Mégse

Dávid Géza 85 esztendős!

Ma ünnepli 85. születésnapját Dávid Géza, a Lágymányosi Spari alapítója. Van, akinek még Dawson, van, akinek Géza bácsi. Aki ma is leül kártyázni, játszani a gyerekekkel, de ha szükséges, ki is ereszti a hangját. Aki idén tavasszal megfőzte a 602. bográcsgulyását a vízitelepen, de mint mondja, a hatszáz harmadikat már nem vállalja. „Pótfeleségére” támaszkodva átadja a stafétát.

Születésnap
Hír

Egy térdsérülés vetett véget pályafutásának, a „disszidens” Blahó Kálmánnal folytatott levelezésének és az Építőkben, Szabó Tömpével megélt időknek is köszönhető, hogy ma létezik a Lágymányosi Spari kajak-kenu szakosztálya…

Összesűrítve igen, de azért ennél bonyolultabb a történet – mondja a 85 esztendős Dávid Géza, aki annak idején megalapította a Budai Spartacus kajak-kenu szakosztályát. – Én 1950 és 1958 között kenuztam, ebbe a rövid időszakba sok minden belefért. Például 1955-ben mindkét válogatót megnyertem, mégsem engem vittek el a VIT-re, mondván katonaként örüljek annak is, hogy a tatai edzőtáborban tölthetek hat hetet. Aztán 1955 őszén Blahó Kálmán összevont edzőtábort tartott a válogatottnak a Magyar Televízió Szabadság téri épületének előcsarnokában. Akkor még nem a televízió székháza volt, talán valami szovjet-barátság házaként működött, nem emlékszem pontosan, de a lényeg, hogy jó tágas volt a válogatott számára, linóleummal borított, s a tornatermi edzéseknek tökéletesen megfelelt. A pára miatt nyirkos, csúszós padlón azonban kifordult a térdem. Hat hétre gipszbe kellett rakni, s amikor levették, sajnos teljesen lemerevedett, nem hajlott. A gyúrónk próbálta egy kicsit törni, hogy rá tudjak térdelni a kenuban, de nem volt szerencsém. Akadt olyan edzés, hogy már a Sirálytól a Nagyszállóig úgy elzsibbadt a lábam, hogy egyszerűen kiestem a hajóból, s egy-egy szigetkerülésnél kétszer-háromszor is ki kellett szállnom. Sajnos elúszott az olimpia, s hamarosan én is elszakadtam a sportágtól. A feleségem állapotos lett, egy kis albérleti szobában laktunk, s szükségünk volt a pénzre a továbblépéshez. Igaz, ez az elszakadás nem tartott sokáig, 1957-ben a Honvéd elődjeként működő MHS-hez hívtak edzőnek, hogy ott csináljak kenus csapatot. 1958-ban a hét ifi számból ötöt már mi nyertünk meg, világ- és Európa-bajnokok nőttek ki abból a csapatból, példának okáért Hajba Antal is.

De nem sokáig maradhatott az MHS-ben.

Nem, mert a Blahó mindig elfelejtette a címemet. Disszidensként Olaszországban kötött ki, én pedig leveleztem vele, csak sajnos nem a Lenin körúti lakásomba, hanem a Sirályba küldte a leveleit. Egyszer egy jóakaróm felbontotta, s hamarosan raporton találtam magam. „Az MHS edzője disszidenssel nem levelezhet Dávid elvtárs” hangzott el a beszélgetésen, s hiába mondtam, hogy a volt edzőmmel tartom a kapcsolatot, tíz percnyi diskurzus után már nem én voltam az MHS kenus edzője. Ezt követően egy darabig Szabó Satyának segítettem. Amíg ő a válogatott mellett dolgozott, én a csepeli csoportjának tartottam edzéseket, majd 1959-ben kikötöttem az Építőkben. Tömpe hívott, hogy csináljam én az ifi csapatot. Hát, Tömpe nem volt könnyű ember, ahogyan én sem vagyok az, rettenetes szakmai vitáink voltak, de nagyon tiszteltük egymást. Amikor 1961-ben jött a felkérés, hogy a Spariban vízi szakosztályt lehetne csinálni, sokáig törtem a fejem, miként döntsek. Egy alkalommal, amikor a Casinóba beültünk a szokásos edzés utáni sörünkre, nekiszegeztem a kérdést. „Te rohadt szemét! Amikor végre kialakul egy csapat, akkor akarsz itt hagyni?!” – fakadt ki Tömpe, akivel ezután nagy hallgatás közepette mentünk ki a hídra. Én felszálltam a hatosra, ő a biciklijére, mert mindig azzal közlekedett, majd búcsúzóul azt mondta: „Végül is, ha elmész, akkor te leszel a kakas azon a szemétdombon, nekem pedig nem kell senkihez sem alkalmazkodnom.” Tömpével nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki, megmaradtunk barátoknak. Amikor nyugdíjba ment, s megromlott a háttere, sok időt töltött el nálunk, nem csak a csónakházban, de az otthonomban is.

Kakas a „szemétdombon”, pontosabban a budafoki Kutya-villában. Hogyan kezdődött a Spari története?

Budafokon a Tanácsházával, ma már Polgármesteri Hivatallal szemben volt a Budai Spari telepe. Ez egy feltöltött terület volt, szép sportlétesítmény, csodálatos foci pályával, ahol öltözési lehetőséget kaptunk. A hajóinkat a Kutya-villa nevű étteremben tárolhattuk, volt egy tizes kenunk, két darab OSH portyakajakunk és egy cseh préselt kenu. Innen indult a szakosztály. Aztán az 1965-ös árvíz elmosott mindent, majdnem Szöllősi Imrét is, aki a felújításkor ledobott a válláról egy cementes-zsákot, ami nagy robajjal beszakította mellette a padlót. Tizenöt mázsa cement kötött ki a pincében, de szerencsére Szöllősi nem, mert abba a zuhanásba bele is halhatott volna. A nehézségek ellenére beindult a vízi élet Budafokon. 1967-ben Haraszti Gábor ifjúsági Európa-bajnokságot nyert, majd két évvel később Moszkvában Cserha István és Hingl László már felnőtt Európa-bajnoki címet ünnepelhetett. Jöttek szépen az eredmények, amíg a SZEOL létre nem hozta Algyőn a saját klubját, s el nem vitte a versenyzőinket. De működtünk, léteztünk egészen 1985-ig a Kutya-villában. Ekkor a kerékpárút építése miatt lebontották a villát, s mi átköltöztünk Dél-Budára. Innen ötszáz méterre a Lágymányosi Öbölben, a Csőszer telepére, ahol volt csónakházunk, 42 öltözőkabinunk, csak hajótárolónk nem. De azt összefogással, önerőből megcsináltuk. A klub életében sokszor megmutatkozott az összefogás ereje: túléltük a kilencvenes éveket, amikor meg akarták szüntetni a szakosztály, volt, hogy nem volt telefonunk és áramunk, majd 1997-ben leégett a hajótárolónk is. Sokan nyújtottak akkor segítő kezet. Ma pedig itt ez a szép létesítmény, ahová jó lejönni nap, mint nap. Igaz, azt nehéz elfogadni, ahogyan változik a világ.

Mire gondol?

Arra, hogy régebben látástól vakulásig itt voltak a gyerekek a telepen. Fociztak, játszottak – villanyfény mellett, villanyfény nélkül is. Úgy kellett hazazavarni őket, mert zárórakor is még kergették a labdát. Ma már nem lehet leszedni őket az okostelefonokról, ezt nyomják edzés előtt és után is, amikor jönnek értük a szülők, hogy összeszedjék őket. Az a régi világ nekem nagyon hiányzik. Volt egy Kolónk, aki tíz évesen került hozzánk, s már gyerekként is maga volt az élő lelkiismeret. Olyan maximalizmussal fordult önmaga felé, olyan mércéket állított fel, amelyeket ő maga sem tudott mindig átugrani. Aztán itt volt Kovács Kati, nálunk kezdett ő is, ahogyan a két nővére is idejárt, és itt ért el nagy sikereket a maratonista Pitz Andrea is. Voltak kiemelkedő egyéniségei a szakosztályunknak, s a sportágnak most is lehetnének valódi egyéniségei. De ehhez az kell, hogy fejben tudják, ők igazi példák, akiket lehet húsz, de az is lehet kétszáz gyerek követ majd. Ám ennek a példaértéknek meg is kell felelni.

Önnek szakosztályvezetőként jut ideje valódi időt tölteni a gyerekekkel?

Nézze, egy szakosztály vezetése sosem volt könnyű feladat. Az edzők az edzésmunkáért felelnek, én azért, hogy a háttér, a működés biztosított legyen, a versenysport területén minden rendelkezésre álljon, s közben a szabadidősport terén is tudjunk olyan lépéseket tenni, amely bevételt termel a klub számára. Szerencsére a környező irodaházakból sok negyven év alatti fedezte fel ezt a sportágat magának, szabadidős sportolóként csatlakoztak hozzánk, és ez plusz bevételt jelent. De hogy a kérdésére visszatérjek: igen valódi időt töltök a srácokkal, akikkel még most is leülök kártyázni, sakkozni, akiknek sütit is sütök, de le is ordítom a fejüket, ha éppen arra van szükség.

Nekik nyilván Géza bácsi, de közülük talán kevesen tudják, hogy az ön beceneve Dawson. Honnan ered ez a név?

Akkoriban mindenkinek volt beceneve: Gyigyukém, Rutya, Fagin. Novák Gábor Icson volt, hogy miért, azt ne kérdezze. Engem az öreg Vajda nevezett el, nem a Vili, hanem a Józsi. Éppen egy ponyvaregényt olvasott a Sirály teraszán, amikor felkiáltott: Te leszel Dawson! Mint kiderült, annál a résznél lovagoltak be a gengszterek Dawson Citybe. Egyébként Hajba Tóni rajzolt egy kenu hetest, amit meg is csináltattunk a hajóépítőkkel, ezt is Dawsonnak neveztük el.

Árulja el, 85 esztendősen honnan fakad önből ez az erő és lendület?

Ugyan, nem vagyok már a régi. De látja, ott támaszkodik az egyik széken a „pótfeleségem”. Az egy jó kis bot, azzal sok mindent ki lehet bírni.

*

Isten éltesse, Géza bácsi!

Egy sportág erejét adja, ha vannak viszonyítási pontok, vannak olyan egyéniségek, akik őrzik, hordozzák, azokat az értékeket, amelytől különbek, többek vagyunk másoknál. A kajak-kenu sport egyik ilyen meghatározó egyénisége Géza bácsi, akit hosszú évtizede minden egyes napban, minden egyes pillantban az vezérel, hogy hogyan is tudjuk a mi szeretett sportágunkat jobbá tenni, hogyan tudunk olyan feltételeket teremteni, ahol a tehetségek kiteljesedhetnek. Isten éltesse Őt sokáig, ezúton is kívánok neki jó erőt és egészséget!

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke

*

Jó szívvel gondolok rá!

Bár sokszor morgott velünk, de értünk haragudott, s tudom, hogy a legjobbat akarta nekünk. A mai napig jó szívvel gondolok, Géza bácsira. Boldog születésnapot kívánok!

Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok