A férfi kajak párosok 30 kilométeres döntője annak ellenére, hogy mindössze három induló volt, szoros befutót hozott. Boros Adrián és Kolozsvári Brúnó párosa (Graboplast Győri VSE) alig hat tized másodperccel ért be a Máraligeti Áron (BHSE), Péli Zalán (Hármaspálya Sportegyesület) duó előtt. Harmadik helyen a Orbán Dániel, Szabó Levente (KSI SE) egysége ért be.
„A végén a futószakaszok már nem úgy sikerültek, görcsöltem is, de szerencsére sikerült győznünk. Az érettségi miatt eddig egy kicsit háttérbe került a kajak, viszont innentől kezdve csak a kajakra fogok fókuszálni. A maraton mellett síkvízen is szeretnék bizonyítani, még nem tudom melyik számban, de a második válogatón indulni fogok.” - nyilatkozta az újdonsült maraton magyar bajnok Kolozsvári Brúnó.
„Leginkább a párossal vagyok elégedett, akivel párba állok ezen a távon általában mindig sikerül nyernünk. Egy kiszállás volt talán, ami nem sikerült túl jól, de a többit én 100%-osra értékelem. Néhányszor sikerült robbantottunk, akkor éreztem, hogy ha elérünk a finisig, akkor nem lesz probléma és győzni tudunk.” - mondta Boros Adrián, aki pénteken egyesben negyedik lett.
A nőknél már nagyobb mezőny jött össze, és közülük több egység is esélyes volt a győzelemre. Végül a tegnap már egyéniben bajnoki címet szerző Kiszli Vanda (Atomerőmű SE) Csikós Zsókával (Szolnoki Kajak Kenu-Klub) álhatott fel a dobogó legfelső fokára a 26 kilométeres táv végén. Mögöttük a Csengeri Evelin (City-Gas Tiszafüred SE), Sinkó Panna (Lágymányosi Spari Vízisport DSE) és a Rugási Csilla (KSI), Csépe Panna (UTE) alkotta hajók végeztek.
„Ezek szerint jól sikerült a felkészülés, de meglepett, hogy kettőből kettő sikerült. Remélem, hogy még egy kicsit tudok fejlődni és a szezon második fele is jól sikerül majd.” - kezdte Kiszli Vanda.
„Az utolsó fordulóban nyertük meg szerintem a versenyt. Éreztük, hogy gyorsak vagyunk, vártuk, hogy mikor tudunk ellépni.” - tette hozzá Csikós Zsóka.
A szám egyik nagy esélyese, a Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győri VSE) kettős lecsúszott a dobogóról, negyedikként csaptak célba.
„Nyilván fájó, hogy nem sikerült a kvalifikáció, viszont bent nem éreztük azt, hogy annyira rossz lenne. Az utolsó előtti futásnál utolértünk egy párost, emiatt meg kellett egy kicsit állnunk és ott ment el az első két páros.” - értékelt Csay Renáta.
„Az egyes megint kicsit balszerencsésen sikerült, mint Amszterdamban. Megint nem ment a pumpám és még az első kör után elszakadt a gurtnim is. A páros jól ment szerintem, Reni el is mondta min buktuk el, ez benne van sajnos a maraton versenyekben.” - mondta Czélla-Vörös Zsófia.
A délelőtt utolsó felnőtt döntőjét férfi kenu kettesben rendezték 26 km-en, ahol a Simon Sebestyén (Lágymányosi Spari Vízisport DSE), Uhrin Dávid (Merkapt-Mekler László SE) kettős legyőzte a címvédő Zsidai Máté, Gilányi Zsolt (KSI SE) párost. Harmadikként a Horváth-Milvich Benedek és Kemény Marcell (BKV Előre SC) fémjelezte hajó ért be.
Ifjúsági korosztályban férfi K-1 22 kilométeren Kékesi Árpád (Váci KKSE), Konyecsni Milán (KSI) és Ivancsó Tamá (Graboplast Győri VSE) volt a beérkezési sorrend. Női kajak páros 18 kilométeren a Budapesti Honvéd SE egysége, Horváth Kata és Tölgyesi Flóra győzött. Mögöttük a Dékány Lili és Pető Hanna (City-Gas Tiszafüred SE) kettős másodikként, a Reisz Janka és Kmetyó Klaudia (UTE) duó pedig harmadikként ért be.
Kadler Viktor, a maraton szakág vezetőedzője szerint az U23-as és síkvízi versenyek még befolyásolhatják a horvátországi Maraton Európa-bajnokságra utazó keretet, azonban már kezd összeállni a magyar csapat.
„A női egyes volt a legizgalmasabb szerintem, egészen a célig küzdöttek egymással a versenyzők. Kiszli Vanda formája nagyon meggyőző, a két aranyérem bizakodásra ad okot, és remélem minél fényesebb érmekkel tud majd hazatérni a nemzetközi versenyekről. Kolozsvári Brúnó is a jövő tehetsége, már tavaly is megmutatta magát, most azonban megszerezte az első magyar bajnoki címét párosban.” - értékelte a döntőket Kadler Viktor.
Szombaton már a para versenyzők és a mastersek is vízre szálltak. Előbbi szakágban öt kilométeres futamokat rendeztek. Férfi KL2-es kategóriában Rozbora András (INTER-ÉPFU AVSE) szerzett magyar bajnoki címet, mögötte Kiss Tibor (Merkapt-Mekler László SE) lett a második. VL2-ben Suba Róbert (MVM Szegedi VSE) és Juhász Tamás (BHSE) újabb meccse következett, amit ezúttal a szegedi versenyző nyert. Női KL2-ben Varga Katalin (MVM Szegedi VSE) lett magyar bajnok.
A legnépesebb mezőny férfi KL3-ban jött össze, ahol négy fiatal versenyző is rajthoz állt. Kiss Erik (City-Gas Tiszafüred SE), Rajnics Benedek (Kaposvári Vízügy SC) és Török Dávid (Graboplast Győri VSE) volt a beérkezési sorrend.
További para, masters és serdülő eredmények:
Női KL3 5 km:
- Molnár Nikoletta (INTER-ÉPFU AVSE)
- Fehér Annamária (Szolnoki Sportcentrum
Női VL2 5 km:
- Boldizsár Dalma (MVM Szegedi VSE)
Női VL3 5 km:
- Molnárné Tóth Julianna (BHSE)
Férfi Serdülő U15 K-2 15 km Döntő I. :
- Erdélyi Dominik, Deme Zalán (MVM Szegedi Vízisport SE)
- Csomor Bence, Maróthy Huba (MVM Szegedi Vízisport SE)
- Molnár Zénó, Nagy Zsombor (Szolnoki Sportcentrum)
Férfi Serdülő U15 K-2 15 km Döntő II. :
- Balog Áron, Csomor Balázs (MVM Szegedi Vízisport SE)
- Budai Kevin, Lánczi Zaránd (Szolnoki Sportcentrum)
- Somfalvi András, Gyarmati Levente (KSI)
Férfi Serdülő U16 K-1 15 km Döntő I. :
- Urbán Zsombor (KSI)
- Szabó Vilmos (KSI)
- Gazdag Marcell (MTK)
Férfi Serdülő U16 K-1 15 km Döntő II. :
- Molnár Merse (Váci Vasutas SE)
- Szabó Kristóf (FTC)
- Bodnár Bálint (Szekszárdi Kajak-Kenu SE)
Női Serdülő U15 K-2 15 km:
- Hofer Bianka, Szabó-Csalló Nádin (MTK)
- Kercsmár Boglárka, Gorján Regina (Szekszárdi Kajak-Kenu SE)
- Moór Mirtill, Nyíri Bernadett (Graboplast Győri VSE)
Férfi Serdülő U15 C-2 15 km:
- Kircher István, Méri Marcell (Szabó Atilla Kenu Akadémia)
- Péter Zsolt, Gyurós Arnold (Graboplast Győri VSE)
- Faragó Tóth Ábel, Fodor János (Szentendrei Kajak-Kenu SE)
Női Serdülő U16 K-1 15 km Döntő I. :
- Mészáros Anna (UTE)
- Varró Csenge (BHSE)
- Behringer Bonita (UTE)
Női Serdülő U16 K-1 15 km Döntő II. :
- Debreczeni Lora (BHSE)
- Holló Hanna (UTE)
- Bauer Zita (Lágymányosi Ipari Vízisport DSE)
Férfi Serdülő U16 C-1 15 km:
- Pálfalvi Viktor (Atomerőmű SE)
- Gyányi Milán (MVM Szegedi Vízisport SE)
- Tósa Máté (Diósgyőri Kajak-Kenu SC)
Férfi Kölyök U14 K-1 10 km Döntő I. :
- Sütő Áron (KSI)
- Velencei Boldizsár (Kajak-Kenu Club Szarvas)
- Keszthelyi Péter Csanád (Gödi SE)
Férfi Kölyök U14 K-1 10 km Döntő II. :
- Mózes András (Lágymányosi Ipari Vízisport DSE)
- Makovsky László (KSI)
- Harsányi Botond (Kajak-Kenu Club Szarvas)
Férfi Kölyök U14 K-1 10 km Döntő III. :
- Juhász Zoltán (Tiszaújvárosi KKSE)
- Kóródi Mátyás (Naturland Mosonmagyaróvári VSE)
- Kardos Olivér (Nagymarosi SE)
Női Kölyök U14 K-2 10 km:
- Gazdag Lili, Börcsök Csenge (MTK)
- Lengyel Lili, Szendrői Borbála (Lágymányosi Ipari Vízisport DSE)
- Mészáros Enikő, Blényesi Réka (DKSE Dunaújváros)
Férfi Kölyök U14 K-2 10 km:
- Iváncson Szilárd, Szabolcski Barnabás (MVM Szegedi Vízisport SE)
- Ódor Barnabás, Balázs Levente (Vitalitás SE)
- Dobány Dénes, Tamás Zalán (KSI)
Férfi Kölyök U14 C-2 10 km Döntő III. :
- Molnár Ádám, Molnár Lukács (MVM Szegedi Vízisport SE)
- Takács Benedek, Takács Ágoston (Szentendrei Kajak-Kenu SE)
- Homoki Márton, Bánsági Mihály (BKV Előre SC)
Női Kölyök U14 K-1 10 km Döntő I. :
- Katona Réka (DKSE Dunaújváros)
- Bertalan Katalin (KSI)
- Rózsa Julianna (Gödi SE)
Női Kölyök U14 K-1 10 km Döntő I. :
- Jámbor Lotti (Szekszárdi Kajak-Kenu SE)
- Chrudinák Virág (KSI)
- Bebők Lara (DKSE Dunaújváros)
Női Serdülő U15-U16 K-1 10 km :
- Markovics Vanda (KSI)
- Szente Johanna (Merkapt-Mekler László SE)
- Hoffer Eszter (Graboplast Győri VSE)
Férfi Kölyök U14 C-1 10 km?
- Kis Máté (MVM Szegedi Vízisport SE)
- Buza Dávid (Diósgyőri Kajak-Kenu SC)
- Sipos Nimród (Váci Karakán)
Férfi Masters 35-39 10 km:
- Bükkösi Raymond (Vasas SC-ARC-S Group)
- Vass Dániel (Vasas SC-ARC-S Group)
- Német Ádám (Plastex Kanizsa KKK)
Férfi Masters 40-44 10 km:
- Dombai András (Dunafüredi Vízisport Klub)
- Kosztyán Patrik (Siófoki Kajak-Kenu SE)
- Gavallér József (Bajai Spartacus VSC)
Férfi Masters 45-49 10 km:
- Nagy Gábor (Tatai Hódy SE)
- Török-Illyés László (Kis-Duna SE)
- Antal Dénes (BHSE)
Férfi Masters 50-54 10 km:
- Siha Zsolt (Kis-Tisza VSE)
- Weimper József (Erzsébeti Spartacus MTK)
- Gyurcsó Márk (Tatai Hódy SE)
Férfi Masters 55-59 10 km:
- Heincz Sándor (Nagymarosi SE)
- Szigeti Ágos (MULTI Vízisport SE)
- Mussinger Róbert (MULTI Vízisport SE)
Férfi Masters 60-64 10 km:
- Czina László (Tatai Hódy SE)
- Nagy Zoltán (MULTI Vzisport SE)
- Pető László (Kis-Tisza VSE)
Férfi Masters 65-69 10 km:
- Gaál István (Diósgyőri Kajak-Kenu SC)
- Németh Antal (MVM Szegedi Vízisport SE)
- Körmendi László (Bajai Spartacus VSC)
Férfi Masters 70-74 K-1 10 km:
- Rechnitzer zoltán (MULTI Vízisport SE)
- Svidró József (Graboplast Győri VSE)
- Zimmer Péter (MULTI Vízisport SE)
Férfi Masters 75-79 K-1 10 km:
- Vitányi György (BKV Előre SC)
- Őry István (Lágymányosi Spari Vízisport DSE)
- Dr. Jólesz József (Csepel)
Női Masters 35-39 K-1 10 km:
- Stadler Adél (Építők Margitszigeti DKC)
Női Masters 40-44 K-1 10 km:
- Giczy Zsuzsanna (Vasas SC-ARC-S Group)
- Szilágyi Fatime (Vasas SC-ARC-S Group)
- Pallag Boglárka (Lágymányosi Sport Vízisport DSE)
Női Masters 45-49 K-1 10 km:
- Horváth Réka (Lágymányosi Sport Vízisport DSE)
- Forgács Klára (Bajai Spartacus VSC)
- Losonczi Edina (MULTI Vízisport SE)
Női Masters 50-54 K-1 10 km:
- Horváth Andrea (Lágymányosi Sport Vízisport DSE)
- Baranyai Andrea (MULTI Vízisport SE)
- Kissné Bereczki Dóra (MTK)
Női Masters 55-59 K-1 10 km:
- Ambruska Péterné (Dömsödi Utánpótlás SE)
- Valcsevné Major Zsuzsanna (Nyékládházi Vízi-Trapp SE)
- Pataki Judit (Építők Margitszigeti DKC)
Női Masters 60-64 K-1 10 km:
- Rakusz Éva (Tiszaújvárosi KKSE)
- Nagy Erika (MTK)
- Herendi Ágnes (Tatai Hódy SE)
Női Masters 65-69 K-1 10 km:
- Csabai Ágota (Tatai Hódy SE)
Női Masters 75-79 K-1 10 km:
- Dr. Jakabó Judit (Tatai Hódy SE)
Férfi Masters 35-39 C-1 10 km:
- Kóczán Attila (Lágymányosi Spari Vízisport DSE)
Férfi Masters 40-44 C-1 10 km:
- Vajda Attila (Vajda SE)
Férfi Masters 45-49 C-1 10 km:
- Márton Krisztián Zoltán (Diósgyőri Kajak-Kenu SC)
- Dr. Hoffer Ákos (Graboplast Győri VSE)
- Csák Balázs (Vitát Club SE Székesfehérvár)
Férfi Masters 50-54 C-1 10 km:
- Kamenár Ferenc (Römi Sárkányhajó Klub)
- Öreglaki Gábor (Váci Vasutas SE)
Férfi Masters 55-59 C-1 10 km:
- Angyal Henrik (Kis-Duna SE)
- Vas György (Vízisport Club Tokaj)
- Molnár Géza (Diósgyőri Kajak-Kenu SC)
Férfi Masters 60-64 C-1 10 km:
- Benyó Pál (Csepel)
- Zombori Tibor (MVM Szegedi Vízisport SE)
- Fejes József (Tatai Hódy SE)
Férfi Masters 65-69 C-1 10 km:
- Pataki András (Csepel)
- Vajda József (DKSE Dunaújváros)
- Kulcsár Mihály (Graboplast Győri Vízisport SE)
Férfi Masters 70-74 C-1 10 km:
- Schreiter László (Römi Sárkányhajó Klub)
- Bertalanits Tamás (Tatai Hódy SE)
Férfi Masters 75-79 C-1 10 km:
- Liksay Péter (Vízisport Club Tokaj)
Vegyes Masters 35-39 K-2 10 km:
- Pálfalvi Tímea, Viski Gábor Albert (Dunafüredi Vízisport Klub)
Vegyes Masters 40-44 K-2 10 km:
- Dr. Nagy Simon Csilla, Nagy Viktor (OKSE)
- Barina Balázs József, Barina-Szivi Orsolya (Tolnai Kajak-Kenu SE)
- Bátiné Kocsis Krisztina, Bally Attila (MULTI Vízisport SE)
Vegyes Masters 45-49 K-2 10 km:
- Kenyeres Róbert, Tóth Kata (Vitalitás SE)
- Komáromi Edit, Schmidt Péter (Bajai Spartacus VSC)
- Pénzes Csaba, Saftics Dóra (SRH SE)
Vegyes Masters 50-54 K-2 10 km:
- Tóth Erika, Dobos Gyula (INTER_ÉPFU AVSE)
- Molnárné Csatárfalvi Andrea, Molnár László (MULTI Vízisport SE)
- Maller Katalin, Zoltai Attila (Tatai Hódy SE)
Vegyes Masters 55-59 K-2 10 km:
- Metzné Nagy Andrea, Metz László (BKV Előre SC)
- Kucsera Mária, Mészáros Zoltán (MTK)
- Kolb Tamás, Maléth Julianna (MTK)
Vegyes Masters 60-64 K-2 10 km:
- Nagy Zsuzsanna, Ráczpali István (Tatai Hódy SE)
- Varga Zsuzsanna, Börcsök lászló (MULTI Vízisport SE)
Vegyes Masters 65-69 K-2 10 km:
- Bécsné Turóczi Katalin, Mészáros Mihály (MULTI Vízisport SE)
Vegyes Masters 70-74 K-2 10 km:
- Horváth Ilona, Dr. Galambos József (Tatai Hódy SE)
- Hopka Lajosné, Herendi László (Tatai Hódy SE)
Vegyes Masters 75-79 K-2 10 km:
- Beszterczey Ildikó Ilona, Serényi György (MULTI Vízisport SE)