Mégse

Poznanban lesz az idei felnőtt Eb

Duisburg helyett a lengyelországi Poznan rendezhet gyorsasági Európa-bajnokságot június 3. és 6. között. A változtatásra azért volt szükség, mert a német város nem tudta megadni a végső hozzájárulást a rendezéshez a koronavírus-járvány miatt meghozott helyi és országos egészségügyi előírások miatt.

HIVATALOS
Hír

Az európai szövetség (ECA) Duisburg visszalépése után a magyar szervezőket is megkereste, hogy rendezzék meg Szegeden az eseményt. Az MKKSZ azonban erre nem pályázott, de az ECA hétfői közleménye szerint végül többen is jelentkeztek beugrónak. 

Az ECA most abban bízik, hogy a pandémia nem okoz majd problémát a kontinensviadal új helyszínén, amely június 24. és 27. között az ifik és U23-asok Európa-bajnokságának is házigazdája lesz.