– Legutóbb a szövetség közgyűlésén láthattuk önt. Egy korábbi főtitkár számára a közgyűlés kihagyhatatlan program?
– Minden évben meghívást kapok ezekre az összejövetelekre, és minden évben részt is veszek rajtuk. Mert nagyon szeretem ezt a sportágat, a mai napig fontos, hogy mi történik ebben a közösségben, mennyire vagyunk sikeresek. Épp most írtam meg Vajda Vilmosnak, akihez fél évszázados barátság fűz, hogy milyen változások történtek a vezetésben.
– Nyilván az esztendő fő versenyét, vagyis a riói olimpiát is nézte.
– Természetesen. Ilyenkor bezárt ajtók mellett töltöm a napjaimat, úgy izgulok a csapat sikeréért.
– Van kedvence a sportágból?
– Sok kedvencem volt a pályám során, de nem mondom meg, hogy kik, mert senkit sem szeretnék kihagyni vagy éppen megsérteni. Rengeteg szép emlék köt a kajak-kenuhoz, hiszen több mint húsz évig voltam a szövetség főtitkára. A pályafutásom a háború utáni években kezdődött, 1946-ban cserkészként ismerkedtem meg a sportággal, rengeteget túráztunk, az elsők között voltunk, akik megcsinálták a Nagy kört, vagyis a Duna-Sió-Zala-Rába-Duna túrát. Bár versenyzőként nem vittem sokra, amikor 1956-ban önállóvá vált a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, irodavezető titkárként kaptam állást, 1960-tól 1980-ig pedig én lettem a főtitkár. Eredményes, szép korszak volt, amelynek talán egyik legszebb versenye az 1973-as tamperei világbajnokság lett, annyi érmet szerzett a csapat, hogy a díjkiosztón meg sem tudtunk állni. Miután főtitkárként elköszöntem a szövetségtől, a Budapesti Kajak-Kenu Szövetségnek lettem a titkára, de a mai napig azt érzem, hogy kötődöm, tartozom ehhez a közösséghez. Sok barátom van a sportágból, akikkel bográcsozunk, kirándulunk, városlátogatásra utazunk.
– Árulja el, mi az esszenciája ennek a szerelemnek? Mi az, ami ennyire képes megfogni az embert?
– A víz, a levegő, a szellő, a felhő. És nem csak a látvány, de az illatok, az ízek. Ez egy belső ráhangolódás. Úgy érzem, aki egyszer lapátot vesz a kezébe, az más ember lesz.
– A társak, a barátok jönnek köszönteni?
– Most külön nem tartunk ünnepséget. A legközelebbi találkánk tavasszal lesz, amikor Budafokon megfőzzük az első bablevest a bográcsban. Na, az ünnepi leves lesz
