Taroltak a magyar fiatalok a világbajnokságon

Szenzációs teljesítményt nyújtva, összesen tíz aranyérmet nyert a magyar kajak-kenu válogatott a Plovdivban rendezett ifjúsági és U23-as világbajnokságon.

Mindkét női kajak egyes számban magyar aranyérem született, amely azért is fantasztikus eredmény, mert ezt az olimpiai távot nevezik a nőknél a király számnak. Előbb az ifiknél nyert a még serdülő korú, mindössze 16 éves Rendessy Eszter úgy, hogy gyakorlatilag sima, rajt-cél győzelmet aratott.

„Az első 70 méter nagyon erős volt, kicsit visszavettem, majd 250-nél indulnom kellett, a végét már nem bírtam nagyon, csak próbáltam valahogy beevezni. Hátszél volt, azt kevésbé szeretem, de nagyon boldog vagyok, hogy így is győzni tudtam” – mondta Rendessy Eszter, aki a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián is képviseli majd hazánkat. A versenyző mellett a könnyekkel küzdő edzője, Beé-Samu Andrea is nyilatkozott nekünk:

Az U23-asok ugyanezen versenyében teljesen más volt a forgatókönyv, az új-zélandiak klasszisa, Aimee Fisher féltávnál még több mint egy hajóval vezetett, ekkor Takács Tamara a negyedik-ötödik helyen haladt, majd egy olyat robbantott, hogy a végére bekötő Fishert is megelőzve világbajnok lett.

„Próbáltam felidézni, hogy tavaly itt hogyan nyertem ugyanebben a számban felnőtt Európa-bajnokságot, és próbáltam úgy versenyezni most is – mondta a célbaérés után a 22. születésnapját pont vasárnap, egy világbajnoki címmel ünneplő Takács Tamara. – Számítottam rá, hogy Fisher kamikázét megy majd az elején, és reméltem, hogy a végére el fog fogyni, a hajrámban pedig nagyon bíztam. Nagyon köszönöm mindenkinek, főleg a családom tagjainak, hogy mellettem álltak az elmúlt nehéz hetekben.”

Takács Tamara a születésnapi vb-arannyal

Az 1000 méteren már világbajnoki aranyat szerző kajakos, Kós Benedek 500 egyesben lemásolta Takács Tami produkcióját, féltávnál a harmadik helyen haladt úgy, hogy dán ellenfelének jókora előnye volt, de a magyar versenyző megindította a hajót, és fantasztikus hajrával második vb-címét is begyűjtötte Plovdivban az ifiknél.

„Nem számítottam arra, hogy két egyes számban is nyerni tudok.

Szerintem szerencsém volt azzal, hogy a két esélyes között indultam, velük mentem, és jobban bírtam a végét. Egy kis “bulika” lesz most, de valószínűleg felkészülök még az ob-ra is, és aztán lesz időm lazítani” – mondta Kós Benedek.

Hozzá hasonlóan Biben Karina és Bakó Olga is megszerezte második aranyérmét vasárnap Bulgáriában, hiszen a kajak négyesben aratott győzelem után párosban is szenzációsan versenyezve, több mint egy hajóval nyert 500 méteren az ifik között, ezzel megvédte vb-címét.

„Egész sima volt, bár belülről fajt, mert nekünk mindegy milyen szél fúj, de a szembe szelet jobban szeretjük. Végül is meg tudtuk oldani a hátszelet, az időnk nagyon jó lett, boldogok vagyunk” – mondta Biben Karina.

„Most kicsit nyugodtabbak voltunk, mint tavaly, mert a lengyeleknél egy másik pár állt oda. Talán kicsit könnyebb mezőny volt, de nem biztos, viszont az elsőt megnyerni a legnehezebb” – nyilatkozta Bakó Olga, utalva arra, hogy tavaly is megnyerték ezt a számot a vébén.

Az U23-as kajak párosoknál is magyar győzelem született, a Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter kettős is nagyon magabiztosan, több mint egy másodperc előnyel győzött.

Jutott egy bronzérem is a magyaroknak vasárnap, a Nagy Bianka, Molnár Csenge ifi kenu páros végzett a harmadik helyen.

Negyedikként zárt az U23-asok között Noé Zsombor kajak egyesben és a Bragato Giada, Kisbán Zsófia kenu páros. A Lelovics Dávid, Némedi Konrád férfi kenu kettős hetedik lett.

A négyesek közül a férfi kajakos egységeknél az Opavszky, Grivalszki, Szendy, Pálfi ifi hajó a hetedik, a Nádas, Koleszár, Németh, Gecse U23-as kvartett az ötödik, a Horváth, Zombori, Kocsis, Besenyei ifi kenu négyes pedig ugyancsak az ötödik helyen végzett.

A magyar válogatott egészen elképesztő teljesítményt nyújtva, tíz arany-, négy ezüst- és két bronzérmet nyert a világbajnokságon, ezzel toronymagasan a legeredményesebb nemzet lett, valamint a legjobb női és férfi kajakos nemzetnek járó díjat is megkapta.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók