Kezdésként délelőtt ifjúsági női kajak párosban kettős magyar győzelem született. A 19 kilométeres versenyt a Fojt Sára, Ujfalvi Laura-duó nyerte, megelőzve a Csengeri Evelin, Horváth Maja-kettőst. A két egység hamar leszakította a mezőnyt, gyakorlatilag házi versenyt rendeztek, a végén öt másodperc döntött Fojték javára.
![Maratonon is megállíthatatlan a Fojt Sára, Ujfalvi Laura ifi kajakpáros](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/10/fojtujfalvi-1200x.jpg?_iid=d1b76a36-3132-4531-b38d-75c76bd671be)
„Borzasztó korán kezdtünk és nagyon hideg is volt. – kezdte Fojt Sára. - Köszönhetően a gyorsaságiban szerzett tapasztalatunknak jól rajtoltunk, az első futószakasz után el tudtunk menni a másik magyar egységgel. Úgy taktikáztunk, hogy senki ne tudjon feljönni ránk,
a döntést pedig az utolsó kis körre hagytuk.”
– mondta a KSI kajakosa. Újpesti társával szűk egy hónapja K-2 500 méteren az ifjúsági gyorsasági világbajnokságon is aranyérmet szereztek.
„Portugália után edzettünk még, de nem konkrétan a maratonra. Igazából nem is tudjuk, hogyan kell erre készülni. Szerettük volna magunkat ebben a szakágban is kipróbálni. Úgy gondoltuk, hogy iramot nagyjából tudunk menni, a robbantások meg nekünk fekszenek jobban. A győzelem ellenére azért maradunk rövidebb távoknál a jövőben is.” – tette hozzá Fojt Sára.
![Maratonon is megállíthatatlan a Fojt Sára, Ujfalvi Laura ifi kajakpáros](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/10/fojtujfalvicsengerihorvath-1200x.jpg?_iid=3a0e4152-2de8-4f13-b3e3-322d5282c9ef)
U23-as korosztályban, férfi C-1-ben Laczó Dániel lett a világbajnok. A szegedi kenus a spanyol Duro és a portugál Maciel társaságában hamar meglógott a többiektől. A hajrához közelítve, valamint az utolsó futószakaszon őket is le tudta szakítani, végül fél perces előnnyel nyerte a 22,6 kilométeres versenyt.
![Maratonon is megállíthatatlan a Fojt Sára, Ujfalvi Laura ifi kajakpáros](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/10/laczodaniel-1200x.jpg?_iid=9bad99a9-0743-48ee-83e8-0405f9864cf1)
„Nehéz verseny volt, a portugál sráccal már az Eb-n is összecsaptunk, de a két spanyolra is számítottam, hogy az elején lesznek. Próbáltam a fordulókban és a futószakaszoknál lerázni őket.
Az utolsó futás előtt robbantottam, és mire újra vízre szálltam, sikerült növelnem is a távolságot.
Örülök a győzelemnek, az edzőmnek és másoknak is azt mondtam, hogy nyerni jövök ki.” – nyilatkozta Laczó Dániel.
![Maratonon is megállíthatatlan a Fojt Sára, Ujfalvi Laura ifi kajakpáros](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/10/laczo-1200x.jpg?_iid=22cd53df-4366-4171-bb74-8610999df675)
Ugyanebben a számban Simon Sebestyén is nagyon jól versenyzett, negyedikként ért célba.
Női kajak egyes U23-ban Fekete Dorina ezüstérmes lett. A Ferencváros versenyzője a hajrában egy darabig vezetett is, ám az utolsó futószakasz előtt a dán Cathrine Rask robbantott, aminek köszönhetően meg is nyerte a futamot. A KSI-s Rugási Csilla a hatodik helyen fejezte be a versenyt.
![Maratonon is megállíthatatlan a Fojt Sára, Ujfalvi Laura ifi kajakpáros](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/10/feketedorina-1200x.jpg?_iid=290b4445-ab0c-432f-8b2a-3aa96e0ea779)
Férfi ifi kenu párosban egy magyar egység indult, ők viszont szintén a dobogó második fokára állhattak fel. A Papp László, Csanki Márk alkotta szegedi kettős a hazai pályán versenyző román hajó mögött ezüstérmes lett, megelőzve a harmadik spanyol egységet.
![Maratonon is megállíthatatlan a Fojt Sára, Ujfalvi Laura ifi kajakpáros](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/10/csnkimarkpapplaszlo-1200x.jpg?_iid=106a1772-dd50-48e4-b979-f69ea517dae3)
A pénteki program az U23 férfi kajak egyes döntővel zárult, amelyben Péli Zalán a 12., Zoboki Zoltán pedig a 13. helyen végzett.
![Maratonon is megállíthatatlan a Fojt Sára, Ujfalvi Laura ifi kajakpáros](https://kajakkenusport.hu/media/image_cache/2021/10/pelizoltan-1200x.jpg?_iid=98a57f42-14df-403c-9eb9-ab9b79765b56)