“Ennél jobbat vártam”

Felemás érzésekkel zárja a serdülő és ifjúsági keret egy hetes szegedi alapozó edzőtáborát Foltán László. A kenus utánpótlás kapitány szerint a női kenusok és a serdülő fiúk szépen dolgoztak, a férfi ifik teljesítményével azonban nem elégedett maradéktalanul.

A kajakosokhoz hasonlóan az utánpótlás kenusok tavaszi alapozó edzőtábora is múlt szombattól most szombatig tart. A keret a Maty-éri pályán töltötte az elmúlt napokat. A lányok edzéseit Gönczöl János és Varga Attila, a fiúkét pedig Boldizsár Gáspár, Kovács Tamás és Foltán László vezette.

 

“Ennél jobbat vártam”

 

“Bevallom, egy kicsit többet vártam az elmúlt napoktól, mint amit kaptam a férfi ifi kerettől. - mondta ifjabb Foltán László. - Bár jól indult a hét, és van egy mag, amelyik jól dolgozik, viszont a társaság másik felében valahogy 

nincs az a tűz, amit elvárnék.

Többen úgy állnak a munkához, hogyha van kedvük, akkor csinálják, ha pedig nincs, akkor nem.”

Az utánpótlás kapitány nemcsak a versenyzők hozzáállásával elégedetlen, hanem a felkészültségükkel is. Szerinte nem véletlen, hogy a szerdai időremenésre a 15 kerettagból csak nyolcan tudtak odaállni.

“Ennél jobbat vártam”

 

“Tisztelet a kivételnek, de a versenyzők nagy része hanyagolja azokat az edzéselemeket, amelyeket oktattunk nekik az elmúlt hónapokban. Nem csinálják a tisztességes bemelegítést, nem nyújtanak eleget, és kimaradnak a mobilizációs gyakorlatok is. Sajnos úgy látom, hogy ezeket az otthoni műhelyekben sem követelik meg tőlük eléggé. Ez az oka annak, hogy néhány nap nem túl megerőltető vízi alapozás után 

a fél csapat lesérül,

ami 17-18 éves gyerekeknél nagyon nagy baj. Persze van olyan versenyző, akivel elégedett vagyok, jól dolgozott a lágymányosi Uhrin Dávid és a szegedi Molnár Csanád is, bár utóbbi sajnos szintén megsérült.”

Szerencsére a hölgyeknél és a serdülő fiúknál nem ilyen rossz a helyzet.

“Ennél jobbat vártam”

 

"A serdülő fiúk hozzáállása tetszik, ők »harapnak« minden edzésen. Persze náluk is vannak sebességkülönbségek, akik elől vannak, azok uralják a versenyeken is a saját korosztályukat. A lányokról is csak jót tudok mondani, teszik a dolgukat, hajtanak keményen az edzéseken, nem állnak meg, nem dobálják el a lapátot, mint néhányan ifi a fiúknál.” - tette hozzá Foltán László.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók