1972. június 4. Egy vasárnap, mellyel egy legendás – egyben fájón rövid – életút kezdődik. Mondhatnánk, átlagos nyári hétvége. A Nemzeti Lovardában az öttusázók bajnokságának lovaglószámát bonyolítják, a birkózók szabadfogásban lépnek szőnyegre, a Gubacsi hídfőnél evezősverseny, a jászberényi országúton kerékpáros országos bajnokság, Ózdon maratonifutó-bajnokság zajlik; a hétvégi fordulók után a bajnokság tabelláját vízilabdában az OSC, labdarúgásban az Újpest, férfi kézilabdában a Honvéd, nőiben a Fradi vezeti; a nemzetközi porondon junior ökölvívóink Európa-bajnokságon lépnek szorítóba.
Egy budapesti kórházban, a Szabolcs utcában felsír egy kisember, majd csuklóján pici szalag jelzi: „megjöttem!” Megszületett Kolonics György.
És akkor még nem tudhattuk, hogy egy későbbi legenda érkezett közénk, aki – alig kilenc éves, amikor a Szpariban megismerkedik a kenuval, majd csakhamar a Csepelben talál új otthonára – két évtized múlva olyan karriert kezd, majd olyan eredménylistát jegyez, ami bearanyozza nem csak a kajak-kenusok, hanem valamennyi szurkoló, magyar ember pillanatait. Közvetlen személyisége, sportemberi nagysága beragyogta a következő másfél évtizedet. Két-két olimpiai arany- és bronzérme, 15 világ- és 3 Európa-bajnoki aranyérme, 44 olimpiai, vb- és Eb-érme sportága legnagyobbjai közé emeli; egyéniben és csapathajóban is a legjobb tudott lenni.
Mint ahogy azt sem tudhattuk, hogy a fényes pályafutás Peking előtt nem sokkal visszafordíthatatlanul megtörik.
Koló! Tudod, a minap a Dunán elbúcsúztunk Mohácsi Feri bácsitól. Most már vele is együtt nosztalgiáztok Melbourne-ről, Wichmann Tomival Mexikóról, Münchenről, Montreálról, te pedig – mint köztük ifjoncnak számító olimpiai bajnok – sztorizgatsz Barcelonáról, Atlantáról, Sydney-ről, meg Athénról. Mosolyogtok, mennyit változtak a kenuk majd’ hetven év alatt, van véleményetek Tokióról, Párizsról, és a felhők közül már bizton a Los Angeles-i felkészülést is árgus szemekkel figyelitek.
De most inkább ünnepeljünk, hiszen születésnapod van. Június negyedike. 17 éve nélküled – de mégis, bennünk tovább élsz. Megannyi díj, vándorkiállítás, evezős- és futóesemény, sétány, emléktábla, emlékfutam, műalkotás, film és könyv őrzi emlékedet, biztosítja annak emlékezetét, hogy élt itt a Földön egy sportember, akit Kolonics Györgynek hívtak, és a legnagyobb kenusok egyike volt.
Koló! Ülünk a szülinapi asztalnál, és rád gondolunk. Eszünkbe jutnak a diadalok, a közös történetek, edzőtáborok, baráti találkozók, a televízióban is közvetített győzelmeid. A harminchatot még itt ünnepelted. Sokaknak megadatott, hogy személyesen ismerhettek – ajándék volt ez az élettől. Az élettől, amiből igazságtalanul, neked oly’ rövid adatott meg.
Ülünk az asztalnál, de te azon a felén ülsz, ami az égig ér. Elfújjuk az 53-as gyertyát, a füstje égbe száll, hozzád.
Koló, hiányzol!
(Kolonics Alapítvány/Vasvári Ferenc)
