Megvan az első riói arany!

Aranyérmet szerzett a Rio de Janeiroban zajló olimpiai tesztversenyen a Szabó Gabriella, Kozák Danuta összeállítású női kajakpáros. A magyar válogatott a szombati döntők során két ezüstérmet is begyűjtött Kárász Anna, valamint a Tótka Sándor, Molnár Péter kettős állhatott fel a dobogó második fokára.

Esős, borús időben is kipróbálhatta szombaton a pályát Storcz Botond csapata.Ha jövőre hasonló körülmények között kell majd versenyeznie a mieinknek, akkor ez a tapasztalat akár még a magyarok hasznára is válhat.

A világbajnok Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros még a péntekinél is lényegesen jobb pályát ment 500 méteren. A magyar kettős végig vezetve nyerte meg a döntőt, több mint öt tizeddel megelőzve a rivális németeket és az oroszokat.

“Jól elrajtoltunk és az utolsó száz méter az már igencsak fájt, mert messze vagyunk attól a csúcsformától, amit két hete produkáltunk a vb-n. De jó volt!” – mondta Kozák Danuta.

500 egyesben Kárász Anna közel járt az aranyéremhez, de a táv második felében nem tudta megindítani hajóját, így a világbajnoksághoz hasonlóan ezúttal is második lett, most a fehérorosz Volha Khudzenka mögött maradt le, mindössze négytized másodperccel. A férfiak 200 méteren sprintszáma szakadó esőben zajlott. A Tótka Sándor, Molnár Péter duó remek versenyzéssel több, mint két másodpercet faragott az előfutamban elért idejéből és ezüstérmet szerzett.

“Az első számú célunk ezen a megmérettetésen az volt, hogy teszteljük a pályát és a körülményeket. Ez kiválóan sikerült, az ezüstérem pedig csak hab a tortán, úgyhogy nagyon elégedetten fogunk hazatérni Rióból – mondta Molnár Péter.

K1 1000 méteren Pauman Dániel hatodikként zárta a finálét. A magyar kenusok közül Vajda Attila az 1000 méteres döntőben ötödik lett, a futamot a cseh Martin Fuksa nyerte. 200 méteren Hajdu Jonatán ugyancsak az ötödik helyet szerzett.

A brazil versenyzők sztrájkja miatt a kenupárosok előfutamait törölték, igy Mike Róbert és Vasbányai Henrik vasárnap rögtön a fináléban kezdhet. Vad Ninetta másodikként, Molnár Péter harmadikként jutott tovább előfutamából K1 200 méteren. Párosban Kammerer Zoltán és Szalai Tamás készülhet a középfutamra K2 1000 méteren.

fotó: Horváth Gergely Áron

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók