Csillagos ötös pénteken

A pénteken megrendezett hat számban öt aranyérmet nyertek U23-as és ifjúsági versenyzőink a bohinji maratoni Európa-bajnokság első napján. A nagy diadalok mellett ráadásként még három ezüstérem is jutott a mieinknek.

A női ifjúsági kajakosoknál Pető Réka ezüstéremmel nyitotta meg a magyarok sikernapját a bohinji maratoni Európa-bajnokságon. Bár a jóval erősebb, az első futásnál ellépő és végül győzelmet is arató dán Cathrine Raskkal nem tudta felvenni a versenyt Pető, a második-harmadik helyért nagy csatát vívott a német Jule Hakéval, akit jól finiselt le Réka. A másik magyar versenyző, Jeszenszky Petra az első körig az élbolyban haladt, ám később elkészült az erejével és a nyolcadik helyen zárt.

A folytatásban női kenusaink mutatkoztak be: a tiszaújvárosi Bragato Giada rajt-cél győzelmet aratott, de Miskolczy Fruzsina is remekül helyt állt volna, ha nem zsibbad el a lába a hajóban, és így elég nehézkesen vette a futószakaszt – ő a negyedik lett.

A férfi kenusoknál Laczó Dániel két perces előnnyel, a nap legnagyobb arányú győzelmét aratta, a második körben egyszerűen faképnél hagyta a mezőnyt. Lelovics Dánielnek pedig nem volt szerencséje, egy bögöly megcsípte a verseny alatt, de nem adta fel, s így is a negyedik helyen sikerült célba érkeznie.

Az U23-asoknál a női egyest a tavalyi világbajnok Kiszli Vanda nyerte meg, ezúttal is nagyon taktikusan versenyezve, az olasz Cicallit az utolsó futás után egy iramváltással leszakítva diadalmaskodott. Braun Boróka a harmadik körig bírta a versenyt, aztán elkészült az erejével és a hatodik lett.

A férfi kajakosoknál kettős magyar siker született. A bakui Európa Játékokról vírusos betegséggel hazatérő Solti László nyert Petró Ádám előtt. A két magyar két körig egy 15 tagú bolyban haladt, a futás után azonban a spanyol Sánchez Cobosszal együtt elléptek. A mieink az utolsó kis kör elején még hagyták érvényesülni spanyol riválisukat, a finisre fordulva azonban mindketten bedarálták őt.

A kenusoknál Nagy Gergely Balázs és Balla Levente már az első körben meglépett a mezőnytől, Nagy remek iramot ment, majd váltott vízen növelték az előnyüket a többiekhez képest, végül a finisben „döntötték el” az arany- és az ezüstérem sorát. Balla győzött, Nagy ezüstérmet vehetett át.

„Remek napot zártak versenyzőink, akik minden dicséretet megérdemelnek. Az öt aranyérem önmagáért beszél” – értékelte a fiatalok teljesítményét Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző.

Teljes galéria megtekintése

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók