb oldalán pedig a németek 21 éves tehetsége, Martin Hiller indult, és a mezőny hatalmas tempóban haladt az első 300 méteren. A magyar versenyző 600-ig vezetett kicsivel, aztán hagyta előre menni a portugált, majd a vége előtt 250 méterrel elindult, amire Pimenta már egyáltalán nem tudott reagálni, így Kopasz Bálint nagy előnnyel lett a kontinens legjobbja, a harmadikként végül a belga Peters végzett.
![ÚJRA KOPASZ BÁLINT A KIRÁLYSZÁM EURÓPA-BAJNOKA!](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/06/cikk_kopasz2-1200x.jpg?_iid=f54b3bfb-ca76-4478-ad43-824faf82842d)
“Elég sok versenyen részt vettem már az idén, nekem ez kellett ahhoz, hogy igazán formába lendüljek.
Jó volt az utazótempóm,
örültem, hogy nem szorongat senki, és még indulni is tudtam a végén. Úgy érzem, hogy ezzel a győzelemmel biztossá vált az olimpiai részvételem egyesben, most pihenek néhány napot, aztán folytatom a felkészülést."
K-2 500 méteren nem rajtolt kiemelkedőn a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra-duó, de a maradék 450 méter így is a magyar egységről szólt. A mieink méterről méterre őrölték fel a mezőnyt, a végén a rendkívül erős fehérorosz Khudzenka, Litvincsuk-párost is állva hagyták, és fél hajó előnnyel lettek Európa-bajnokok.
![ÚJRA KOPASZ BÁLINT A KIRÁLYSZÁM EURÓPA-BAJNOKA](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/06/cikk_nk2-1200x.jpg?_iid=c00081e1-a81a-404f-8597-25f706195933)
“A válogatón nem mentünk olyan jól, mint előtte az edzéseken, ez viszont most tök jól sikerült. A táv elején még van mit javítanunk. - mondta Bodonyi Dóra, akinek szavait az ötszörös olimpiai bajnok is megerősítette. - Az a cél, hogy javuljunk az olimpiáig. Ez a páros a válogatóra még egyáltalán nem volt összerakva, de remélem, hogy
fogunk tudni még fejlődni.”
- tette hozzá Kozák Danuta.
A szombati másik női kajakos olimpiai számban is érmet szerzett Magyarország. Lucz Dórát csak a riói ezüstérmes dán Emma Jorgensen tudta legyőzni, ami azt jelenti, hogy K-1 200 méteren is bejelentkeztünk egy tokiói éremért.
![ÚJRA KOPASZ BÁLINT A KIRÁLYSZÁM EURÓPA-BAJNOKA](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/06/cikk_lucz-1200x.jpg?_iid=9bebb43b-6b75-4e45-9e99-40471ab66862)
“A lengyel és a dán ellenfelem is erős volt, úgyhogy nagyon örülök ennek az ezüstéremnek.
Várom az olimpiát,
addig még sok munka van előttem, de örömmel állok neki újra dolgozni.” - mondta a Európa-bajnok.
C-2 500 méteren ugyanaz a három hajó került fel a dobogóra, mint három hete a szegedi világkupán. A mieink akkor másodikok lettek az ukránok mögött, ezúttal a német egység is előttük ért be, így Balla Virág és Takács Kincső Eb-bronzérmet szerzett Poznanban.
![ÚJRA KOPASZ BÁLINT A KIRÁLYSZÁM EURÓPA-BAJNOKA!](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/06/cikk_c2-1200x.jpg?_iid=f5757b3e-b2ed-4e9f-b1fa-eee7891582ee)
“Nem ez a pálya volt a nehéz, hanem a mögöttünk álló hetek voltak azok, remélem, hogy tudunk pihenni is egy kicsit az olimpiai előtt." - mondta Balla Virág. "Nekem is hiányzik egy olyan időszak, amikor csak az edzésre koncentrálunk, és végre felépíthetjük, hogyan készülünk fel az olimpiáig a hátralevő két hónapban.
Össze kell rázódnunk most mentálisan, valamint fizikálisan is,
és úgy odaállni párosban az olimpiára.” - tette hozzá Takács Kincső.
A szombat délelőtti program két nem olimpiai sprintszámmal zárult. Férfi C-1 200 méteren Korisánszky Dávid hetedik lett, K-2-ben pedig a Balaska Márk, Csizmadia Kolos-egység ötödik helyezést szerzett.
Folytatás 16.06-kor a parakenus versenyszámokkal.