Nem lesz 200 egyes női és férfi kajakban

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsa javasolja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (IOC), hogy a 2024-es párizsi nyári olimpia programján már ne szerepeljen női és férfi kajakban a legrövidebb táv. További fontos változás, hogy kikerül a K-2, és a C-2 1000 méter a programból, helyette a férfi párosoknak is 500 méteren rendezhetnek olimpiai döntőket.

Az ICF a változásokat elsősorban azzal indokolja, hogy a NOB a bemutatkozó új sportágak miatt a kajak-kenutól is elvett 12 olimpiai kvótát. Az igazgatótanács szerintük most is egy olyan programot alkotott, hogy a lehető legtöbb versenyzőnek lehessen reális célja az olimpiai szereplés - áll az ICF szombat esti hírlevelében.

 

Nem lesz 200 egyes női, és férfi kajakban

 

A női kenuban nem változik a program, női kajakban viszont Párizsban már nem lesz K-1 200 méteres verseny, ahogy férfi kajakban sem. A férfiaknál párosban megszűnik az 1000 méteres táv, helyette K-2-ben, és C-2-ben 500 méteren rendeznek ötkarikás döntőket. 

Az új program az ICF szerint a versenyzőket arra ösztönzi, hogy akár több számban is megcélozzák az olimpiai szereplést. Valószínűleg abból indulnak ki, hogy férfi kajakban ugyanazon a távon rendezik majd a páros, és négyes futamokat, míg a női kajakosoknál minden versenyző csak az 500 méteres távra fog felkészülni.

Nem lesz 200 egyes női, és férfi kajakban

Jórészt a sportágat érintő kvótaszám-csökkentéssel indokolta múlt heti döntését is az ICF igazgatótanácsa, amikor kiderült, hogy a gyorsasági szakág programjából kikerülő két olimpiai szám helyett az extrém szlalom programba vételét javasolják a NOB-nak. 

A döntés nagy vihart kavart a sportágon belül, azóta egy tiltakozó felhívás, és egy petíció is terjed a közösségi oldalakon, de úgy tűnik, ezeknek sem volt hatása a nemzetközi szövetségre. Az ICF az új olimpiai programra vonatkozó javaslatát december 7-én, hétfőn terjeszti a NOB illetékesei elé.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók