Önt ki terelgette annak idején a kajak-kenu felé?
Ami beterelt a vízitelepre, az a »maconi csoda«; az 1954-es világbajnokságon elért magyar sikerek hatására mentem le kajakozni abba az egyesületbe, amit később Építőknek hívtak. Ugyanott kajakozott aztán a legkisebb fiam is, akinek az edzője kért meg, hogy az egyéb tisztségeimben szerzett kapcsolatrendszeremmel segítsek a sportágnak támogatókat szerezni. Így lettem 1992-ben először a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagja, később elnöke, majd bekerültem az MKKSZ Elnökségébe. Felemelő, nagyszerű pillanat volt olyan legendákkal együtt a testület tagjaként tevékenykedni, mint Fábián László, vagy éppen Parti János. Aztán 1995-ben a sportág elnöke lettem, és ebben a tisztségemben 21 éven át dolgoztam.
Hány gyermeke, illetve unokája űzte a sportágat?
A három fiamból kettő, az unokáim közül szintén kettő, és az egyikük még mindig csinálja, vagyis van harmadik generációs kajakosa is a családnak, aki nagyon szereti a közösséget a Multiban. Amit én szeretek ebben a sportágban, azt a napokban 50 éves mesteredző, Agócs Mihály gyönyörűen foglalta össze, és az pedig az erkölcsi tartalma.
Ez a sportág őrzi a hagyományait, a természetességét és az emberközelségét.
Becsületes, tisztességes, tettre kész fiatalokat nevel, akik nemcsak a versenypályán eredményesek, hanem a civil életben is könnyebben érnek el sikereket az átlagnál. Büszkék lehetünk rájuk.
Ahogy említette, sportvezetőként 30 éve kezdett dolgozni a kajak-kenuért, ebből az időszakból Ön mire a legbüszkébb?
Nem tudok erre igazán válaszolni, azóta is folyamatos örömet okoz, hogy jelen lehetek a sportágban. Elnökként nekem az 1996-os atlantai olimpiai volt az első, összeségében a siker azóta is töretlen. Azért
két-három évente mindig jött egy nagyobb gödör, amiből ki kellett másznunk.
Viszont bármilyen probléma merült fel, a sportág nem tért le a helyes útról. Akik hibáztak, azok gyorsan perifériára szorultak, és vagy változtattak, vagy eltűntek a süllyesztőben. Ez is azt mutatja, hogy a kajak-kenu erkölcsei mindig az egészséges értékek mentén működtek.
Az eredményességen túl az Ön elnökként ledolgozott évei alatt a tagszervezetek létszáma megháromszorozódott, és a sokszor szűkülő lehetőségek ellenére a sportág anyagi helyzete is sokat javult….
A eszközállomány, az infrastrukturális háttér, az edzők és a versenyzők támogatási rendszere 1995-ben nem volt összehasonlítható a mostanival. Az egész sportág töretlen, folyamatos munkája kellett ahhoz, hogy ez a fejlődés elinduljon. Először a családok támogatására volt szükség, majd az önkormányzati szektor, és a kisebb vállalatok szálltak be a finanszírozásba, és elnökségem vége felé már az államnak volt hatalmas szerepe a fejlődésben. Legjobbjaink eleinte inkább csak erkölcsi elismerésre számítottak, de a mai világban elengedhetetlen, hogy az anyagi megbecsülést megkapják. Ez megtörtént, ma már rengeteg támogatási, ösztönzési eszköz áll rendelkezésre, de a sportág ennek ellenére nem kábult el attól, hogy sokkal több pénz került bele, mint korábban, és továbbra is jó irányba halad.
Apropó, irányok. Milyenek látja az elmúlt öt évet, amióta már nem Ön az MKKSZ elnöke?
Robbanásszerű volt a fejlődés az elmúlt öt évben is. A versenysportban megmaradt az eredményesség, ezen belül lenyűgöző, ahogy helyreállt a férfi kajakos szakág, és az, hogy megjelent a valódi kapcsolat a sportág és a szabadidősport között.
A társadalmi bázis minden eddiginél erősebb,
átevezések, beevezések, SUP-sorozatok zajlanak, több ezer gyerek jár vízitúrázni évente. Ráadásul beindult a regionális együttműködéseken alapuló fejlődés, létrejött számtalan korszerű létesítmény, így a klubok is elindultak abba az irányba, hogy hosszútávon önfenntartó legyen a működésük. Ami az elmúlt években történt, az minden eddiginél beágyazottabbá tette a sportágat, ez pedig hihetetlen erőt ad majd, és megteremteni a lehetőségét annak, hogy egy szűkebb merítésből is megtarthassa a versenysport az eredményességét.
Az Ön hétköznapjai mennyit változtak, amióta nem a sportág elnöke?
Az életem sokkal belterjesebb, sokkal befelé koncentráltabb, mint korábban, főleg, amióta 2020 őszén befejeztem az európai működésemet is Brüsszelben, ahol tíz éven át voltam a Gazdasági és Szociális Bizottság tagja. Azért a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnökeként és a társaság elnökségi tagjaként továbbra is dolgozom. A személyes jelenlétem a kajak-kenuban rengeteget csökkent, a hatalmas felelőség átszállt az új elnökre, aki hajnaltól-éjfélig egy olyan súly alatt teljesít, amit mások nem is igazán tudnak elképzelni. Az elmúlt öt évben nekem megadatott, hogy csak a sportág nyújtotta örömmel és néhány hosszú távú kérdéssel foglakozzak.
Azért azt elmondhatjuk, hogy továbbra is nagyon aktív életet él, honnan jön az energia, a legendás munkabírás?
Egészen biztosan az édesanyámtól, aki még 80 évesen új nyelvet tanult, 85 éves korában pedig két emelet magasra mászott létrán a könyvtárban, ahol dolgozott. A kajak-kenu sportág sikeressége is egy éltető erő számomra, hiszen a mai napig sok dicséretet kapok a versenyzők kiváló eredményei miatt. Ráadásul úgy érzem, hogy ezek előtt a »gyerekek« előtt fizikailag és szellemileg is jó állapotban kell megjelennem, ez pedig sok erőt ad.
Hogyan ünnepli a 80. születésnapját?
Szerencsére együtt az egész családdal. Tizenhatan vagyunk, mindannyian elutazunk dél-Olaszországba, ahol négy napon át jókat eszünk, és nagyokat kirándulunk. Ez a nagy családösszetartás leginkább a nejemnek köszönhető, aki szintén egy nagy családban nőtt fel, és a szülei erre nevelték. Ez ránk ragadt, tovább terjedt, így most is velünk lesz mindhárom fiam, az unokák és a menyeim is. Mindenki szereti, és megbecsüli egymást, ennél szebb ajándékot pedig nem is kívánhatnék a születésnapomra.
