Világjátékok 2029: sárkányhajó nem, maratoni parakajak igen

A Nemzetközi Világjátékok Szövetsége (IWGA) megerősítette a 2029-es karlsruhei Világjátékok teljes sportprogramját - írja az nvesz.hu. E szerint a nem olimpiai szakágak multisporteseményének programjáról lekerül a sárkányhajó, ugyanakkor először kap helyet a maratoni parakajak méghozzá a KL3-as sérültségi kategóriában.

A Nemzeti Versenysport Szövetség cikke szerint a végleges program az IWGA Végrehajtó Bizottságának (ExCo) és a Karlsruhe 2029 Szervezőbizottságának jóváhagyását követően alakult ki.

Ami a mi szempontunkból a legfontosabb: a programban ismét helyet kapott a maratoni kajak, illetve a kajakpóló. Ezzel szemben sárkányhajóban már nem rendeznek versenyt Németországban, helyette a parakajak szakág maratoni versenyszámának felvételét fogadták el, méghozzá a KL3-as sérültségi kategóriában.

A várakozások szerint több mint 100 ország mintegy 4000 sportolója vesz részt a 2029-es Világjátékokon, akik 36 sportág 62 szakágában mérik majd össze tudásukat.

A para kajak-kenu tavaly szerepelt először a maraton világbajnokság programjában. Győrben Kiss Tibor szerezte az első és eddig egyetlen magyar érmet, aki a KL2-esek között másodikként ért célba. KL3-ban Kiss Erik és Dancs Gergő is évek óta tagja a magyar válogatottnak.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók