Edzőváltás előtt Balla Virág és Takács Kincső

Új fejezet kezdődik az olimpiai ötödik helyezett győri páros pályafutásában, ugyanis mindketten búcsút vettek eddigi edzőjüktől Szabados Krisztiántól. Takács Kincsőt a jövőben Németh Gergő készíti fel a versenyekre, míg Balla Virág mögött egy olyan edzői gárda formálódik, amelynek a korábbi válogatott kenus, Varga Dávid is tagja lehet.

„Nagyon sokat tanultunk az elmúlt időszakban, és beláttuk Kincsővel, hogy muszáj változtatnunk a felkészülésünkön, 

előrébb szeretnénk lépni és ehhez új impulzusukra van szükségünk.

Nagyon sokat köszönhetünk Krisztiánnak, ezt a döntést viszont most úgy éreztük, hogy meg kell hoznunk.” – nyilatkozott Balla Virág a változás hátteréről.

A versenyző hangsúlyozta, továbbra is együtt képzelik el a párost. Az biztos, hogy Takács Kincső felkészülését Németh Gergő irányítja majd a jövőben, Balla Virág pedig szeretné, ha neki a jelenleg Thaiföldön dolgozó Varga Dávid is besegítene a munkába.

„Még van néhány dolog, amit tisztáznunk kell, illetve a felkészülés részleteit is át kell beszéljük. Engem mentálisan megviselt, hogy az olimpiára a többiek mennyit fejlődtek. Azt tudtuk, hogy erősebbek lesznek, mint korábban, ráadásul tavaly nem is láttunk szinte senkit, de így is nagyon meglepett, hogy ennyit gyorsult a mezőny.”

Edzőváltás előtt Balla Virág és Takács Kincső

A páros idén bronzérmes lett az Európa-bajnokságon, majd Tokióban és a világbajnokságon is lemaradtak a dobogóról, így érthető, ha Virágban maradt hiányérzet az összképet tekintve.

„Az Európa-bajnokságon nyerni szerettünk volna, az olimpiára és a világbajnokságra pedig éremért mentünk. Éreztük már májusban, hogy valami nem stimmel a hajóban, de mivel egymás után jöttek a versenyek, nem volt sok időnk ezeket kijavítani.” – tekintett vissza Balla Virág. 

Hozzátette, a technikán sokat kell majd dolgozniuk. Virág a világbajnokság után egy hónapos pihenőt kapott, aminek épp az utolsó napjaiban tart.

Edzőváltás előtt Balla Virág és Takács Kincső

„Hétfőn lejár a pihenőm, és óvatosan elkezdem az edzéseket. Szép fokozatosan akarom felépíteni magam. Gyorsan eltelt ez a négy hét, de sok olyan dolgot elintéztem, amire korábban nem volt időm. A hétvégén lesz a nővérem esküvője, ami megkoronázza majd a pihenőmet, nagyon várom már. Ezen kívül decemberben szeretnék még egy külföldi nyaralást beiktatni. – mondta a győri kenus.

Tokióval ellentétben Párizsra jóval rövidebb lesz a felkészülési ciklus. Bár az utóbbi években egyesben is és párosban is domináltak a hazai mezőnyben, a fiatalok egyre nagyobb fenyegetést jelentenek.

„Biztos, hogy nehéz dolgunk lesz, ha ott akarunk lenni Párizsban is. Nagy Biankával nagyon jóban vagyunk, Gönczöl Laurával és Opavszky Rékával pedig a vb-n másodikok lettünk négyesben, brutális az az erő, ami bennük van. Szerintem a jövőben kemény csatákat fogunk vívni a fiatalokkal, de az biztos, hogy nem adjuk majd könnyen magunkat.” – zárta gondolatait Balla Virág.

Edzőváltás előtt Balla Virág és Takács Kincső

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók