Kibéreltük a dobogót Silkeborgban

Pénteken az ifjúsági és U23-as versenyzőké volt a főszerep a maraton Európa-bajnokságon. A dániai kontinensviadalon ötből négy számban is volt magyar a dobogón sőt, a duplázásoknak köszönhetően három arany, három ezüst és egy bronzéremmel zártuk a napot.

Délelőtt máris egy kettős győzelemmel indították a napot a mieink. Női ifjúsági kajak párosban a Paróczi Réka, Karászi Renáta-kettős lett az aranyérmes, majd mögöttük kicsit több, mint tíz másodperccel lemaradva, a Molnár Kinga, Józsa Hanna-duó érkezett a második helyen.

Kibéreltük a dobogót Silkeborgban

Kenu egyes U23-ban Zsidai Máté személyében egyetlen magyar induló volt. A fiatal versenyző Adrian Klossal együtt kimagaslott a mezőnyből, végül lengyel vetélytársa mögött másodikként zárt.

Kibéreltük a dobogót Silkeborgban

Nagy csata folyt az érmekért női kajak egyes U23-ban. Fekete Dorina, Csépe Panna, valamint a dán Pernille Hostrup is együtt haladt az élen jócskán leszakítva a többieket. A hajrát végül Fekete bírta a legjobban, mögötte a dán lány lett a második, Csépe pedig a dobogó legalsó fokára állhatott fel. 

Kibéreltük a dobogót Silkeborgban

Ifjúsági kenu párosban újabb kettős magyar siker született. Ebben a számban a Pluzsik Mihály, Szöllősi Tamás-egység lett az Európa-bajnok, mögöttük pedig a Perhács Máté, Soltész Péter-duó lett a második.

A napot a férfi K-1 U23-as döntő zárta, amelyben Sellyei Csanád hetedik, Péli Zalán pedig nyolcadik lett.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók