Folytatni a megkezdett utat

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége a múlt héten meghallgatta Kadler Viktor maraton vezetőedző szezonértékelőjét, majd jóváhagyta a jövő évi felkészülési tervet is. A szakág kiemelkedően jól teljesített 2021-ben, valamint a most induló Marathon Challenge is ígéretesen debütált. Jövőre a Világjátékok lesz a fő verseny, amelyre már sikerült megszerezni a maximális két kvótát.

„Azt hiszem, hogy az edzők és a versenyzők is jól fogadták a kinevezésemet, én pedig tudtam, hogy jó közegbe kerülök. – kezdte Kadler Viktor, aki egy évvel ezelőtt vette át a szakág vezetését Weisz Róberttől. -  Sokat tanultam az elmúlt időszakban, emellett óriási köszönet illeti az MKKSZ-t és az edzőket, rengeteget segítettek, ilyen szempontból könnyű dolgom volt.”

Folytatni a megkezdett utat

A magyar felnőtt válogatott az oroszországi Európa-bajnokságon (öt arany, három ezüst, négy bronz), valamint a romániai világbajnokságon (öt arany, négy ezüst, két bronz) is a legjobban teljesített a nemzetek között. Ráadásul mind a négy szakágban sikerült az éremszerzés. 

„Mivel tavaly a pandémia miatt a versenyek nagy része elmaradt, így az idei év egyfajta „sötét ló” volt. A kinevezésemkor is elmondtam, szerettem volna hasonló eredményességgel folytatni a munkát, mint ahogy Weisz Róbert tette, úgy gondolom ez eddig sikerült. Schmidt Gábor elnök úrtól és az elnökségtől is nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, ami különösen jól esett.”

Folytatni a megkezdett utat

 

A szakvezető értékelőjében kiemelte, idén nem kellett versenyt törölniük, sőt a síkvízi és a maratoni szakág között nagyobb volt a versenyzők átjárása, ami jó hatással volt a válogatott eredményességére. Kadler Viktor idén indította el a négy állomásból álló Marathon Challenge-versenysorozatot is, amely szintén sikeresnek bizonyult.

„A cél az volt, hogy itthon is tudjunk minél több versenyzési lehetőséget biztosítani, emellett a szabadidősportolók bevonásával a népszerűsíteni is tudtuk a szakágat. Jövőre is hasonló lesz a lebonyolítás, jó lenne, ha még többen részt vennének. A helyszínek még nem biztosak, de

 az első állomás különösen fontos lesz, mert a klasszikus hosszútávú verseny Világjátékok válogató is lesz egyben, 

amelyre külföldi versenyzőket is szeretnénk meghívni.”

Folytatni a megkezdett utat

Az alabamai Birminghamben július 11. és 12. között tartják a Világjátékok maratoni kajak futamait, a kvótákat Kiszli Vanda és Boros Adrián szerezte meg, ha ők a válogatón is jól szerepelnek, részt vehetnek az év legfontosabb eseményén. Az Európa-bajnokságot július 28-31. között rendezik a dániai Silkeborgban, a világbajnokság pedig szeptember 29-től, október 2-ig lesz a portugáliai Ponte de Lima városában.

„Természetesen jövőre is próbáljuk majd tartani a szintet, de a verseny az verseny, az érmek színe változhat. A célunk, hogy minden számban a dobogóért harcoljunk majd.” – mondta Kadler Viktor.

Folytatni a megkezdett utat

Már az is eldőlt, hogy a magyar bajnokságot Győrben rendezik május 20-22-én, ez egyben Eb-válogató és az első világbajnoki válogató is lesz. A második vb-válogatót szeptember elején tartják. Kadler Viktor három edzőtábort tervez 2022-ben, előbb áprilisban egy alapozó összetartást, majd az Európa-bajnokság és a világbajnokság előtt is egy-egy úgynevezett beállító tábor szerepel a programban.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók