Egy bronzérem az első döntős délután mérlege Krakkóban

Csütörtök délután három magyar egységnek szurkolhattunk immár a döntőkben az Európa Játékokon. Női C-2 500 méteren Bragato Giada és Nagy Bianka párosa bronzérmet nyert, női K-4 500 méteren a Fojt Sára, Pupp Noémi, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra alkotta hajó, valamint férfi C-2 500 méteren Hajdu Jonatán és Fekete Ádám duója is negyedik helyen zárt. A Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás kajak páros megnyerte a B-döntőt, így 10. lett a teljes mezőnyben. Késő délután újabb közép-és előfutamokban szerepelnek versenyzőink. Cikkünk folyamatosan frissül.

NEGYEDIK A NŐI KAJAK NÉGYES 500 MÉTEREN!

Változtatott a női négyes hajó a beülés sorrendjén, Fojt Sára, Pupp Noémi, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra volt a beülési sorrend. A rajt után a lányok elmaradtak az élmezőnytől és a hajrájuk sem volt elegendő, néhány századdal a negyedik helyen csaptak be.

„Technikailag nem volt sokkal jobb, mint az előfutam, viszont sokkal összeszedettebbnek éreztem a csapatot. Más stílusú versenyzők vagyunk és technikailag is más stílust képviselünk. Ezt össze lehet csiszolni, csak ez a három nap nagyon kevés rá. Sajnálom, hogy nem tudtunk összeülni néhányszor Szolnokon. Tegnap tehettük volna meg, de nem volt időnk és kapacitásunk, muszáj volt pihennünk. A dobogó pont ezen múlt. De jövőre kell jó négyest menni az olimpián, ez még egy új csapat.”  - kezdte a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara.

Egy bronzérem az első döntős délután mérlege Krakkóban - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

"Szerettem volna ezzel a csapattal megszerezni az első felnőtt érmemet. Fáj, de dolgozunk tovább, és remélem még idén összejön a felnőtt nemzetközi érem." - mondta a sztrókoló Fojt Sára.

„Nyilván többször kell összeülni és éles pályákat kell lejönnünk. Nagyon megerősödött a nemzetközi mezőny, úgyhogy most már nem elég, ha a négyes háromszor összeül egy Eb. előtt." - tette hozzá Pupp Noémi.

„Csalódott vagyok én is, nekünk még van egy számunk Tamival, úgyhogy fel kell állnunk a gödörből." - zárta Gazsó Dorka.

Egy bronzérem az első döntős délután mérlege Krakkóban - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

BRONZÉRMES BRAGATO GIADA ÉS NAGY BIANKA C-2 500 MÉTEREN!

Bragato Giada és Nagy Bianka kiélezett küzdelemben végig harcolt az elsőségért az ukrán és a spanyol egységgel. A lányok a spanyolok több támadását is visszaverték, az utolsó indítást már nem tudták, összetérdelésük Európa-bajnoki bronzérmet eredményezett. 

Egy bronzérem az első döntős délután mérlege Krakkóban - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

„Mostanában minden versenyre úgy utazunk ki, hogy jó formában vagyunk, jól megy az előfutam, érezzük, hogy van még benne, aztán a döntőben soha nem jön ki, a közelében nem vagyunk annak, ami bennünk van. Ez megfejthetetlen számunkra, majd kielemezzük” – mondta Nagy Bianka.

„Most hajót váltottunk, ez kicsit instabilabb.Tudtuk, hogy rizikós ez a döntés, de bevállaltuk, hogy nyerjünk két hetet a vb-felkészülésből. Én sem tudom mi történt, szerintem nem voltunk stabilak." - tette hozzá Bragato Giada.

Egy bronzérem az első döntős délután mérlege Krakkóban - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

ÉPPHOGY NEGYEDIK LETT HAJDU JONATÁN ÉS FEKETE ÁDÁM KENU KETTES ÖTSZÁZ MÉTEREN!

Hajduék jól kapták el a rajtot és végig az élbolyban tudtak haladni, azonban sajnos nem sikerült a legjobb ütemben berúgni a hajót. Éppen lecsúsztak a dobogóról, negyedikként zártak a C-2 500 méteres döntőben.

„Ha valaki előtte azt mondja, hogy negyedikek leszünk, elfogadom, másrészt viszont 110 százalékot hoztunk ki magunkból, nagyon megérdemeltük volna a dobogót. Ez egy megnyert negyedik hely, nem pedig egy elveszített harmadik.” – mondta Fekete Ádám az M4 Sportnak.

Egy bronzérem az első döntős délután mérlege Krakkóban - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

MEGNYERTE A B-DÖNTŐT VAJDA BENCE ÉS SZÁNTÓI-SZABÓ TAMÁS K-2 500 MÉTEREN!

Féltávnál még harmadikként haladt Vajda Bence és Szántói-Szabó Tamás párosa a kajak kettesek ötszáz méteres B-döntőjében. Jól felépített pályával végül le tudták hajrázni ellenfeleiket, így tizedikként zártak a teljes mezőnyben.

Egy bronzérem az első döntős délután mérlege Krakkóban - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

FELEMÁSAN SIKERÜLT KÖZÉPFUTAMOK:

A délután során két kétszáz méteres középfutamban is érdekeltek voltunk. Kenuban Balla Virág sikerrel vette az akadályt, futamgyőzelemmel kvalifikálta magát a fináléba. Ugyanez sajnos nem sikerült Varga Ádámnak kajakban, aki a hatodik helyen végzett, így nem jutott be a döntőbe, ugyanakkor készülhet fő számára, az ötszáz egyesre.

Egy bronzérem az első döntős délután mérlege Krakkóban - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

MIX PÁROSAINK IS BEMUTATKOZTAK

A nap végén a mix 200 méteres számok előfutamait is megrendezték. Kenuban a Nagy Bianka, Fekete Ádám kettős futamgyőztesként már a döntőre készülhet. Kajakban a Lucz Anna, Vajda Bence duó második lett, mivel azonban ebben a számban csak az első helyezett jut automatikusan a fináléba, így a magyar párosra vár még holnap egy középfutam.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók