A kétnapos, pénzdíjas versenyen – amely többek között a szlovén bajnoki címekről is döntött – nyolc ország indulói vettek részt. A magyar küldöttséget Kocsis Csillag és Szabó Zénó mellett, Szabó Gábor, Chlebovits András, Kovács Gábor és Szili Balázs képviselte.
Szombaton a „long distance”, vagyis a hosszútáv kategória versenyeit rendezték. Egy négy kilométeres, nyolc bójával kijelölt propeller alakú pályán három kört kellett teljesítenie a versenyzőknek. A férfiaknál abszolút kategóriában, a mindössze 16 éves Szabó Zénó óriási csatában negyedik lett. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy Zénó saját korosztályában toronymagasan győzött volna.
![Szlovéniában is eredményesen szerepeltek SUP-osaink](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2023/09/372836088_2036730266663074_326115395468474961_n-1200x.jpg?_iid=6193ca27-ecbc-4450-aad4-a0321bf82d5f)
A hölgyeknél a szintén még csak 16 éves Kocsis Csillag ismét igazolta hatalmas tehetségét, közel öt percet vert a komplett női felnőtt mezőnyre. A Balatonfüredi Yacht Club versenyzője hat perc, negyven másodperces kilométerekkel evezte le a távot, a néhol igencsak hullámos vízen. Érdekesség, hogy az 50 fős férfi mezőnyben a 12. helyen zárt volna.
Vasárnap az öt kilométeres technikai szám következett, amely során a hosszútáv vonalvezetéséhez hasonló, ám annál rövidebb pályán kellett két kört teljesíteni a versenyzőknek. Sajnos a Váci Karakán színeiben versenyző Szabó Zénó egy hirtelen jött betegség miatt nem tudott rajthoz állni. Kocsis Csillag azonban újfent megállíthatatlan volt, egy nagyon erős 200 méteres kezdés után, a fordulóknál tovább növelte előnyét, így szinte már csak az órával versenyzett. A végén meggyőző, mintegy 300 méteres előnnyel ért célba a második helyezett előtt.
![Szlovéniában is eredményesen szerepeltek SUP-osaink](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2023/09/img-20230904-wa0000-1200x.jpg?_iid=e29c5be5-82da-415e-b181-d5ae494caa4d)
"A megbeszélt taktika mindkét számnál ugyanaz volt. – kezdte értékelését Kocsis Csillag. - A legelején minél jobban el akartam jönni a többiektől, hogy kimaradjak az első bójánál kialakuló lökdösődésekből. Ez mindkét napon sikerült, így aztán már evezhettem a saját tempómat. A hosszútáv annyival volt könnyebb, hogy voltak előttem férfi versenyzők is, így volt kikre fókuszálnom. Vasárnap már csak mi lányok mentünk, így maradt a pulzusfigyelés. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. – mondta a fiatal tehetség, aki a nyáron váltott egyesületet, és már a Balatonfüredi Yacht Club égisze alatt versenyez.
„Eszméletlenek a körülmények, minden adott a kiváló felkészüléshez. A szakmai stáb szerint tudom tartani a formám a következő versenyekre is. A hónap végén megpróbálok elindulni az franciaországi ISA SUP Világbajnokságon, majd az Eb-n Portugáliában, aztán novemberben a thaiföldi ICF SUP Világbajnokságon. Jó lenne még beszorítani egy nagyhullámos tengeri edzőtábort október-november fordulóján, és iskolába se ártana járni, szóval sűrű ősz áll előttem.” - zárta Kocsis Csillag."
![Szlovéniában is eredményesen szerepeltek SUP-osaink](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2023/09/img-20230904-wa0009-1200x.jpg?_iid=3f40d960-cab8-4e65-8459-a0b5a77b4d59)
Az esemény krónikájához hozzátartozik még, hogy a szeniorok között Szabó Gábor hosszútávon és a technikai számban is győzött. Emellett még szombat délután egy három kilométeres, úgynevezett „fun race” futamot is rendeztek, amelynek végén hármas magyar siker született; Chlebovits András, Kovács Gábor és Szili Balázs állhattak fel a dobogóra.
![Szlovéniában is eredményesen szerepeltek SUP-osaink](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2023/09/facebook_1693909369436_71047708438655468391-1200x.jpg?_iid=fe889786-2f67-4846-afa5-8f79b05f5407)