A fiúknál jöttek a fiatalok….

Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány szombaton háromszor 2000 méteres időre evezést vezényelt az ifiknek, és a legjobb serdülőknek egyesben. Férfi kenuban egy alig 16 éves versenyző, a szegedi Molnár Csanád, férfi kajakban pedig egy első éves ifi, a Pro Rektreatione kajakosa, Kövesdi Patrik lett a legjobb a Velencei-tavon. A hölgyeknél győztek a nagy nevek mindkét szakágban. Közben az orvosi csapat komoly tudományos vizsgálattal elemezte a versenyzők regenerációját.

“A fiúknál a

fiatalok megtépték az idősebbek bajszát

– mondta Makrai Csaba. – Férfi kajakban egy első éves ifi, Kövesdi Patrik volt a leggyorsabb, aki még nincs 17 éves, ennek ellenére már három hete az 5000 méteres felmérésen is jól szerepelt. A győztes legjobb ideje 7.49 lett. Ennél is meglepőbb, hogy klubtársa, az alig 15 éves Kovács Bendegúz (7.53), aki egy hete megnyerte a 10 kilométeres serdülő felmérést, a harmadik legjobb időt evezte. Az utolsó éves ifjúsági versenyzők közül Majoros Mátyás a második (7.49 – gyengébb második legjobb idővel), Keresztes Kristóf (7.56) a negyedik, a tavalyi világbajnokságon négyesben ezüstérmet szerző Tamási Zsombor (8.00) pedig hatodik lett. “

Hasonló volt a helyzet a férfi kenusoknál is, ahol a 16 esztendős Molnár Csanád (9.05) lett a leggyorsabb, a 18 éves Pálla Balázs (9.22), és a 17 éves Rumi Gergő (9.22 – gyengébb második legjobb idővel) előtt. 

“A kenusok gyorsaságát hagyományosan a női kajakosokhoz mérjük, sajnos ennek alapján látszik, hogy a fiúk ebben a szakágban

le vannak maradva,

de a mezőnyből betegség miatt hiányzott a korosztály jelenlegi legjobbja, Vass Zoltán” – tette hozzá az utánpótlás kapitány.

A kenus Molnár Csanád 9.05-öt, a leggyorsabb női kajakos, az UTE versenyzője Rendessy Eszter pedig 8.17-et repesztett a 2000 méteres pályán. Mögötte a papírformának megfelelően a KSI SE klasszisa, Kőhalmi Emese (8.23) második, Szellák Szabina (8.31) pedig harmadik lett.

A női kajakosok teljesítmény mellett a Makrai Csaba szövetségi kapitány elégedett volt a kenus hölgyekkel is. A mezőnyből hárman kilógtak felfelé, a győztes a PACS-PACS versenyzője Gönczöl Laura lett, akinek legjobb ideje 10.08, de őt szorosan követte a két újpesti, Horányi Dóra (10.12) és Seres Fanni (10.15) is.

A napos, szélcsendes nyári időben a versenyzők fél óránként mentek 2000 métert egyenesben, forduló nélkül időre, vagyis közben szinte kiszállni sem maradt idejük.

Az utolsó pálya végén a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) orvosi csapata azt vizsgálta, hogyan lehet a leghatékonyabban csökkenteni a szervezetben maradt tejsav koncentrációját az extrém terhelés után.

“A versenyzőkből három 10 fős csoportot alakítottunk ki. Az első csoport 18 perces iramevezéssel vezetett le, a második csoport a 18 perces iramevezésbe néha belegyorsított, a harmadik csoport pedig tetszőleges, vagy akár semmilyen levezetést végzett 18 percig. A srácok közben hat percenként a stéghez eveztek, és minden alkalommal újabb mérést csináltunk rajtuk. Ebben a nyugodtabb, versenymentes időszakban szeretnénk felállítani egy új protokollt, a helyes levezetés meghatározása ugyanis sokat segíthet a sportolók két terhelés közötti regenerációjában. A tudományos vizsgálatok eredményére nagyjából két hetet kell várnunk” – zárta beszámolóját Makrai Csaba.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók