Komoly terhelést kapnak

A teljes ifjúsági és serdülő kajakválogatott keret Szolnokon edzőtáborozik ezen a héten. A kiváló tavaszi időben elsősorban iramevezésekkel és iram-résztávokkal készülnek, de komoly hangsúlyt kap az evezési technika csiszolása is.

“Szombattól-szombatig tart a szokásos tavaszi edzőtábor itt Szolnokon - kezdi beszámolóját Makrai Csaba. - A hét elején 3X2000 méteres időre menést tartottunk (eredmények a cikk alján) és az eredmények alapján osztottuk be a fiú és lány szakágat csoportokra.”

Az ifi lányokkal Gintl Andrea, a fiatalabb hölgyekkel Márfi Gábor, míg az idősebb fiúkkal Bauer Gyula és Németh Balázs, a serdülőkkel pedig Major Ildikó és Kovács Gábor dolgozik együtt ebben az egy hétben.

Komoly terhelést kapnak

“A hölgyeknél előfordult, hogy a gyorsabb serdülőket az ifik közé tettük be a kollégákkal, és azt kell hogy mondjam, egyáltalán nem vallottak szégyent a a »kicsik«. Általában is elmondható, hogy az eddig látottak alapján jó munkát végez az egész csapat, pedig az edzők nagyon komoly terhelés alatt tartják a gyerekeket. Persze megvannak a sebességbeli különbségek a keretek tagjai között, az biztos, hogy akik elől vannak, azok igazán magas szinten teljesítenek. Azért a hétvége közeledtével kezdenek fáradni a srácok, de 

mindenkinek elégedett vagyok a hozzáállásával.”

A kerettagok naponta kétszer szállnak vízre, a cél a kilométergyűjtés, de iramevezéseket és iram-résztávokat is vezényelnek a trénerek a versenyzőknek. A vízi munka mellett kiegészítésként futás és kondi szerepel az egy hetes programban. 

Komoly terhelést kapnak

A tábor talán legnagyobb hiányzója a 18 éves Máró Anna, aki a tavaly elért eredményeinek köszönhetően a közelmúltban a Kolonics-díjat, a héten pedig a Szentkirályi Tehetségtámogató Program ösztöndíját is átvehette. A Tiszaújvárosból nemrég az UTE-ba szerződött versenyző az elmúlt napokban sérüléssel bajlódott, de az utánpótlás kajakkapitány szerint lassan készen áll a visszatérésre. 

“Nemrég beszéltem Annával telefonon, örömmel hallottam a hangjában, hogy már 

jobban van, és újra tettre kész.

Elmondtam neki, részemről minden támogatást meg fog kapni ahhoz, hogy kiváló formában térjen vissza a tavaszi munkához, és a válogatott kerethez.”

Komoly terhelést kapnak

A kajakosok tábora szombaton zárul, de két hét múlva a keret ismét találkozik Csepelen, a Kolonics-telepen, ahol a fiúknak 20, a hölgyeknek pedig 15 kilométeres időremenést vezényel majd Makrai Csaba. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók