Balatoni Kamill neve megkerülhetetlen a magyar kajak-kenu sport történetében. És nem csak azért, mert ő volt az első magyar világbajnokságon érmet szerző kajakos. Nem túlzás azt állítani, hogy ha ő nincs, akkor magyar kajak-kenu sincs. Legalábbis a mai formájában biztosan nincs. Mások mellett ő tette le itthon az alapjait annak a sportágnak, amelyben Magyarország hosszú évtizedek óta nagyhatalomnak számít a nemzetközi porondon. Amellett, hogy fantasztikus versenyző volt, folyamatosan újabb és újabb tehetségeket fedezett fel, forradalmi edzésmódszereket vezetett be és nem mellesleg 1943-ban ő lett az első szövetségi kapitányunk is.
Nagy tervei voltak, azonban a világháború közbeszólt. 1945. február 7-én, német szempontból néhány nappal Buda eleste előtt katonaszökevénynek minősítették és négy sporttársával – Nagymajtényi Károllyal, Wesszely Jánossal, Kövér Miklóssal és Oltai Vilmossal – együtt egy német SS alakulat tagjai agyonlőtték.
Emléküket a Csalogány utca 9-11. szám alatt található márványtábla őrzi, amelynél hagyományainkhoz híven, február 7-én koszorút helyeztünk el. A rövid, de annál meghittebb megemlékezésen a sportág korábbi jeles képviselői mellett jelen volt Szakács Bálint, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára, valamint az UTE és az Építők fiatal növendékei is.
Balatoni Kamill és társai emlékét a mai napig őrizzük. Családjának kezdeményezésére és az MKKSZ javaslatára 2004-től a sportág Budapest bajnoksága egyben Balatoni Kamill Emlékverseny is. A Balatoni Kamill-vándorserleget minden évben a serdülő fiúk K-1 1000 méteres futamának győztese kapja meg.
Balatoni Kamill története:
Pedig csak a véletlenen múlt, hogy 1936-ban, 24 éves korában kajakozni kezdett. Egy kajakos próbaverseny volt a Népsziget körül. Balatoni eszkimókajakban ült, mint néző, és kíváncsiságból evezett a versenyzők közelében. Virtusból fel is vette velük a versenyt, és győzött. Osváth György akkori cserkészparancsnok megszólította, hogy volna-e kedve kajakegyesületbe lépni. Elfogadta a meghívást.
A kajakozást a Lágymányosi-öbölben kezdte, 1941-ig a Karakán Kajak Klubban sportolt, majd a Pannónia TE-ben folytatta pályafutását. 1937-ben már több nemzetközi versenyt megnyert a világ élvonalába tartozó osztrák és német versenyzők legyőzésével. 1938-ban a sportág első világbajnokságán faltboot (összerakható kajak) 10000 méteren ezüstérmet szerzett a svéd Bogrem mögött. De nem akárhogy és ezen a ponton kell kiemelnünk Balatoni elképesztő sportemberi nagyságát.
A korabeli krónikák szerint ugyanis ezen a versenyen Balatoni a rajt után francia riválisával azonnal az élre állt, egészen a táv végéig messze a mezőny előtt eveztek, amikor Eberhardt hajójának az orrára ráragadt egy sárcsomó, ami miatt annak futása lelassult. Balatoni ekkor – bízva saját képességeiben – megállt és segített riválisának megszabadulni a felesleges tehertől, de közben elkerülte a figyelmét, hogy a svéd Bogrem az élre került és őt már nem sikerült behoznia a táv hátralevő részén. A sportszerűségből példát mutató Balatoni Kamill így 10.000 méteren mindössze 30 centivel lemaradva a svéd versenyző mögött szerezte meg a második helyet.
A későbbiekben 1939 és 1943 között 24 magyar bajnokságot nyert (összesen 30-at, egyesben soha nem kapott ki). 1940-ban négy német bajnokság megnyerésével és újabb külföldi győzelmekkel gyarapította a magyar kajakosok hírnevét. 1942-ben Starnbergben nemzetközi versenyen K-1 1000 méteren győzött, K-4 1000 méteren ezüstérmes volt.
Balatoni Kamill 1943-ban és 1944-ben dolgozott az akkor még Országos Magyar Kajak Szövetség szövetségi kapitányaként. Folyamatosan kutatta az újabb és újabb tehetségeket. Távlati tervei között erős, szívós, küzdőképes fiatalság, nagyszerű kajakos utánpótlás nevelése szerepelt, de az elkezdett munkát már nem fejezhette be.
1944 őszén Budapest ostroma előtt a katonai hatalom elrendelte, hogy minden katona és levente köteles részt venni a főváros védelmében. Semmiféle felmentést nem vettek figyelembe. A vízi leventék parancsnokai olyan kisegítő karhatalmi (KK) leventeszázadot szervezett, amely 200 főből, főleg kajakosokból és kenusokból állt. A század feladata az volt, hogy megakadályozzák a hajópark németek vagy nyilasok általi lefoglalását.
1944 decemberében Balatoniék készültek a főváros ostromára. Az összes versenykajakot és kenut igyekeztek biztonságba helyezni a Római-parti csónakházban. Miután az ostromgyűrű bezárult, és a szovjet csapatok elfoglalták Csillaghegyet és a Római-partot, Hábl Károly, a KK-századot nyílt paranccsal feloszlatta. A fiúk egy része hazament, másokat Hábl ismerősöknél helyezett el. Balatoni Kamill, Nagymajtényi Károly, Kövér Miklós és Weszely János a Margit körút 16. alatti pékségben kapott menedéket, mint pékségi dolgozó. Szerencsétlenségükre a pékséget a német hadsereg SS alakulata megerősített védelmi támaszponttá építette ki. A szovjet és német csapatok harca házról házra folyt. A németek megtalálták és felelősségre vonták Balatoniékat, amiért nem vettek részt Budapest védelmében. Ők a nyílt eltávozási paranccsal igazolták magukat, amelynek dátuma azonban akkorra már lejárt. Ezért katonaszökevényeknek minősítették, statáriumi hadbíróság elé állították őket, és másnap reggel hat órakor mindnyájukat agyonlőtték.
Kivégzésük értelmetlen, kegyetlen bűntett volt. Holttestüket a Vízművek pincéjébe dobták, ahonnan 1945. február 7-én kerültek elő. A Vízművek katonai parancsnoka ideiglenesen a Csalogány utca–Iskola utca sarkán álló romhalmaz alá temettette őket. Három hónap elteltével a Kajakszövetség akkori elnökének sikerült elintéznie, hogy az áldozatok holttesteit kihantolhassák, és az Óbudai, illetve a Kerepesi temetőben méltó körülmények között eltemethessék.
