A felkészülési programban is megnevezett ifjúsági válogatott kajakosok és kenusok vették birtokba az elmúlt héten a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát. Az idei első edzőtáborban elsősorban az ismerkedésé volt a főszerep, ugyanis Kadler Viktor a legtöbb tehetséggel most találkozott először személyesen.
„Ennek az egy hétnek ez volt a legfőbb feladata. – kezdte az utánpótlás szövetségi kapitány. – Természetesen valamilyen szinten már eddigi is nyomon követtem a fejlődésüket, de személyesen nem ismertem őket. Ezért is szerettem volna, ha a teljes válogatott egy helyen és egy komplexumban van. Ráadásul nem csak velem és Tamással (Oláh Tamás, utánpótlás kenu szakági edző - a szerk.) hanem egymással is megismerkednek.”
![](/diskette/representations/redirect/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6NjA4NzEsInB1ciI6ImJsb2JfaWQifX0=--1e84f4302f198243809c1683dca04b0b7942ca77/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6eyJmb3JtYXQiOiJqcGVnIiwicmVzaXplX3RvX2xpbWl0IjpbMTkyMCwxOTIwXX0sInB1ciI6InZhcmlhdGlvbiJ9fQ==--0c4b7b6d40e5795ef63f33227b37629ecf748a3d/368ca159-623d-4553-8659-0580ae8fe25c.jpeg)
Az edzőtáborban több mint 50 fiatal tehetség vett részt. Az ötnapos összetartás természetesen nemcsak „beszélgetős” délutánokról szólt, a szakmai munkára is komoly hangsúlyt fektettek.
„Mozgásszervi felméréseket, illetve terheléses vizsgálatokat is csináltunk. A fejlesztési modellünkben előírt gyakorlatokat is teszteltük, emellett természetesen zajlottak a rendes szárazföldi edzések is, futás, kondi és úszás formájában. A felmérések, vizsgálatok teljes kiértékelése nagyjából két hét, az eredményeket ezután megkapják az edzők és a versenyzők is. Ezután lesz majd egy közös megbeszélésünk is velük, amely során a gyógytornász, a diagnosztikai stáb és én elmondjuk, hogy általánosságban milyen észrevételeink vannak és miben kellene javulni, fejlődni.”
![](/diskette/representations/redirect/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6NjA4NzQsInB1ciI6ImJsb2JfaWQifX0=--826064214c5caff19217f5cd1db67587360bbe9f/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6eyJmb3JtYXQiOiJqcGVnIiwicmVzaXplX3RvX2xpbWl0IjpbMTkyMCwxOTIwXX0sInB1ciI6InZhcmlhdGlvbiJ9fQ==--0c4b7b6d40e5795ef63f33227b37629ecf748a3d/img_7716.jpeg)
Kadler Viktor hozzátette, a fiatalok kiválóan dolgoztak az öt nap során.
„Azt kell mondjam, hogy nagyon pozitív az összkép. Mindenki fókuszáltan, koncentráltan végezte a feladatokat, senkinek sem volt baj a munkamoráljával, tényleg jól dolgoztak. Minden szegmensben voltak kiemelkedően jó teljesítmények is, de összességében dicséretet érdemel mindenki.”
![](/diskette/representations/redirect/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6NjA4NzUsInB1ciI6ImJsb2JfaWQifX0=--439721eea7f2d0e52eb466196c9c2b21723dde43/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6eyJmb3JtYXQiOiJqcGVnIiwicmVzaXplX3RvX2xpbWl0IjpbMTkyMCwxOTIwXX0sInB1ciI6InZhcmlhdGlvbiJ9fQ==--0c4b7b6d40e5795ef63f33227b37629ecf748a3d/cba69898-058d-460b-a42a-4a96de010625.jpeg)
Az utánpótlás kapitány azt is elárulta, hogy a versenyzők e héttől a saját egyesületükben folytatják a felkészülést az idei szezonra. Az ifjúsági válogatott idén nem megy melegvízi edzőtáborba, a következő összetartás áprilisban lesz Dunavarsányban, ahol természetesen már a vízi munka lesz főszerepben. Zárásként Kadler Viktor megemlítette, a serdülő és a kölyök válogatott tagjaira február végén Tatán vár egy háromnapos fizikai felmérő, majd áprilisiban, ugyancsak Dunavarsányban lesz közös edzőtáboruk.