Senkit sem kell altatni

Egy hete már a szlovéniai Pokljukában vesz részt sífutó edzőtáborban a kenus Párizs-keret. A csapat nagy része ezekben a napokban teszi meg első kilométereit sílécen, de Foltán László szerint mindenki gyorsan tanul. Az utánpótlás kenu szövetségi kapitány elmondta, naponta kb. 40 kilométert tesznek meg, a körülményekre pedig nem lehet panaszuk.

„Eddig csak fotókon láttuk a helyet, de abszolút alkalmas a felkészülés szempontjából. – jelentette Pokljukából Foltán László. – Mivel a srácok közül sokan most síelnek először, volt néhány alap dolog, amit meg kellett tanulniuk, de hamar belejöttek. A Movement Lab-tól korábban itt volt Szabó András, most pedig Juhász Fanni vezeti az edzéseket, aki biatlonos múlttal is rendelkezik. Minden nap van technikai oktatás, tanulják, hogy hogyan forduljanak egyre gyorsabban, minden lépésnél leszúrják a botot, hogy az emelkedőt hogyan kell futni és ehhez hasonlók.”

Senkit sem kell altatni

A keret február nyolcadika óta edz Szlovéniában. A szükséges tapasztalatok hiányában az előző hónapokban többször is síroller tréningekkel készültek a mostani edzőtáborra, ahol nagyjából 40 kilométert tesznek meg naponta.

„Kilenc körül már alszanak, senkit sem kell ringatni. Minden nap van egy résztávos és egy hosszabb edzés, meg persze a nyújtás és minden másnap kondi. Egy világbajnoki pályán vagyunk, amelyet folyamatosan kezelnek. Vannak kiegészítő útjai is, de néhány részt még elkerültünk, mert így közeledve a vízre szálláshoz, nem szeretnénk például komoly hegyi menetnél megkockáztatni egy sérülést. Az elején még nem hitték, hogy bírni fogják, de

látszik rajtuk, hogy élvezik, azt pedig már ők is tudják, hogy edzés nélkül eredmény sincs.”

Senkit sem kell altatni

Hozzátette, az új impulzusok is jó hatást gyakorolnak rájuk, és azt látja, hogy a versenyzők érzik az elvégzett munka hasznát. Az időjárás is a célnak megfelelő volt eddig és a körülményekre sem lehet panasz.

„A hőmérséklet rendre fagypont alatt van, de ez itt normális. Az elmúlt napokban szikrázó napsütés volt, ma viszont egész nap szakad a hó, de a pályát állandóan kezelik. Az ellátás nagyon magas színvonalú, a glutén- és laktózérzékenyekre is külön főznek. Választékos a reggeli, szénhidrát dús az ebéd, a vacsora pedig fehérjében gazdag. A gyümölcsök választéka széles, ráadásul rendes préselt gyümölcsleveket kapunk.”

Senkit sem kell altatni

A csapat vasárnap utazik haza, majd egy pihenőhét következik, amikor csak napi egyet edzenek, ezután március 20-án irány Portugália, ahol melegvízi edzőtáborban vesznek részt. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók