Új korszak kezdődött Vácon

Új csónakházat kapott a Váci Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület. A beruházás az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI), Vác Város Önkormányzatának és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) összefogásának köszönhetően valósult meg. A csütörtöki átadó ünnepségen többen kiemelték, a váci kajak-kenu sport elmúlt évtizedekben elért eredményei alapján megérdemelte ezt a korszerű létesítményt.

A csónakház része a közép-dunai vízi turisztikai fejlesztéseknek, amelyekhez európai uniós forrásokból komoly támogatást biztosított a kormány, másrészt utánpótlás-nevelési központ is, amelyhez pedig éppen az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosított forrást a kiemelt sportágak létesítményfejlesztési támogatásából. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta, az ilyesfajta beruházások is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyarokról nem csupán sportnemzetként, de sportoló nemzetként beszéljenek.

Új korszak kezdődött Vácon

 

„A kormány célja, hogy egyre több ember életének a részévé váljon a sport, a mozgás. Ehhez elengedhetetlen a sportlétesítmények fejlesztése, így a most átadásra kerülő váci vízitúra állomás és utánpótlásközpont is. Szerencsére egyre több térség kapcsolódik be a tömegsport pezsgő életébe. A pandémia óta tudjuk, hogy az egészség megőrzésénél semmi sem lehet fontosabb, ehhez pedig a sportolás járulhat hozzá a legjobban.”

Új korszak kezdődött Vácon

 

Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, bár a kezdetekkor beruházást több tényező is nehezítette, végül a sport újfent győzedelmeskedett.

„Ez a csónakház igazi sikertörténet. 

Az elején voltak ellenzői, de ma már mindenki büszkén áll mögötte és új távlatokat nyit meg Vác sportjában. Már most látszik, hogy rengeteg gyereknek ad majd otthont, de bízom abban, hogy sok vízitúrázó és a helyi lakosság is felismeri majd az aktív kikapcsolódás lehetőségét. Ezzel a beruházással egy térségi központ is létrejön, hiszen most is Szobról és Nagymarosról is érkeztek a sportág képviseletében. Fontos, hogy ez egy olyan régió, amelyben komoly turisztikai lehetőségek vannak.”

Új korszak kezdődött Vácon

 

A beruházás során fontos volt a helyi önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatása is. Matkovich Ilona polgármester hangsúlyozta, a klub és a sportág a jövőben is számíthat a támogatásukra.

„A kajak-kenu sportnak Vácon hosszú évtizedes hagyományai vannak, 

fantasztikus sportolók kezdték itt a karrierjüket, olyanok, mint Hesz Mihály, Dónusz Éva és Gyulay Zsolt is, aki motorja volt e csónakház létrejöttének. Mi már csak a beruházás megvalósításában vettünk részt, de örülök annak, hogy ilyen színvonalas létesítmény született. Hiszem, hogy ez még csak a kezdet, amelynek lesz folytatása, és amelynek az önkormányzat is lelkes támogatója lesz.”

Új korszak kezdődött Vácon

 

Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok, a Váci Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület elnöke, valamint a róla elnevezett regionális akadémia sportszakmai nagykövete köszöntőjében elmondta, egykori váci kajakosként különösen örömteli számára, hogy az elmúlt évek sportági fejlesztéseiből ők sem maradtak ki.

„Az volt a célunk, hogy Vácon egy olyan létesítmény jöjjön létre, amely egyszerre szolgálja a kajak-kenu sportág utánpótlás nevelését, valamint a kikapcsolódni vágyó, a vízisportok iránt érdeklődő helyiek és turisták igényeit is. Az MKKSZ a víziturisztika és a vízisportok népszerűségének növelése érdekében nagyszabású kampányt indított ebben az évben Hazai Vizeken címmel, amelyben a Váci Vízitúraközpont is kiemelt figyelmet kap.”

Új korszak kezdődött Vácon

 

A sajtótájékoztató végén köszöntötték Babella Lászlót, az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb nevelőedzőjét, aki számos olimpiai, világ-és Európa-bajnok sportoló pályáját indította el Vácon. A kajak-kenu sportért tett több évtizedes edzői, nevelői munkájáért, egykori tanítványai Gyulay Zsolt és Hesz Mihály olimpiai bajnokok, valamint Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke egy emlékplakettet adott át a legendás trénernek.

Új korszak kezdődött Vácon

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók