Háromoldalú megállapodás a TF-el

A megállapodást a Testnevelési Egyetem, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia (KKNKKA) írta alá. Az együttműködés lényege, hogy az egyetem edzőjelölt hallgatói gyakorlati képzésen a sukorói akadémián vehetnek majd részt.

Öt évvel ezelőtt indult újra a felsőfokú kajak-kenu edzőképzés a Testnevelési Egyetemen, és az intézmény azóta is szoros kapcsolatban állt a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ), mondta el az ünnepélyes aláíráson Dr. Sterbencz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora. 

“Amióta újraindult a felsőfokú kajak-kenu edzőképzés, azóta 

a sportág talán a legnagyobb létszámban iskolázott be hallgatókat. 

Ráadásul az MKKSZ ott van a két-három szövetség között, amelyek a legnagyobb figyelmet fordítják a hallgatók előmenetelére - mondta Dr. Sterbencz Tamás. - Ilyen három oldalú megállapodást más sportággal még nem kötöttünk, az egyetem a szövetséggel gyakran konzultálva nyújtja az elméleti hátteret, a gyakorlati képzésbe pedig be fog tudni kapcsolódni az akadémia.” - tette hozzá a rektor, aki arról is beszélt, hogy a KKNKA versenyzőinek beiskolázását is segíteni fogják.

Háromoldalú megállapodás a TF-el

“Akik esetleg már az élsport mellett akarják elkezdeni nálunk az egyetemi tanulmányaikat, azoknak kialakítunk egy rugalmas oktatási formát. Ha pedig egy versenyzőről 18-19 évesen kiderül, hogy nem lesz olimpiai bajnok, akkor szeretnénk, ha őt egyenes út vezetné a felsőoktatásba, hogy utána edzőként viszont ő nevelhessen olimpiai bajnokokat.”

A háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin, hogy az edzői utánpótlásra nekik házon belül is nagy szükségük lesz. 

Háromoldalú megállapodás a TF-el

“A gyakorlati képzések során a hallgatókat szeretnék gyorsan integrálni a csapatunkba. 

Így részben magunknak is képezhetjük őket, 

hogy az akadémián az edzői utánpótlás hosszútávon is biztosított lehessen.” - tette hozzá az akadémiát működtető Alapítvány elnöke.

Az MKKSZ elnöke, Schmidt Gábor szerint a megállapodásnak köszönhetően az akadémiának fontos szerepe lesz az edzőképzésben.

“Ezt majd legfőképpen akkor lehet kiaknázni, amikor az új létesítmény elkészül Sukorón, 

akkor a hallgatók az egyes korosztályos csoportokkal dolgozhatnak, és az akadémia edzőinek segítségével készülhetnek fel a hivatásukra.

Háromoldalú megállapodás a TF-el

A háromoldalú megállapodás ünnepélyes aláírásán elhangzott, hogy a szerződés szerint a KKNKKA részt vesz az egyetem társadalomtudományi tanszék szociológia munkájában is, így az akadémia versenyzői és edzői egyes kutatások alanyaivá válhatnak. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók