Megvan a csapat az Európa-bajnokságra

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Elnöksége a Versenysport Bizottság előterjesztése alapján elfogadta a gyorsasági és parakenu Európa-bajnokságra utazó csapat névsorát. A kontinensviadalt ezen a hétvégén rendezik meg a lengyelországi Poznanban, a csapat több lépcsőben, kedden és szerdán utazik ki a versenyre.

A hétvégén lebonyolított válogató eredményei alapján alakult ki a csapat, amelynek összeállítását már vasárnap este megtárgyalta az MKKSZ Versenysport Bizottsága is. A testület előterjesztését az MKKSZ Elnöksége hétfő délelőtti ülésén egyhangúlag támogatta.

“Ahogy az Elnökségi ülésen az előterjesztés szóbeli kiegészítéseként elmondtam, két olyan versenyszám van, amelyikben nem az a versenyzőnk áll rajthoz, aki a hétvégén kivívta az Európa-bajnoki indulás jogát. - mondta az ülés után Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány. - 

Az időrend nem teszi lehetővé, hogy Kozák Danuta Poznanban a női négyes tagja legyen,

mert a K-1-es, és a K-4-es döntő között mindössze 40 perc van. Varga Ádám helyett pedig a válogatón második Kopasz Bálint indulhat el Lengyelországban K-1 1000 méteren, miután a KSI SE fiatal versenyzője ezen a hétvégén az ezer párosra koncentrál, amelyben Béke Kornéllal fog rajthoz állni.”

Megvan a csapat az Európa-bajnokságra

A Béke Kornél, Varga Ádám-páros május közepén győzni tudott az európai pótkvalifikációs versenyen, ezzel megszerezte Magyarországnak az utolsó hiányzó férfi kajakos olimpiai kvótát, valamint kivívta magának az Európa-bajnoki részvétel lehetőségét. 

Szintén a versenysport bizottság előterjesztése alapján, az Elnökség egyhangúlag támogatta az Európa-bajnokságra utazó parakenu válogatott összeállítását is.

Az Európa-bajnokság csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart, a versenyt Magyarországon az M4 Sport csatorna közvetíti élőben. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók