Komoly nemzetközi programban vesz részt legjobb női szlalomosunk

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) Seprenyi Sárát is delegálta a Women in Sport High Performance Pathaway – rövidített nevén WISH – elnevezésű programba. Az Olimpiai Szolidaritás által támogatott képzés célja, hogy segítse azokat a női edzőket, akikben megvan a lehetőség és az ambíció, hogy sikeresek legyenek sportágukban.

A 21 hónapon át tartó programba különböző sportágak nemzetközi szövetségei, illetve nemzeti olimpiai bizottságok jelölhettek edzői, vagy vezetői ambíciókkal rendelkező női sportolókat. Válogatott szlalomosunk Seprenyi Sára is egyike az ICF négy delegáltjának, akik elitszintű képzést kapnak.

„Még az augsburgi szlalom világbajnokság előtt jött a felkérés, hogy csatlakozzak a programhoz. A szándék az, hogy az itt megszerzett tudással is segítsem majd Magyarországon a szakág fejlődését. Nagyon értékes tapasztalatokat szerzek itt. – mondta Seprenyi Sára, aki mellett további két szlalomos, a mexikói Adriana Valderrama Morones és a tajvani Sherry Chen, valamint az olimpiai bronzérmes, de manapság már inkább maratoni versenyeken induló, dél-afrikai Bridgitte Hartley is tagja a WISH-nek.

Legjobb női szlalomosunk

Sáriék főleg online foglalkozásokon vesznek részt, azonban pont ezen a héten Angliában, a Hertfordshire Egyetemen személyesen zajlik az oktatás.

„Hétfőtől péntekig reggel nyolc órától estig tartanak az előadások. Nagyon hasznosak és interaktívak az órák, mindig vannak kérdések, feladatok. Kicsit sűrű, de mindenféleképpen hasznos, és segít építeni a kapcsolatrendszert is, hiszen különböző országokból, különböző emberekkel tudunk találkozni, ami lehetőségeket nyit meg edzőtáborok szervezésében, vagy akár eszközbeszerzésben is. Egy hetet vagyunk itt Londonban, utána ismét online folytatódik az oktatás és lesz majd sportágspecifikus képzés is, de arról még nem tudok sokat.” – mondta a Szlovéniában élő magyar szlalomos.

Legjobb női szlalomosunk

Az elmúlt évtizedben a nyári és téli olimpiai játékokon az akkreditált edzők mindössze tíz százaléka volt nő. Az arány növelésének érdekében az Olimpiai Szolidaritás egymillió dollárt fektet be a WISH programba. Az ICF célja, hogy a most delegált négy versenyző segítségével a jövőben minél több nőt ösztönözzenek az edzői pályára.

„Nagy előrelépést tettünk a nemek közti egyenlőség irányában, viszont látni kell, hogy egyre több nő vállal edzői feladatokat. – véli Cecilia Farias, az ICF alelnöke. – Adriana, Bridgitte, Sára és Sherry már nyomott hagyott sportágunkban, és örülünk, hogy részt vesznek ebben programban.”

Seprenyi Sára évek óta Szlovéniában készül a versenyekre. Az idei világbajnokságon 26. lett a nemzetek rangsorában. Pályafutását a párizsi olimpiáig mindenképpen tervezi folytatni, de egy ideje már edzősködik is.

„Már készülök a következő szezonra, de mellette szlalom kajakot is oktatok Szlovéniában. Még nem nagyon látom a lehetőségeket, de szeretnék edzősködni, fejleszteni a sportágat, azonban a mostani fő célom a párizsi olimpia. Addig még ez a mostani program és a Szlovéniában megszerzett tudás is segít a fejlődésben.” – zárta Seprenyi Sára. 

Legjobb női szlalomosunk

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók