Tart az olimpiai válogató Szegeden, fel sem merült, hogy erre a hétvégére azt válassza a Duna helyett?
Nálam a május 30-a mindig tabu volt, a születésnapomat elsősorban a családdal, barátokkal szeretem tölteni, ezt akkor is igyekeztem tartani, amikor szakfelügyelő voltam az MKKSZ-nél, pedig akkor még nekem a versenysport volt az elsődleges. Az elmúlt években úgy alakult, hogy a baráti kör is leginkább a szabadidősport, a vízi turizmus felé tolódott, de az tagadhatatlan, hogy az életem legdicsőségesebb része a versenysportról szólt, erre pedig nagyon büszke vagyok. A mai napig szeretem, tisztelem, de már nem élek vele, csak messziről nézem a mostaniakat, akik előtt le a kalappal. Az általam alapított kis római parti egyesületnél közel 30 évig próbálkoztunk a versenysport meghonosításával, két éve dobtuk be a törülközőt. Eleinte még az edző is én voltam, be akartam bizonyítani, hogy menni fog az egyesület vezetése-, és a feltételek biztosítása mellett, de be kellett látnom, hogy a kettő együtt túl nagy falat volt. Az viszont, hogy vigyem, intézzem a dolgokat, hogy túrákat szervezzek, jól működik. Rá kellett jönnöm, hogy nekem ez való igazán. Így a versenysporttal most csak a haverok szintjén van kapcsolatom.
A víz szeretete, a mozgás öröme viszont ezek szerint megmaradt. Mit gondol, ez miért alakulhatott így?
Kell, hogy sokat csináljuk, fontos, hogy szeressük a vizet. Tegnap, szombaton is 33-34 kilométert eveztünk a barátokkal a születésnapom alkalmából. Igaz, hogy sokszor megálltunk, mégis érzem a vállamat, talán azért, mert idén még nem mentünk eleget, bár már túráztunk egyet tavasszal a Nagykunsági-főcsatornán, a Tisza-tavon, meg itt a Dunán is néhányszor. Abban, hogy a mai napig csinálom, nyilván benne van a kajakos múltam. Van nekem otthon, Nagymaroson egy dicsőségfalam, rajta van a három olimpiai embléma; München, Montreal és Moszkva, az ezüstérmem és a világbajnoki érmek. Nagyon büszke vagyok ezekre, ha valaki jön hozzám, és még nem látta, annak szívesen mutogatom.
Mennyire figyeli a fiatalokat, az aktuális versenyzőket?
Figyelem őket, ha tehetem, minden közvetítést megnézek. Abban nem vagyok igazán jó, hogy mindenkinek megjegyezzem a nevét és az eredményeit, de nagyon örülök a sikereknek. Azt például tudom, hogy a hétvégi válogatón újra vízre száll Janics Natasa, le a kalappal előtte, hogy jó pár év kihagyás után, ezt így be meri vállalni. Nehéz lehet újrakezdeni. A versenyzői lét azért nagyon durva tud lenni, én is azért hagytam abba, mert már fájt mindenem. Tisztelem Kammerer Zolit is, hogy még 43 évesen tudja csinálni, neki biztosan nagyon magas a fájdalomküszöbe. Ha valaki nem tud szenvedni, az ebben a sportágban nem marad meg. Azt, hogy a mai napig aktív vagyok, és zömmel jól érzem magam a bőrömben, a versenysportban tanult kitartásnak köszönhetem.
Ha visszatekint az elmúlt 70 évre, mitől lehet elégedett igazán?
Bár egyszer elváltam, de van egy kiváló második házasságom, minden újrakezdőnek azt kívánom, hogy az új párkapcsolatában annyira szerencsés legyen, mint én.
A korábbi feleségemmel, gyermekeim anyjával is nagyon jóban vagyunk, már fel is köszöntött, itt volt szombaton a társasággal, mellette állok, segítjük egymást a mai napig. Büszke vagyok a négy unokámra és a három gyerekemre, várom, hogy most vasárnap a születésnapom alkalmából együtt lehessünk megint. Elégedett vagyok a sorsommal, pedig korábban voltak önmagammal szemben olyan elvárásaim, amelyeknek nem feleltem meg teljesen. Egy-két dolog befejezetlen maradt, kicsit ilyen az egyesületem versenysporttal való viszonya is. Más példa, de a mai napig látom, hogy mennyi mindent kellene csinálnom még a vízitelepen, otthon Nagymaroson, vagy a feleségem nagyszüleinek Kunhegyesi házán, ahová leköltöztünk a pandémia alatt, de már nem idegesítem magam ezeken. Azért látom a célt, teszem a dolgom, de elfogadtam, hogy most már csak visszafogottabban tudom.
Neve összeforrt Deme Józseffel, sokáig ültek egy párosban, nyertek olimpiai ezüstérmet is, számít rá, hogy felköszönti Önt?
Józsit várjuk ma ebédre, ő nálunk családtagnak számít. A tegnapi közös evezésre és bulira is meghívtam, de neki szombaton valami dolga volt, és különben is azt mondta, hogy ő pont a szülinapomon akar felköszönteni. A többi versenyzőtársamtól kicsit messzebb sodort az élet, de azért valamilyen szinten tartom a kapcsolatot Giczy Csabával és Vargha Csongorral, velük négyesben együtt nyertünk világbajnoki aranyérmet, vagy éppen Bakóval, és Szabóval is. Szabó Istyu kicsit visszahúzódóbb, de a múltkor megtoldotta az egyik kajaklapátom nyelét, így már indián kenuban is tudok azzal evezni. Igaz, hogy kenus volt, de Árva Gabival is szoktam beszélni, a mai családi ünnepségre az ő étterméből rendeltük a finomságokat. Bárkivel találkozom a régiek közül, nagyon örülünk egymásnak, olyan, mintha tegnap váltunk volna el.
A sportágban a mai napig sokat forog a neve, Rátkai Jánost, vagyis Fifit rengetegen ismerik, ráadásul Ön egy olyan figura, akiről mindenki nagy elismeréssel beszél. Ezt hogy érte el?
A szeretet jól esik, de sosem akartam igazán a középpontban lenni. Mindig törekedtem a jó viszonyra a cimborákkal, nem haragszom senkire, és bízom benne, hogy rám sem haragszanak túl sokan. Olyan típus vagyok, aki szereti maga körül a jó embereket, a gonoszokat pedig elkerüli. Azt tapasztalom, hogy jó emberből szerencsére sokkal több van….
