Ismét versengtek a kis eszkimók és a kis indiánok

ESZKIMÓK, INDIÁNOK

Négy helyszínen, Fadd-Domborin, Mosonmagyaróváron, Tiszaújvárosban és Budapesten, a Csepeli Kajak-Kenu Egyesületben rendezték meg hétvégén a négy tusából, célba dobásból, húzódzkodásból, illetve hendikepes futásból és kajakozásból, kenuzásból álló Eszkimó-Indián Játékokat. Az elmúlt évhez hasonlóan ismét rengeteg gyerek megmozdult: 850-en vettek részt a hétvégi eseményen.

Mosonmagyaróvár első alkalommal rendezett régiós Eszkimó-Indián Játékokat – de nem csak ezért alakítottak nagyot a szervezők. A családias hangulatú esemény mindenkiben szép emlékeket, mély nyomokat hagyott.

„A versenyszámok mellett külön programokkal vártuk a kis eszkimókat és indiánokat. Az országban egyedülálló Malomági Lajtán megtett túra, az esti tábortűz kellemes élményeket adott a gyerekeknek” – mondta a főszervező, Salga István, aki azt is elárulta, a második napon népes szurkolótábor buzdította a gyerekeket.

Fadd-Domborin 250 kis versenyző mérte össze tudását: 16 futamban álltak rajthoz a fiatalok és a 15 egyéni versenyszám mellett a kenu négyesek vetélkedése is látványos küzdelmet hozott. Utóbbi számot az Atomerőmű SE nyerte.

„Kétszázötven gyerkőc jött el Domboriba és vett részt a versenyen – mesélte Bedecs Ferenc főszervező. – Jól érezték magukat a fiatalok, az első nap versenyei után szellemi vetélkedőn is összemérhették tudásukat, és persze a strand is csábító volt ebben a melegben. Jól összejött a társaság, a különböző egyesületek versenyzői beszélgettek, ismerkedtek egymással. Igazából ez is a szépsége, a lényege ennek a sportágnak, hogy csapatot kovácsoljon és élményeket adjon.”

Tiszaújváros beugró rendező lett (Tiszafürednek ugyanis problémái adódtak a helyszínnel), s remekül helyt állt, pedig mindössze pár napjuk volt arra, hogy „tető alá hozzák” a rendezvényt.

„A tiszaújvárosiak gyakorlatilag a hét elején vállalták be a rendezést, pár nap alatt megszerezték a szükséges engedélyeket, területet rendeztek, stéget állítottak, le a kalappal előttük, hiszen észre sem lehetett venni, hogy ez beugrás volt a részükről. Sőt, jelezték, jövőre ismét szívesen megrendeznék az eseményt. Az időjárás kedvező volt, a gyerekek nagyon élvezték a hangulatot, és mindenki a szívét-lelkét beletette abba, hogy jól sikerüljön ez a verseny” – mondta Kovács Tamás, a szövetség szakmai koordinátora.

Csepelen szerepelt a legtöbb gyerek, közel háromszázan vettek részt a két napos viadalon, amely látványos küzdelmeket és remek hangulatot hozott, és a nagy létszám miatt a bíróknak is ki kellett tenni magukért.

„Csepelen a programot mi kiegészítettük népi játékokkal, valamint arcfestéssel, amit nagyon szerettek a gyerekek. Ahogyan a többi helyszínen, természetesen a győztesek nálunk is megkapták az Eszkimó-Indián Játékok bajnoka feliratú pólót. A srácok nagyon szeretik ezt a versenyt, hiszen itt nem csak kajak és kenu tudásukról, hanem sokoldalúságukról is tanúbizonyságot tehetnek” – mondta Dónusz Éva, a csepeli viadal főszervezője.

A két napos rendezvényen a gyerekeknek célba dobásban (7 méterről 70 centi átmérőjű körbe), fél perces húzódzkodásban, valamint az előző napi eredmények és bónusz másodpercek alapján hendikepes futásban és 2 km-es kajakozásban, illetve kenuzásban kellett helyt állni.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók