Még mindig az érem a cél

Külföldi edzőtáborozás nélkül vág neki az idei versenyszezonnak Balla Virág, a Győr kenusa. A világbajnoki ezüstérmes párostársával, Takács Kincsővel együtt továbbra is az olimpiai éremszerzést tartja szem előtt.

"A jól bevált téli menetrenden annyit változtattunk, hogy a kondiedzéseket külön végeztük. Lassan 5 éve sülve-főve együtt vagyunk, az elején kicsit furcsálltuk, de aztán tudtuk élvezni a változást. Úgy éreztem, hogy másfajta munkára van szükségem, hogy jobbak legyünk párosban. Az úszás és a futás sem hiányozhatott a programból, így egy nagyon hasznos téli felkészülésen vagyunk túl" - összegzett az InfoRádió Ötkarika című műsorában Balla Virág, aki kijelentette azt is, hogy még mindig van hová fejlődni, sosem érik be kevesebbel, és idén is megmutatják, mit tudnak.

Kitért arra is, hogy a korábbi és a tervezett 2021-es sikerek mögött is komoly háttér áll, a családot is beleértve nagyon sokan támogatják.

Takács Kincső szerepéről így beszélt: "Nagyon sokat segít, mindig plusz energiát ad, amikor ő biztat, remélem, én is ugyanilyen hatással vagyok rá."

 

Még mindig az érem a cél

 

Párostársa magánéleti változásairól ennyit mondott:

"Kincső nagyon profi, így én igazából csak névbeli változást vettem észre."

Úgy tervezték, hogy idén is mennek külföldre a tavalyi portugáliai tapasztalatok alapján, de végül másként határoztak.

"Nem kockáztatunk, itthon végezzük el a tavaszi munkát. A javát Győrben teljesítjük, de megyünk majd Szegedre és akár Szolnokra is. Gyakorlatilag egész télen tudtunk evezni az 5-6 fokos időben, a mostani 10 fok ahhoz képest már maga a csoda" - jegyezte meg.

Szegedre és Tokióra várva

Balla Virág kiemelte, hogy a következő hetekben a technika csiszolása mellett a gyorsításokon lesz a hangsúly, jól szeretnének szerepelni már május közepén, a szegedi Világkupán is, ahogy Tokióban is változatlanul az olimpiai dobogóra kerülés a céljuk.

"Májusban majdnem 2 év után találkozik a világ élmezőnye a Maty-éren, már mindenki kíváncsi az erőviszonyokra, és arra, hogy ki mennyit fejlődött. Akármilyen versenyről is van szó, nem szoktuk elbízni magunkat, hozni akarjuk az eddigi szintet, sőt, jobbak szeretnénk lenni" - tette hozzá.

Szerinte a közös rutin nagy előnyük a frissen alakuló párosokkal szemben, de ők mégsem csak erre alapoznak, hanem az edzésmunkába próbálnak évről évre több energiát belefektetni.
Az öt hónap múlva kezdődő tokiói olimpiának szerinte kicsit vidék-bajnokság hangulata lehet majd, ha valóban helyszíni nézők nélkül rendezik meg az eseményt.

"Az nem rossz, hogy magunkra koncentrálhatunk, de a magyar szurkolók hiányozni fognak" - fűzte hozzá az Európa-bajnok, aki bízik a japán szervezőkben, és úgy véli, nem lesz problémájuk a várhatóan igen szigorú előírásokkal sem.

 

Még mindig az érem a cél

 

Az interjúban szóba került az is, hogy Takács Kincső és sok más sportág képviselője mellett szerepelt az új olimpiai dal, a "Kétoldalú minden érem" - Diaz, Fura Csé és Szakács Gergő slágerének - klipjében.

"Ez a dal nagyon közel áll hozzám. Örültünk a felkérésnek, nagyon jól éreztük magukat a forgatáskor, és szerintem egy szuper klip készült remek dallal" - összegzett Balla Virág, aki nem titkolta, hogy fontos neki a zene a mindennapokban, illetve az edzések és a versenyek előtt is.

És hogy mit tesz meg a sikerért?

"A hét 7 napjának mind a 24 óráját a felkészülésnek rendelem alá, tényleg mindent ehhez alakítok. Úgy fekszem le aludni, hogy tudom, másnap teljesítenem kell, és reggel is úgy kelek, hogy nemsokára kezdődik az első edzés. Úgy eszem, úgy veszem az étrend-kiegészítőket, hogy Tokióban ez a legjobb eredményt hozza ki" - mondta a világbajnoki ezüstérmes.

Balla Virág az InfoRádióban a hosszabb távú jövőjéről elárulta, hogy mostani terveik szerint Takács Kincsővel együtt a 2024-es párizsi olimpiát is megcélozzák. A sportág ötkarikás programjában női gyorsasági kenuban - a szakágak többségével ellentétben - nem lesz változás, ahogy idén, úgy három és fél év múlva a francia fővárosban is 500 méter párosban és 200 méter egyesben küzdenek meg a világ legjobbjai.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók