Több, mint négyszázan rajtoltak a Mosoni-Dunán

Szombaton egy időben két eseményt is rendeztek a Mosoni-Dunán. Az igazolt versenyzők számára ismét megtartották a Mosoni-Duna 75 leevezést, ugyanakkor kezdetét vette a szabadidős szezon is, a Hazai Vizeken sorozat első állomása Mosoni-Duna Túraverseny volt. Összesen több, mint négyszázan szálltak vízre, a rendkívül sikeres napról Weisz Róbert a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) regionális működésért felelős alelnöke, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának vezetője, egyben a két esemény főszervezője számolt be honlapunknak.

“Még sosem volt ilyen jó az időjárás, biztosan ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyien álltak rajthoz. Harmadjára szerveztük meg a vadregényes Mosoni-Dunán a versenyt. Két, egymástól teljesen különálló esemény volt: a túraverseny az amatőr sportolók számára került kiírásra, a másik pedig az igazolt versenyzők leevezése volt. Összességében több, mint négyszázan álltak rajthoz és ami igazán az örömünkre szolgált, hogy majdnem százhatvanan a szabadidős közegből érkeztek. Ebből is látszik, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend a szabadidős kajakozás, kenuzás.”

Több, mint négyszázan rajtoltak a Mosoni-Dunán

A leevezés és a túraverseny résztvevői is négyféle táv közül választhattak, amelyek más és más helyszínekről rajtoltak el:

  • Rövidtáv (8km): Győrzámoly
  • Hosszútáv (16km): Dunaszeg
  • Extrém 45 (45km): Kimle
  • Extrém 75 (75km): Mosonmagyaróvár

A nevezők bármilyen kézzel hajtható vízi járművel elindulhattak, volt aki versenykajakkal, SUP-al, vagy outriggerrel állt a rajthoz, de előfordultak 10-20 fős sárkányhajós csapatok is.

“Nem is egy olyan sportoló volt, aki SUP-al teljesítette a leghosszabb, 75 kilométeres távot. Emellett voltak páros, négyes hajók, túra- és tengeri kajakos versenyzőink is. Nagyon jó érzés volt hallani a beérkezők élményeit. Sokan beszámoltak arról, hogy milyen gyönyörű szakasza ez a Dunának, és megerősítették, hogy biztosan jövőre is ellátogatnak. Egyébként voltak külföldi indulók is, Szlovákiából és Ausztriából érkeztek hozzánk.” – mondta Weisz Róbert.

Több, mint négyszázan rajtoltak a Mosoni-Dunán

A Hazai Vizeken sorozat idei első állomására 10 éves kortól nevezhettek, azonban egészen 70 éves korig minden korosztály képviselte magát. 

“A verseny résztvevői között köszönthettük Fidel Lászlót, olimpiai ezüstérmes, ötszörös világbajnokot, valamint Hegedüs Róbertet, hétszeres világbajnok kajakost. Rajtuk kívül számos, már visszavonult élsportolót üdvözölhettünk a beérkezők között.”

Több, mint négyszázan rajtoltak a Mosoni-Dunán

A cél minden táv esetében a győri Aranypart I. Strand volt, ahol az eredményhirdetés is zajlott. Kategóriánként az első három helyezetett díjazták, de mindenki, aki teljesítette valamelyik távot, befutórémmel térhetett haza.

A 45 kilométeres táv indulásának helyszínén átadták Kimle új turisztikai központját. A megnyitón Weisz Róbert is beszédet mondott.

Több, mint négyszázan rajtoltak a Mosoni-Dunán

A 2023-as Hazai Vizeken eseménysorozat idén négy állomásból áll. A következő megmérettetés július 3-án, a Dunakeszi Futam lesz, de két új helyszínre, Szarvasra és Balatonfüredre is ellátogat majd a sorozat.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók