Még mindig nem akarjuk elhinni. Képtelenek vagyunk elfogadni. Amióta tudjuk, nincs olyan nap, hogy ne gondolnánk értetlenül a történtekre. Hogy ne gondolnánk Rád. És nincs olyan nap sem, hogy ne lenne előttünk a mosolyod. Vagy ne ugrana be egy Veled kapcsolatos kedves emlék.
És mégis… Több százan gyűltünk ma össze a paksi csónakházban. Ennyien és még többen szerettünk, szeretünk Téged. Családod, rokonok, barátok, sporttársak, kollégák. Miattad mentünk, búcsúzni Tőled, de valójában nem búcsúzunk, a szívünkben örökké velünk maradsz.
Keressük a szavakat és sokáig keresni is fogjuk még. Most csak arra vagyunk képesek, hogy Schmidt Gábor ma elhangzott szavait idézzük:
„Drága Anikó, Kedves Sanyi bácsi, kedves Nóri és Bazsi, tisztelt Gyászoló egybegyűltek, kedves Sporttársak!
Mi kajak-kenusok sokszor találkozunk, legtöbbször a vizek partján. Ott érezzük jól magunkat.
Szeretjük felemlegetni a múltat, történeteket mesélni. A mi történeteink ezek, amelyekből apró színes mozaik kockaként áll össze sportágunk története. A szereplők – mint minden igazi regényben – szintén sokfélék. Olykor mást gondolnak és másként, de egyvalami örökre összeköti őket: a kajak-kenu iránt érzett megkérdőjelezhetetlen elhivatottság.
De vannak végtelenül szomorú találkozások is. Olyanok, melyekre egyszerűen nincsenek jó szavak és ilyenkor nagyobbak és mélyebbek a csendek...
Ma itt és most búcsúznunk kellene valakitől, aki közénk tartozik, aki mindenkit barátként üdvözöl, aki minden megnyilvánulásával a közösségünket szolgálja, aki a szó minden értelmében a CSAPATEMBER! A Geri!
IGEN, nincs múlt idő!
Egy történet van. Egy tízéves kisfiúról, aki annak idején, itt a paksi vízitelepen ült először minikajakba, télvíz idején, amikor csak az igazán életrevalók maradnak talpon és a hajóban.
Egy fiatalemberről, aki 18 évesen már komoly hazai és nemzetközi sikerekkel a háta mögött mert váltani és a fővárosba menni, ahol nem csak egy mesterre lelt Séra Miklós személyében, hanem egy kicsit pótapára is.
Egy beérett sprinterről, aki minden színű éremből szerzett egyet felnőtt pályafutása során. Biztos egyetért velem, hogy szívéhez az egyéniben megszerzett poznani ezüst áll a legközelebb, de a minden kajakos-kenus számára vágyott arany a duisburgi négyesben érkezett meg.
A film pereg tovább... A jellegzetes baszót, az öltöny váltja fel. Így ez senki máson nem áll, be sem kell mutatkozni, hogy megjöttek a kajakosok és kenusok. De ez a tartás nem csak külsőség, belülről jön, a saját mércéje szerint: felelősségteljesség, alázat, csapatmunka, következetesség, fáradhatatlanul az új kihívások keresése! A saját arc poeticája mindent összefoglal:
EMBEREKNEK VAN A LEGNAGYOBB SÚLYA AZ ÉLETEDBEN, EMBEREKNEK, AKIKET ISMERTÉL.
GERI!
Én egyet biztosan tudok:
IMÁDOM az evezésed
IMÁDOM, ahogy nyersz
IMÁDOM a közös vitorlázásainkat
IMÁDOM, amikor együtt szorongunk a versenyen
IMÁDOM, amikor felhívsz egy új ötlettel
GERI!
Itt vagyunk most sok százan, ezrek a lelkükben és mindenki együtt mormolja, sőt mondja egyre hangosabban: IMÁDJUK, hogy ismerhetünk.
És ez így lesz MINDÖRÖKKÉ!”
