Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

A két napi esőzés után végre napfényes reggel köszöntött a Maty-érre, ahol a szombati döntős napon 8 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmet nyertek a magyar versenyzők. Fantasztikusan menetel csapatunk.

Hihetetlen izgalmas döntővel tüzelte fel a Maty-éri közönséget Rugonfalvi-Kiss Janka és Szegedi Angelina. Ifjúsági kajakpárosunk az utolsó métereken fogta be és győzte le a szlovák egységet, a lányok minden energiájukat mozgósítva mutatták meg, hogy a magyar szurkolók előtt nincs lehetetlen. Olyan szoros volt ez a verseny, hogy versenyzőink csak a parton realizálták a győzelmüket. 

"Nem tudtuk, hogy mi történt, annyira közel volt. És fantasztikus hogy végig kellett nyomni, taktikázni és izgulni. Hihetetlenül boldogok vagyunk" - mondta Rugonfalvi-Kiss Janka.

"Hogy min múlott? Fogalmam sincs, nekem a végén szokott lenni egy olyan megindulásom, ami csak akkor működik, amikor ilyen kiélezett helyzetek vannak. Lehet, hogy ezen" - tette hozzá Szegedi Angelina. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

Libabőrös élmény volt látni a lányok örömét, ahogy csodálatos látvány volt ifjúsági kenu négyesünk, Győre Panna, Matkovics Lili Sára, Szemán Linett és Benkucs Kira ezüstérmét is C-4 500 méteren. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

Hogy mit művelt Ozsgyáni Bence és Keller Gergő az ifjúsági K-2 500 méter döntőjében?

A fiúk egyszerűen elvarázsolták a közönséget - remek pályával nyerték meg a magyar csapat újabb, szombati második aranyát.

"Hetven százalékos pálya volt ez szerintem. A végén ugyan kicsit megijedtem, mert úgy láttam, hogy jobb oldalt jöttek a spanyolok, de aztán eltűntek" - mondta Ozsgyáni Bence.

"Megnyugodva tudtam a rajthoz állni, mert tegnapról a négyessel már volt egy világbajnoki aranyunk. De ettől függetlenül nyerni akartunk, de nem volt bennünk nagy feszültség" - tette hozzá Keller Gergő. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

Ifjúsági kenusaink újabb ezüstéremmel járultak hozzá a magyarok szombati éremgyűjteményéhez: a Lugosi Gergely, Szarka Krisztián, Szilágyi Balázs, Uhrin Dávid alkotta kvartett roppant szoros csatában a második helyen zárt az ukrán egység mögött. Majd jött az U23-as Gönczöl Laura, aki az utolsó métereken váltotta át negyedik helyét egy csodás bronzra.

"Éreztem, hogy a moldáv lány előttem van, és pálya közben gondolkodtam, hogy most akkor negyedik leszek? De akkora hangja volt a közönségnek, hogy azt mondtam magamnak: nem lehetek negyedik! És akkor még indítottam egyet, de fogalmam sincs, hogy honnan" - magyarázta Laura.

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

A vízen ekkor már egy felnőtt világbajnok, az U23-as korosztályban szereplő Kőhalmi Emese lapátolt, aki a K-1 1000 méter aranyáért szállt vízre. Sok kérdés nem vetődött fel a győzelmével kapcsolatosan, hiszen már fél távnál egy hajóval vezetett, s a végén több mint egy hajóval nyerte meg a világbajnoki címet. 

Emese széles mosollyal szállt ki a szurkolók előtt a stégre.

"Ez előtt a közönség előtt nem lehet veszíteni, nagyon jó volt

 - mondta a döntőt követően. - Próbáltam csak a saját pályámra koncentrálni és az utolsó 200 méteren indítani egy nagyot, ahogyan csak lehet, hogy a többieknek eszükbe se jusson, hogy itt lehet keresnivalójuk."

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

Adolf Balázs és Fejes Dániel sem adta meg ezt az élményt az ukrán párosnak C-2 1000 méteren. Igaz, a magyar kenusok nem fölényesen, mindössze hét századdal nyerték meg a döntőt - ahogyan az előfutam után Balázs megjósolta: kőkemény csatát vívtak az ukrán egységgel. 

"Annyira elkötöttem a végén, hogy mindenből kettőt láttam. Az egyik ukrán előttünk, másik mögöttünk. A másodikra kell hallgatni. Nyertünk. Ez a lényeg" - lihegte a parton Adolf Balázs. 

"Nehéz felfogni azt, ami történt. Ez az első világbajnoki címem és nagyon örülök, hogy a Balázzsal tudtam menni. Az adott nekem egy lelki doppingot, hogy ő már tegnap egyszer ezen végigment és most jött velem repetázni. Én az utolsó százon már nem láttam semmit, Balázs nagyon kellett oda, hogy jöjjön az a ritmusváltás, ami a végül bevitt minket elsőnek a célba" - tette hozzá Fejes Dániel.

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

A rajtnál ekkor már egy olimpiai ezüstérmes várakozott az indításra, és Varga Ádám játszi könnyedséggel zsebelte be a K-1 1000 méter aranyát az ausztrál és a szerb riválisa előtt. 

"Egész évben ötszázas pályákat mentem, talán a válogatón volt utoljára ezres pályám, így kicsit tartottam ettől a döntőtől. Érzékeltem végig, hogy a táv nagy részében egymás mellett mentünk az ausztrál versenyzővel, akit 600-700 között tudtam eldobni. 

Sikerült egy maximum pályát mennem, 

így volt jó, ahogy megcsináltam" - mondta Varga Ádám a versenyt követően. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

Női ifjúsági K-1 1000 méteren az Európa-bajnoki címvédő Nemes Réka képviselte a magyar színeket, aki ezúttal nem bírta el a szlovák lány ritmusváltását, s a második helyen érkezett célba. A pénteki négyesben megnyert arany után most egy szép ezüstérem kerülhetett Réka nyakába. 

"Ez egy nagyon maxos pálya volt, megmondom őszintén: meghaltam a végére. Éreztem, hogy jön a német lány is, és lassan már azt sem tudtam, hogy honnan szedjek össze erőt. De már láttam a célt és azt mondtam magamban: ennyit már csak kibírok" - nyilatkozta Nemes Réka a versenyt követően, aki bevallotta: egyelőre csak félig elégedett ezzel az ezüsttel. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

Molnár Csanád és Juhász István is belépett a duplázók sorába, a pénteki 500 méter után fölényesen nyerték meg az ifjúsági C-2 1000 méter aranyát.

"Ebbe bele kellett halni és belehaltunk, de szerencsére sikerült valóra váltani az álmunkat" - mondta Juhász István a versenyt követően, Molnár Csanád pedig megígérte: gigantikus ünneplést csapnak a világbajnokság végén. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

Ünnepelhet Panyik Zsombor is, aki az idény elején még betegséggel bajlódott, s abban sem hitt, hogy sikerül beverekednie magát a világbajnoki csapatba. Ehhez képest most a világ legjobb ifjúsági kajakosának vallhatja magát K-1 1000 méteren, hiszen több mint egy hajónyi fölénnyel utasította maga mögé a döntő mezőnyét. 

"Nem találom a szavakat, akkora boldogság ez most. Már annak örültem, hogy egyáltalán kijutottam erre a világbajnokságra, most meg mindent úgy tudtam megvalósítani, ahogyan azt elképzeltem" - lelkendezett a versenyző. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

És még nem volt vége a magyar sikernapnak!

A hazai pályán szereplő, szegedi ifjúsági kenus, Kiss Ágnes óriási csatázott az aranyért a kínai Li Livel C-1 500 méteren. Ági ezúttal 17 századdal alulmaradt, de egy szép ezüstöt tett hozzá pénteki párosaranyához. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

 

Hogy miként kell elcsípni az utolsó pillanatban a bronzérmet?

Erről tanulmányt írhatna Gönczöl Laura, Molnár Csenge, Kulcsár Dorina és Seres Fanni. U23-as kenu négyesünk az utolsó centiken csúszott be az ukrán egység elé, két századdal győzték le keleti szomszédainkat. 

"Éreztük, hogy negyedikek vagyunk, a finisben mondtam a lányoknak, hogy még... még... még..., mert éreztem, hogy van bennünk és nagyon jól rakták alám a végén. Szerencsére sikerült utolérnünk őket" - mondta Gönczöl Laura.

"Nagyon örülök ennek a bronznak, kihajtottuk magunkat, tényleg egy plusz húzás nem maradt bennünk. Boldogok vagyunk" - tette hozzá Molnár Csenge. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

 

U23-as kajakpárosunk a sokszoros világ- és Európa-bajnok Biben Karina, Bakó Olga kettős ma nagyon rossz napot fogott ki, a lányok a nyolcadik helyen értek célba.

"Olyan ez most, mintha egy rossz álom lenne" - mondta Biben Karina, aki a hajótárolóban vigasztalta párját. 

A célban eközben az U23-as férfi kenunégyes kezdhetett ünnepelni, hiszen Zombori Dominik, Koczkás Dávid, Slihoczki Ádám és Kollár Kristóf megszerezte az ezüstérmet a spanyol egység mögött.

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

 

U23-as kajakpárosunk, Kurucz Levente és Balogh Gergely Biben Karináékhoz hasonlóan csalódottan zárta K-2 500 méter döntőjét, a fiúk a hetedik helyet szerezték meg, de nem mennek üres kézzel haza Szegedről, hiszen pénteken négyesben már nyertek egy szép ezüstérmet. 

A szombati döntős délelőtt az ifjúságiak vegyes páros küzdelmeivel zárult: a kajakosok mezőnyében Tölgyesi Flóra és Kollek Bálint hatalmasat hajrázva győzte le az olasz egységet, Flóra hitetlenkedve fordult hátra Bálinthoz, vajon megvan-e a remélt, vágyott aranyérem. 

Meglett bizony!

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

 

Újra tele torokból ünnepelhetett a magyar közönség.

"Nagyon boldog vagyok, amikor beértünk nem tudtam, hogy hányadik helyen végeztünk... de így most nagyon jó" - mondta Tölgyesi Flóra. 

"Reménykedtünk ebben a sikerben, mert sokat tettünk bele ebbe a párosba, sokat edzettünk együtt, és 

a végén a közönség... az nagyon-nagyon hangos. És nagyon nagyon jó! 

- mondta Kollek Bálint. 

A nap végén még egy magyar bronzérem született: vegyes kenupárosunk, Gyányi Levente és Benkucs Kira a harmadik helyen zárta a döntőt. A fiatalok szépen megdolgoztak ezért a sikerért. 

Újabb 8 aranyat zsebeltek be a magyar versenyzők a Maty-éren

 

A szombati döntős délelőtt 16 (!) magyar éremmel zárult, versenyzőink 8 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmet nyertek, így összességében 30 éremnél jár már a magyar csapat. 

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók