Díjaztuk a Hazai Vizeken legjobbjait

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) idén második alkalommal rendezte meg szabadidős versenysorozatát. A Hazai Vizeken keddi díjátadó ünnepségén, összesen 15 kategória első három helyezettje vehette át elismerését, de díjat kapott a legjobb szervező is, valamint végeredményt hirdettek a lapátgyűjtő programban is.

Az idei Hazai Vizeken sorozat hét beevezésből, illetve a fonyódi Meet&SUP eseményből állt. A keddi díjátadó ünnepségen Vida Gergely, az MKKSZ szervezési – és marketing igazgatója elmondta, a 2021-ben elindított szabadidős sorozat idén is elérte célját. 

Díjaztuk a Hazai Vizeken legjobbjait

„Szerettünk volna ebben az évben is lehetőséget biztosítani a szabadidős sportolóknak az aktív kikapcsolódásra, mindezt úgy, hogy közben megismertetjük velük hazánk különféle vízi útvonalait, és az ezeket környező színes élővilágot. Azt gondolom, elégedettek lehetünk, a szezon során több, mint 800 egység és közel 1100 fő vett részt az eseményeinken, és látva az egyes állomásokon készült fotókat, videókat a hangulatra sem lehetett panasz.”

A jelenlévők ezután egy rövid videót tekintettek meg, benne a Hazai Vizeken legjobb pillanataival, majd következett a hivatalos díjátadó. A 15 kategória első három helyezettjeinek Horváth Noémi, SUP világbajnok, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség SUP Bizottságának elnöke, Rasztotszky Anna, a Gyulay Zsolt Regionális Akadémia menedzsere, Dombi Rudolf, olimpiai bajnok, a Canoe Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Foltán László, kenu utánpótlás szövetségi kapitány adták át a plaketteket.

Díjaztuk a Hazai Vizeken legjobbjait

 

A díjazottak:

SUP felfújható deszka férfiak:

  1. Seper Árpád
  2. Czikk Zoltán
  3. Kolb Tamás
Díjaztuk a Hazai Vizeken legjobbjait

SUP felfújható deszka női:

  1. Gonda Helga
  2. Kövér Nóra
  3. Oláh Marianna

SUP merev deszka férfiak:

  1. Márton Károly
  2. Szabó Gábor
  3. Pihelevics Csaba

SUP merev deszka női:

  1. Slekta Réka
  2. Kövér Nóra
  3. Oláh Marianna

Túrakajak csapathajó:

  1. Metzné Nagy Andrea, Metz László
  2. Saftics Dóra, Pénzes Csaba
  3. László Dszenifer, Tóth Tamás

Túrakajak férfi egyes:

  1. Vecseri Lajos
  2. Juhász Gábor
  3. Bánky László

Túrakajak női egyes:

  1. Maléth Julianna
  2. Z. Szabó Krisztián
  3. Soós Andrea
Díjaztuk a Hazai Vizeken legjobbjait

Túrakenu csapathajó:

  1. Horváth Antal, Papp Péter
  2. Boros Zsuzsanna, Földesi Katalin, Hajdu István, Igonda Réka, Liptai Vera, Rukkel László, Víg Géza
  3. Dr. Schultz Andrea, Gál Katalin, Máté János Antal, Mező Gizi, Petrovszki József, Ruskó Tamás

Túrakenu férfi egyes:

  1. Aipli Sándor
  2. Martinkó György

Versenykajak csapathajó:

  1. Bécsi Tamás, Bilau Lőrinc
  2. Bánkuti Bercel, Lukács Bálint
  3. Zibrinyi Zoltán, Zibrinyiné Vendel-Mohai Luca

Versenykajak férfi egyes:

  1. Viski Gábor Albert
  2. Kész-Lőrincz Ferenc
  3. Vincze Ákos
Díjaztuk a Hazai Vizeken legjobbjait

Versenykajak női egyes:

  1. Kovács-Varga Krisztina
  2. Kovács Anna
  3. Baranyai Andrea

Versenykenu, csapathajó:

  1. Kis Gabriella, Jármer Richárd
  2. Horváth Zsolt, Hajnal Jenő
  3. Kövesdi Oszkár, Dombai Mihály és Várnagy Tamás, Árva Zoltán

Versenykenu, férfi egyes:

  1. Pataki András
  2. Tóth János
  3. Bérdi Bence
Díjaztuk a Hazai Vizeken legjobbjait

Versenykenu, női egyes:

  1. Szigeti Ágnes
  2. Pollák Rita

A tavalyi évhez hasonlóan nem csak a legjobb versenyzőket, de a legjobb beevezés szervezője is díjat kapott. Ezt az elismerést idén a Szigetköz Beevezés rendezője, azaz a Felső-Szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesület érdemelte ki. 

Végezetül a lapátgyűjtő program is kihirdetésre került, amelynek lényege, hogy a beevezéseken, illetve a Meet&SUP versenyen résztvevők az egyes távok teljesítésével meghatározott számú, úgynevezett lapátokat kaptak. A legtöbb lapátot gyűjtők a kajak.hu által felajánlott ajándék vásárlási utalványt vihettek haza.

Lapátgyűjtő program:

  1. Jantos Gábor
  2. Viski Gábor Albert
  3. Bánky László, Pataki András, Tóth János, Vecseri Lajos

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Díjaztuk a Hazai Vizeken legjobbjait

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók