Összecsaptak a jövő olimpiai és világbajnokai

Szeptember közepén közel ötven érmet szereztek a magyarok Pozsonyban, az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyre a világ minden tájáról, 36 országból érkeztek a legjobb serdülő korú kajak-kenusok.

A több évtizedes hagyományokra visszatekintő ORV eredetileg a visegrádi négyek versenye volt, de a környező országokon kívül évről évre egyre több nemzet csatlakozott, így az idén már 36 ország vett részt a 15, 16 és 17 évesek számára három korosztályban kiírt nemzetközi megmérettetésen.

Gyakorlatilag teljesítette a verseny egy világbajnokság kritériumait, hiszen legalább három földrészről érkeztek résztvevők, jöttek Kanadától kezdve Ausztrálián át még Szingapúrból is. Azért is alakulhatott ki ez a mezőny, mert ennek a korosztálynak, a serdülőnek nincs még világ- és Európa-bajnoksága, így az ORV nőtte ki magát az egyik legnagyobb világversennyé.

Összességében 16 arany-, 17 ezüst- és 15 bronzérmet nyertek a magyar fiatalok Pozsonyban. Ezzel a fantasztikus teljesítménnyel a magyar csapat az éremtáblázat élén végzett, és megnyerte a pontversenyt is.

„Nagyon jól sikerült a verseny, kiválóan szerepeltek a gyerekek – kezdte az értékelést Makrai Csaba szövetségi edző. – A 17 évesek közül néhány meghatározó versenyzőnk hiányzott, de az őket helyettesítők is remekül helytálltak. Külön öröm, hogy a fiú kenusok is több kiemelkedő eredményt értek el. Az ORV megmutatta, hogy minden korosztályban ott vagyunk a legjobbak között, főleg a számunkra nagyon fontos 500 és 1000 méteres távokon.”

Az ORV hagyományosan az egyik legkomolyabb korosztályos megmérettetés, a felnőtt magyar válogatott jelenlegi legnagyobb sztárjai, Kozák Danuta, Csipes Tamara vagy akár Kopasz Bálint is, mindannyian részt vettek korábban ezen a versenyen, így nem túlzás azt állítani, hogy a jövő nagy bajnokait láthattuk hajóba szállni a háromnapos viadalon.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók