SUP világkupa lesz jövőre Magyarországon

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) bejelentette, hogy a lengyelországi SUP világbajnokság mellett három világkupa versenyt is rendez a szakág 2022-ben, közülük az egyiket Budapesten. A szervezet emlékeztet, hogy a SUP rendkívül dinamikusan fejlődik, köszönhetően az idei balatonfüredi világbajnokságnak is.

Az ICF kiemeli, hogy 2020-ban és 2021-ben a szervezet égisze alatt megrendezett balatonfüredi vb volt az egyetlen világszínvonalú SUP verseny. Ráadásul egy hatalmas sportdiplomáciai sikert elérve, a Rómában tartott tisztújító kongresszuson a világbajnok Horváth Noémit választották meg a SUP-bizottság elnökének.

 

SUP világkupa lesz jövőre Magyarországon

„Nagyon örülök, hogy a világbajnokság ilyen jó visszajelzéseket kapott. – mondta Horváth Noémi. – Azt gondolom, hogy ez a verseny egy komoly üzenet is volt, hogy

a SUP milyen rendkívüli fejlődésen ment keresztül, és ebben nekünk magyaroknak is komoly szerepünk van.

Sikerült még több embert becsalogatni a szakágba, és Balatonfüreden is rekordszámú résztvevő volt. A sikert az is jól mutatja, hogy épp a jövő héten utazunk majd Lengyelországba, a jövő évi vb helyszínét bejárni, a szervezők pedig már jelezték, hogy több elemet is szeretnének átvenni az idei rendezésből.”

A világbajnokságot jövőre Gdyniában rendezik. Ugyanakkor a versenynaptárba bekerül három világkupa verseny is, amelyeken értékes világranglista pontokat lehet szerezni. Az egyik ilyen eseményt Magyarországon tartják majd.

„A második állomást júniusban a LOOPA SUP keretein belül mi rendezhetjük, tehát

 jövőre is lesz nemzetközi SUP-verseny Magyarországon, 

bízom benne, hogy nagy létszámmal. Az első világkupa Svájcban lesz, illetve a harmadik helyszín még kérdéses. Fontos, hogy az összetett győztesek automatikusan kvalifikálnak a világbajnokságra, azaz semmilyen költségük nem lesz. Ettől függetlenül persze a vb-re ezúttal is bárki nevezhet majd.”

SUP világkupa lesz jövőre Magyarországon

A szakág nagyívű felemelkedését és egyre meghatározóbb szerepét mutatja, hogy Horváth Noémi révén hamarosan az ICF legfelsőbb döntéshozó testületében, a Boardban is helyet kaphat a SUP.

„A miénk egyelőre egy ideiglenes bizottság. Az ICF alapszabálya szerint az előző négy évben rendezett világbajnokságokon, átlagban minimum 20 országnak kell részt vennie, legalább három kontinensről. Ezeket a feltételeket teljesítettük, így mi is állandó bizottság lehetünk és képviselhetjük magunkat a Boardban.”

SUP világkupa lesz jövőre Magyarországon

Az ICF újonnan megválasztott elnöke Thomas Konietzko elmondta, céljuk, hogy tovább növeljék a már így is erős SUP-közösséget. Igyekeznek megkönnyíteni a versenyzők dolgát, ezért minden rendezvényen deszkaszállítást és bérleti szolgáltatásokat is kínálnak a sportolóknak.

Horváth Noémi hozzátette, az ICF nem szeretne rivalizálni más SUP-os szervezetekkel, sőt szeretné, ha minél több versenyen lehetne népszerűsíteni a szakágat, ezért jövőre együttműködnek a SUP 11 Cty Tour elnevezésű maratoni verseny szervezőivel is. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók