Siófok polgármestere, dr. Lengyel Róbert jelenlétében új kajak-kenu bázist avattak a Sió mellett, nem csak a városvezető, de a teljes képviselőtestület a sportág mellé állt, támogatták a vízitelep megvalósulását.
„Célunk, hogy a vízi sportok olyan rangra emelkedjenek, amelynek már rég meg kellett volna történnie a Balatonnál és a Siónál” – fogalmazott dr. Lengyel Róbert, aki reményét fejezte ki, hogy a bázis a jövőben több iskolának és sok-sok gyereknek biztosít sportolási lehetőséget.
Az önkormányzat eddig 3 millió forintos támogatást nyújtott a Siófoki Kajak-Kenu Egyesület számára annak érdekében, hogy megszervezze és lebonyolítsa az oktatást, valamint biztosítsa az eszközöket a gyerekek számára. A Balaton régióban unikumnak számító kezdeményezéssel állt elő a klub: az általános iskolai tanulók mindennapi testnevelés óra keretében sajátíthatják el a kajak-kenu sport rejtelmeit, és tehetnek szert vízi jártassági ismeretekre. Ebben a kísérleti jellegű kezdeményezésben az önkormányzat és az egyesület mellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Siófoki Vak Bottyán Általános Iskola is szerepet vállal.
Kardos László, a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület elnöke elmondta, hogy a város tulajdonában lévő bázis létrehozását az egyesület kezdeményezte, jelenleg 97 gyerek jár a vízitelepre az egyesület által kidolgozott tematika szerinti tanórákra. A klub vezetője arról is szólt, hogy május 20-án a Sión rendezik meg a Sulisárkányok program területi döntőjét, amelyre mintegy 200 általános- és középiskolás gyereket várnak. A tervek szerint a verseny után az egyesület fejlesztésében a sárkányhajók maradnak, újfajta sportolási lehetőséget teremtve a Sió-csatornára. Kardos László kiemelte, hogy a klub tagjainak példaértékű társadalmi munkája is hozzájárult a kajak-kenu bázis létrehozásához, ők újították fel a régi hajókat és építették ki a stéget, amelyről tavasztól késő őszig vízre szállhatnak a gyerekek.
A sajtóeseményen részt vett Vaskuti Máté, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség képviselője, a Bejárható Magyarország programigazgatója, aki nagyon fontosnak tartja a siófoki bázis kialakítását, hiszen a sportág a balatoni térségben eddig nemigen volt jelen. Vaskuti Máté beszélt arról is, hogy a Bejárható Magyarország program keretében országos turisztikai hálózatot alakítanak ki, ennek keretében a Balatonnál Siófokon, Balatonszemesen, Balatonfenyvesen, Keszthelyen, Révfülöpön, Tihanyban és Balatonfüreden létesülnek vízitúra megállóhelyek.