Plesa István-díjat kapott Dr. Toman József és Dr. Komka Zsolt

A válogatott keretorvosai szerdán, a Magyar Parasport Napján vehették át a paralimpiai mozgalmat támogató egészségügyi szakemberek számára létrehozott elismerést a Magyar Paralimpiai Bizottságtól (MPB). Az eseményen átadták az előző év legjobb edzőjének járó díjat is, amelyet Pruzsina István érdemelt ki.

Február 22-én immár hatodik alkalommal ünnepeltük a magyar parasportolókat. Délelőtt az Olimpiai Parkban gyertyagyújtással és koszorúzással emlékeztek meg azokról, akik már nem lehetnek közöttünk. Délután a Magyar Sport Házában egy személyesen és online is megtekinthető konferenciát tartottak, amelyet Schmidt Gábor, sportért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke nyitott meg. 

Az esemény keretein belül díjakat is kiosztottak. A paralimpiai mozgalmat támogató egészségügyi szakemberek számára létrehozott Plesa István-díjat az MKKSZ keretorvosai, Dr. Toman József és Dr. Komka Zsolt kapta.

Plesa István-díjat kapott Dr. Toman József és Dr. Komka Zsolt
Dr. Toman József, Hajdu Botond és Dr. Komka Zsolt

„Nagyon jól esett ez a díj és teljesen váratlanul ért. – mondta Dr. Toman József, aki 2009 óta dolgozik a válogatott mellett.  - A parasportolókat mindig külön figyelemmel és szeretettel igyekszünk ellátni. Náluk másként kell gondolkodni a sérüléseik, betegségeik, a kockázatok és a rehabilitáció szempontjából is. Aminek nagyon örülök, hogy sportágon belül legyen az válogató, vagy egy nemzetközi esemény, sokszor együtt, vagy csak pár nap eltolással van a verseny az épekkel, így egy hangárban készülnek, és közösen tudnak örülni a sikereknek is. Azt gondolom, hogy a kajak-kenu ilyen szempontból is kiváló példát mutat az esélyegyenlőségre.”

Átadták még az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője díjat is, amelyet Pruzsina István, a paralimpiai, világ- és Európa-bajnok Kiss Péter Pál, illetve a szintén Eb-aranyérmes Juhász Tamás felkészítője. A Budapesti Honvéd Sportegyesület szakembere a díjat a 74 fős bizottság szavazatai alapján, 10 jelölt edző közül kapta meg.

A sportág nevében gratulálunk a díjazottaknak!

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók