Ez már tényleg tétre megy

A hétfőn kezdődő felnőtt és parakenu országos bajnokság lesz legjobbjaink első idei hivatalos versenye. A csonka szezonban különleges jelentősége van a legrangosabb hazai viadalnak, mert a bajnoki pontok mellett Szolnokon indulási jogot lehet szerezni a szeptemberi hazai rendezésű világkupára is. Ráadásul bizonyos olimpiai versenyszámokban még ennél is komolyabb lesz a tét….

C-2 1000 méteren az összes futamot megnyerte az idei tesztverseny-sorozat alatt az Adolf Balázs, Fejes Dániel páros, talán számunkra van a legkomolyabb jelentősége a magyar bajnokságnak. A fiatal kenusok úgy készülhetnek, ha ismét nyernek, akkor további válogató nélkül szerepelhetnek a szeptemberi világkupán, sőt a jövő májusi szintén szegedi olimpiai pótkvalifikációs versenyen is. Ha pedig ott kvótát szereznek, akkor egy lépésre lesznek Tokiótól. 

Ez már tényleg tétre megy

Ebben a versenyszámban egyedül a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó tudta őket megközelíteni egy hónappal ezelőtt, hétfőn a magyar bajnoki cím sorsa is a két egység között dőlhet el. 

A szeptemberi világkupa lesz az egyetlen idei nemzetközi verseny gyorsasági kajak-kenuban, erre az eseményre a tavalyi szegedi világbajnokság, a 2020-as edzésversenyek, és a jövő heti magyar bajnokságon elért eredmények alapján hirdet csapatot Hüttner Csaba szövetségi kapitány. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szabályainak megfelelően ráadásul a világkupán minden versenyszámban országonként két egység állhat rajthoz, így a csapatba kerülés szempontjából a magyar bajnokságon szerzett ezüstérmeknek is lehet/van jelentősége. 

Ez már tényleg tétre megy

Óriási csata várható férfi K-2 1000 méteren hétfőn a magyar bajnoki címért, mert három olyan egység is rajthoz áll, amelyik tesztversenyt tudott nyerni. Bíztató formát mutatott idén a Noé Zsombor, Dombvári Bence, a Kammerer Zoltán, Varga Ádám, és a Koleszár Mátyás, Erdőssy Csaba duó is. Az országos bajnokságon, illetve a világkupán kiderülhet, hogy melyik páros tud teljesíteni téthelyzetben is. 

Ez már tényleg tétre megy

Koleszár Mátyás egyébként nemcsak Erdőssy Csabával, hanem egy felnőtt világbajnokkal, Gazsó Dorkával is elindul párosban. A K-2 200 méteres vegyes szám évről-évre népszerűbb, rajthoz állnak olyan egységek, akik az életben is egy párt alkotnak, de indulnak testvérpárok, valamint más, szakmai szempontból izgalmas duók is. 

Kopasz Bálint például Medveczky Erikával evez majd együtt, de érdekes lesz Hagymási Réka és Balaska Márk, Kiss Blanka és Kuli István, Lucz Anna és Csizmadia Kolos, Szénási Zsófia és Nádas Bence, valamint az olimpiai bajnok Csipes Tamara és Molnár Péter duója is. Meglepetésre ebben a számban hajóba ülnek edzők is, Demeter István Simon Rebekával, míg Kadler Viktor a nála 18 évvel fiatalabb Kovács Petrával indul el.

Ez már tényleg tétre megy

A felnőtt magyar bajnokság nagy visszatérője az egyébként szintén edzőként dolgozó Vajda Attila, aki nem elégszik meg annyival, hogy a mixben rajthoz áll Bónyai Reginával. Az olimpiai bajnok C-2 1000 méteren a 17 éves Papp László párjaként fog versenyezni, és C-1 1000 méteren is megméreti magát. Balszerencséjére az egyes előfutamában rajthoz áll Bodonyi András, Korisánszky Dávid, és Bakó Tamás is, így nem lesz könnyű magát a döntőbe verekednie.

Az egyéni olimpiai számokban C-1 1000 méteren Bodonyi András, K-1 1000 méteren természetesen a tavalyi világbajnok Kopasz Bálint, K-1 200 méteren Birkás Balázs, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos, női C-1 200 méteren Balla Virág, és Takács Kincső, míg női K-1 500 méteren Csipes Tamara a legnagyobb esélyes. 

Ez már tényleg tétre megy

Az olimpiai bajnoknő a favorit K-2 500 méteren is Medveczky Erika párjaként. Utóbbi versenyszámban az is izgalmas, hogy a legjobb ifi párosok, a Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter, és a Szellák Szabina, Zupkó Vanda egység mennyire tudja felvenni a felnőtt mezőny ritmusát.

A magyar bajnokság legnagyobb számhalmozója egyébként is Csipes Tamara, ő minden olyan versenyben ott lesz, amelyben női kajakos egyáltalán rajthoz állhat, és akár mind a 11 számban érmet szerezhet. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók